Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Színpadon a romák hátrányos megkülönböztetése

Újszerű kezdeményezéssel, drámapedagógiai módszerrel igyekszik segíteni a tamási kistérségi társulás egy 2010-ben induló programja a roma integrációt.

Az élet színházában cigány fiatalok játsszák el az őket érő megkülönböztetést. A társulás a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára elkülönített támogatásból valósítja meg a kétéves pályázati programot, amelynek első részében a kistérségben élő roma fiatalok részvételével hoznak létre egy színházi előadást - mondta Csizmadiáné Czuppon Viktória programfelelős.

A társulatban pszichológus és színész segítségével gyerekek és szüleik a mindennapokban őket érő diszkriminatív bánásmód egyes elemeit játsszák el; az elképzelés az, hogy a szituációs gyakorlatok segítenek a résztvevőknek feldolgozni a helyzetet, és jobban tudnak reagálni a konfliktusokra. A koncepció szerint a "színészek" nem hátrányos helyzetűek előtt is eljátsszák a darabot, így ők is szembesülhetnek a diszkrimináció durva megnyilvánulásaival.

Az előadást a tamási kistérségben mutatják be, és a tervek szerint a Pécsi Országos Színházi Találkozóra, és más színházaknak is ajánlják majd - tette hozzá a programfelelős. Mint mondta, Az élet színházának van magyarországi előképe, mégis újszerű, hogy a hátrányos helyzetűek megkülönböztetésének leküzdésére használják fel.

Az integrációs program keretében információs pontot is működtetnek, ahol csoportterápiás szakemberek foglalkoznak roma fiatalokkal, valamint mentálhigiénés és egészségügyi előadásokat szerveznek a tamási kistérség iskoláiban. A projekt része lesz továbbá egy képzési és egy foglalkoztatási program, amelynek révén 20-25 hátrányos helyzetű ember juthat munkához.

Olvasóink írták

  • 8. geza11 2010. február 02. 12:32
    „T. 13.István ! "munka bemutató". Én nem olvastam a cikkben,hogy sci-fi darabokat
    adnának elő.Erre a "projektre" is felvesz a cusláglopási kisttérségi támolygás pár100
    milla támogatást!!!!”
  • 7. 13.István 2010. február 01. 15:31
    „Talán valami munka bemutatás is lesz? Vagy cirkusz ?
    Majnem elfelejtettem egymás agyonverése karóval !
    Természetes közöttük is vannak kivételek,csak ritka mint a fehér holló ,de van !,az a lényeg .”
  • 6. Csetneky 2010. január 31. 19:45
    „Milyen előadások lesznek? Lincselés? Idős emberek meggyilkolása néhány ezer forintért? Gyerekektől mobiltelefon rablás? Kurvafuttatás? Segílyke játékautomatába szórása?”
  • 5. skorpio76 2010. január 31. 16:15
    „Egyetértek az előttem szólókkal. Egyébként kíváncsi lennék, hogy az önkormányzati lakásokban lakók hány százaléka cigány??? "Nagyon ügyes" olyanoknak adni ki lakást, akik épphogy fizetik a lakbért. Nem olyan embereknek kéne adni, akik dolgozni járnak és van fizetésük?”
  • 4. kolombela 2010. január 31. 15:46
    „A címbe valami hiba csúszott. A cigányokat nem hátrányosan különböztetik meg, hanem előnyükre.”
  • 3. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. január 31. 14:30
    „#1imre1964:......és persze ne felejtsük el a nekik adott ingyen lakásokat,miket "derék, becsületes és kedves"
    cigányaink 2 év alatt lelaknak, lásd Zajk....
    Nekünk magyaroknak nem járna ingyen lakás?
    Inkább minket magyarokat diszkriminálnak negatívan saját hazánkban....”
  • 2. Reális 2010. január 31. 13:35
    „Pozitívan diszkriminálják őket,miközben a cigányság a kirekesztő és a rasszista!Elég legyen már a rájuk herdált milliárdokból!A békés,becsületes,családos magyarokkal ki törődik?Senki!”
  • 1. imre1964 2010. január 31. 13:22
    „Hátrányos helyzetüek ? Nevetséges
    Ingyen gyógyszer,ingyen tankönyv,munka nélkül segély STB STB STB STB
    SZERETNÉK ÉN IS HÁTRÁNYOS HELYZETÜ LENNI”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy fillért sem érdemelnek az öreg BKV-buszok

Egyetlen fillért is kár beleölni az öreg BKV-buszokba, mert egyre nő a meghibásodás valószínűsége és… Tovább olvasom