Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Szoborral ünnepel a Győri Balett

A pillanat művészeinek szeretne szobrot állítani Győr. Ha az álom valóra válik, november 6-án leplezik le a színház előtti téren. A Győri Balett 25 éves fennállása remek alkalom, hogy a város és polgárai közadakozásából leróják tiszteletüket a táncosok előtt, akik a kultúra nagyköveteként viszik városunk jó hírét a világban.
Az ötlet talán sokak fejében megfordult már, de kimondani William Fomin szólista és koreográfus merte, aki régóta hiányolt egy olyan szobrot a városban, mely az ő művészetüknek tiszteleg. Kiss János igazgató támogatta a kezdeményezést és az önkormányzati hivatalban elmondta a nagy tervet.

A közgyűlés februárban elkülönített 2 millió forintot, a pénz további gyűjtését a Győr Kultúrájáért Alapítvány vállalta magára.
Az előzetes költségvetés szerint 20 millió forintra lenne szükség, most 3 és fél milliónál tartanak. Mióta híre ment, hogy Győrben szobor készül, ajánlatokkal kopogtatnak az alkotóművészek. Hamarosan pályázatot ír ki a város, majd lektorátus tesz javaslatot a közgyűlésnek, akik az ügyben a végső szót kimondják. A szép kezdeményezés elindult a megvalósulás felé, s hogy valóra válik-e, az a helyi cégek és polgárok jó szándékú adakozásán múlik.

A Győri Balett következő bemutatóját május 28-án tartja, ahol Robert Cohen Stabat Mater, Robert North Trójai játékok és Egerházi Attila Évszakok (Haydn) című darabjait adják elő. A tavaszi bemutató egyik meglepetése a Trójai játékok lesz: a férfivirtus fitogtatása élő szambazenére a győri ütősök kíséretével.
A számlaszám, melyre a támogatás összegét várják: Győr Kultúrájáért Alapítvány, 11737007- 20513810. A megjegyzés rovatban kérik, tüntessék fel, hogy a szoborra szánják az összeget.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vírusok harca egymás között

A Bagle és Netsky vírusok legújabb variánsait már úgy programozták, hogy… Tovább olvasom