Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Színházi világnap - Átadták a Kállai Ferenc-életműdíjakat

Első alkalommal ítélték oda a Kállai Ferenc-életműdíjat: az elismeréssel Avar István színművészt és Breuer Ottó nyugalmazott főügyelőt tüntették ki a Magyar Színházban a színházi világnapon.

A Magyar Színház tájékoztatása szerint a díjátadót vasárnap a My Fair Lady című előadás után tartották.

A teátrum közlése szerint a tavaly nyáron, 85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc végrendeletében egy alapítvány létrehozásáról rendelkezett, melyet özvegye segítségével sikerült életre hívni. Az összegzés felidézi, hogy a Kossuth-díjas művész, a nemzet színésze "emberi nagyságát, színésztársai, kollégái iránti nagyrabecsülését és szeretetét bizonyítja a végakaratában a Magyar Színház javára létrehozni rendelt alapítvány".

Mint írják, Kállai Ferenc a színházat egységként értelmezte, minden munkatárs munkáját egyenrangúnak tartotta, az előadás ugyanolyan fontos részének tekintette a közönség által látott színészi, rendezői munkát, s az ehhez szükséges színpad mögötti tevékenységet.

A Kállai Ferencről elnevezett életműdíjjal a színházi világnapon azokat a színészeket és technikai munkatársakat jutalmazzák, akik a volt Nemzeti Színház és a Magyar Színház művészi munkájában legalább 20 éven át kiemelkedő részt vállaltak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezrek vettek végső búcsút Arnóth Sándortól fideszes képviselőtől Püspökladányban

Gyászolók tízezres tömege vett végső búcsút az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor fideszes… Tovább olvasom