Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Szombaton dönt a pártszavazásról az MSZP-választmány

Szombaton dönt az MSZP választmánya arról, hogy mely kérdésekben ír ki pártszavazást.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform - mint május elején ismertették - hat kérdést tenne fel a párttagoknak: javasolják, hogy a tagság közvetlenül válassza meg az MSZP elnökét és a megyei elnököket; hogy a szocialista párt a törvényben megköveteltnél nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról; hogy a pártvezetők és az e tisztségekre jelöltek jövedelem- és vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson; valamint hogy a pártvezetők csak egy választott tisztséget tölthessenek be.

Az MSZP elnöksége azt javasolta a választmánynak, hogy a volt miniszterelnök és támogatói által feltett kérdéseket változatlan formában vegye fel a szavazólapokra, és csak azokat bocsássa szavazásra. A testület döntéséhez kétharmados többség kell. A pártszavazás júniusban lehet, eredményét a hónap végén esedékes választmányi ülésen hozzák nyilvánosságra. A voksolás akkor érvényes, ha a párttagok több mint fele részt vesz, és akkor eredményes, ha a szavazók több mint fele azonos szavazatot ad le. Érvényes továbbá akkor is, ha a párttagok több mint egynegyede azonosan szavazott. Az MSZP választmánya szombaton emellett tájékoztatót hallgat meg az alapszabály-koncepcióról szóló vita állásáról. Új elemként lehetővé tennék, hogy a pártba az interneten is be lehessen lépni, újraszabályoznák a pártoló tagság intézményét, szigorítanák az etikai szabályokat és elvégeznék a párt gazdálkodásának, valamint a tagdíjfizetésnek a reformját. Első napirendi pontként Mesterházy Attila pártelnök az Orbán-kormány első évét és "a megszorító intézkedések" hatásait értékeli.

Olvasóink írták

  • 1. rommel 2011. május 28. 12:12
    „REMÉLEM A MEGSZÜNÉSRŐL SZAVAZTOK !
    ENNYI KÁRT MÉG NEM OKOZTAK MAGYARORSZÁGNAK 8 ÉV ALATT , MINT AZ MSZP !
    MÁR RÉG TÚLTETTEK A NAGY ŐSÖKÖN : AZ MKP-N ÉS AZ MSZMP-ÉN !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diplomásokkal is utcát sepertetnek Debrecenben

Sokan igyekeznek valamilyen orvosi alkalmatlansági indokkal, vagy egyéb módon elkerülni az általuk megalázónak tartott feladatot. Tovább olvasom