Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szociális bérlakásba költözhetett hét hajléktalan Újpesten

Olyan hajléktalanok kaptak önálló lakhatást, akiknek kunyhóit a 2013-as árvíz megrongálta, és a jövőbeli árhullámok is veszélyeztették volna azokat.
Hét, eddig ártérre épített kunyhóban élő hajléktalan költözött pénteken szociális bérlakásba Újpesten, a Habitat for Humanity Magyarország, a Twist Olivér Alapítvány és a kerületi önkormányzat segítségével.

A Habitat for Humanity tájékoztatása szerint a két szervezet olyan hajléktalan embereknek akart önálló lakhatást biztosítani, akiknek kunyhóit a 2013-as árvíz megrongálta, és a jövőbeli árhullámok is folyamatosan veszélyeztették volna azokat. Az újpesti önkormányzat öt szociális bérlakást bocsátott a program rendelkezésére, a rossz állapotú, régóta nem használt lakásokat egy német cég támogatásával újították fel.

A 2015 nyaráig tartó program célja, hogy segítsék a hajléktalan embereket önálló életük alapjainak megteremtésében. Az új bérlőket intenzív, egyénre szabott szociális munkával, a kerületi családsegítő szolgálat bevonásával támogatják abban, hogy önálló lakhatásukat hosszú távon is fenn tudják tartani - hangsúlyozták.

A civil szervezet ismertetése szerint Magyarországon csaknem 30 ezer ember él hajléktalanként, az őket ellátó intézmények azonban hozzávetőlegesen csak 10 ezer embernek tudnak szállást nyújtani. Azt írták: a hajléktalanságból sokaknak azért nincs kiút, mert nem tudnak fenntartani egy piaci albérletet, szociális bérlakás pedig nagyon kevés van. Sok nemzetközi és néhány magyar példa viszont azt bizonyítja, hogy az utcán élő hajléktalan emberek jelentős része jól megállja a helyét, ha biztosított az önálló lakhatása, és így fokozatosan le tudnak válni az állami ellátórendszerről - írták.

Ugyanebben a programban idén Budafokon két lakásba költözhetnek hajléktalan emberek. A Habitat for Humanity Magyarország és az újpesti önkormányzathoz kötődő Twist Olivér Alapítvány tervei szerint a program az elkövetkező években is folytatódna.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetesben a volt vadászpilóta

Elrendelte T. János előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság. Ő veszítette el az uralmát kisgépe felett, és elsodort egy 18 éves kecskeméti lányt. Tovább olvasom