Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Szlovákia nem kért bocsánatot

A szlovák nagykövet tájékoztatása szerint a három magyar állampolgár pozsonyi előállítása a rendőrségi törvény alapján történt. A Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetét – saját kérésére – csütörtökön délelőtt hivatalában fogadta Udvardi Iván, a Külügyminisztérium politikai igazgatója.
Mint a külügyi közleményben leírják, a szlovák nagykövet tájékoztatást adott a három magyar turistával szembeni szlovák rendőrségi intézkedéssel kapcsolatban indított vizsgálat eddigi eredményeiről. A budapesti megbeszéléssel egy időben a szlovák külügyminisztériumba kérették Magyarország pozsonyi nagykövetét.
A tájékoztatás szerint a három magyar állampolgár előállítása a rendőrségi törvény alapján történt. Az egyik magyar állampolgárt a szlovák idegenforgalmi ellenőrrel szemben alkalmazott állítólagos fizikai támadás miatt, a másik két magyar állampolgárt pedig tanúként vitték be a helyi rendőrkapitányságra. Pk a hatóság szerint ellenállást tanúsítottak a rendőri intézkedéssel szemben
A szlovák közlemény szerint nem lenne kívánatos, ha a hasonló konzuli szintű események a kapcsolatok megromlásához vezetnének. Ennek elkerülése végett a Szlovák Köztársaság külügyminisztériuma azt ajánlja, hogy a két ország idegenvezetőit tömörítő társaságok vezetői üljenek tárgyalóasztalhoz, és tisztázzák az idegenvezetői szolgáltatás feltételeit.
A külügyi tárca helyettes államtitkára a szlovák nagykövet tájékoztatásával kapcsolatban csalódottságának adott hangot, „mivel arra számítottunk, hogy a szlovák fél elhatárolódik a rendőri túlkapástól, és sajnálkozását fejezi ki”.
Mint írják, a magyar fél változatlanul választ vár több kérdésre: a szlovák idegenforgalmi ellenőr hatósági személynek tekinthető-e, megfelel-e a valóságnak, hogy a fellépésének alapjául szolgáló jogszabályt már hatályon kívül helyezték, a szlovák jogszabályok szerint szervezett turistacsoportnak tekinthetők-e a tanáraik által vezetett iskolai csoportok, illetve idegenvezetői tevékenységnek minősül-e a tanárok részéről a tanulóknak városnézés közben adott magyarázat? Udvardi Iván a tájékoztató szerint az ügy rendezése érdekében továbbra is elvárja, hogy a szlovák fél fejezze ki sajnálkozását a történtek miatt, s ezáltal határolódjon el a rendőri túlkapástól, és kövesse meg a sértett magyar állampolgárokat. A magyar külügyminisztérium megerősíti, hogy hitelt ad az érintett magyar állampolgárok jegyzőkönyvben is rögzített vallomásának, miszerint nem alkalmaztak semmiféle erőszakot.
A sértettek azt mondták, hogy teljes jóhiszeműséggel jártak el, amikor a Magyarország egykori fővárosának számító Pozsony egykori koronázótemplomában történelemtanári hivatásuknak megfelelően a koronázásokról beszéltek a diákjaiknak. Ezen tevékenységük következtében egy helyi „idegenforgalmi revizor” panasza nyomán előállították őket, amit igen sérelmesnek és a magyarellenes indítéktól sem idegen, jogsértő eljárásnak tekintenek. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilakoltatnák a vadházasságban élő amerikai párt

Pénzbüntetés fenyeget egy amerikai családot, mivel házasságon kívül nevelnek gyerekeket. A… Tovább olvasom