Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Szilvásy ok nélkül titkos felvételeket hozott nyilvánosságra

Személyes adattal visszaéléssel gyanúsította meg pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség Szilvásy György volt titkosszolgálatokért felelős volt tárcanélküli minisztert. A gyanúsítás lényege, hogy miniszterként titkos adatgyűjtésekből származó hangfelvételeket hozott nyilvánosságra feleslegesen, ezzel az érintettek személyes adatainak védelméhez fűződő érdekeit, közmegítélésüket jelentős mértékben sértette.
Demeter Ervin és Répássy Róbert azért tett korábban feljelentést, mert a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésein tavaly országgyűlési képviselők lehallgatásából származó hangfelvételeket osztottak szét. Ezek később nyilvánosságra is kerültek. A felvételeken Demeter Ervin és Kövér László beszélget egy vagyonvédelmi cég, az UD ügyvezetőjével. Ez volt az a cég, melynek neve előkerült akkor is, mikor szintén tavaly kémprogramokat találtak a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépein. Az UD-ról elterjedt, hogy "árnyék titkosszolgálat". Az NBH vezetője emiatt tett feljelentést, ennek mellékletei voltak a fideszes politikusok által kifogásolt hangfelvételek. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a volt miniszter kihallgatása után újságírók előtt azt mondta, hogy Szilvásyt "egy rendbeli, hivatalos személyként folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal visszaélés" bűntettével gyanúsítják. Ennek lényege, hogy miniszterként titkos információgyűjtésből származó hangfelvételeket jogtalanul sokszorosított és osztott szét az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában és hozta nyilvánosságra azokat a sajtón keresztül, többször is. A felvételek bár az UD Vagyonvédelmi Zrt.-t érintő feljelentés mellékletei voltak, de valójában nem függenek össze vele. Szilvássy így ezeket jogalap és törvényes cél nélkül tette nyilvánossá, az érintettek személyes adatainak védelméhez fűződő érdekeit, közmegítélésüket jelentős mértékben sértette. Ráadásul miniszter a valóságtól eltérően állította, hogy a két képviselő intenzív és rendszeres kapcsolatot tartott az UD ügyvezetőjével, a céget pedig árnyék-titkosszolgálatnak nevezte. Szilvásy György a négyórás gyanúsítotti kihallgatása után a központi Nyomozó Főügyészség épületénél újságírók előtt elmondta, hogy a gyanúsítás ellen panasszal élt. szerinte ugyanezen az alapon gyanúsítani lehetne Demeter Ervint és más fideszes képviselőket is.

Olvasóink írták

  • 4. gjozsi88 2009. június 01. 19:39
    „AHA!
    Az ügyészségi szóvivő nagyokat nyökögött, amikor az újságiró megkérdezte, hogy a Szilvássy a nemzetbiztonsági bizottság, egyébbként nemzetbiztonsági szempontból átvilágított tagjainak átadott adatok, mitől büncselekmény? Arra a kérdésre sem válaszolt, a nyomozás érdekeire hivatkozva, hogy vizsgálták- e, hogy a sajtó nyilvánossága elött ki beszélt először az ügyről, Szilvássy vagy a nagyon siető Répássy Róbert, akik feltették az anyag több részét is az internetre...?
    Hogy lehet az, hogy a Magyar Nemzet elöbb tud a gyanusításról, mint az érintett?
    Tudom ez számotokra provokatív kérdések!
    Engem például az is zavar, hogy a hangfelvételen hallható Kövér és Demeter elvtársak, akik alaposan gyanusíthatók a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjének törvénytelen megfigyelésére felbujtással, még semmivel nincsenek meggyanusítva!
    A Gyurcsánynak ebben is igaza lesz, az ügyészség a fidesz érdekei szerint ténykedik?
    Ez lesz a fidesz demokrácia..?
    Koncepciós perek”
  • 3. 13.István 2009. május 31. 11:37
    „Ember már megint nem gondolkozol! valaki utasította, hisz azt sem tudta szerencsélen hogy lett M......!
    Tavaszivirág? Keményen mutogatta CD-t akkortájt.A takargatnivalóját!!!!”
  • 2. AHA. 2009. május 30. 17:08
    „Ez a hír miért nem a címoldalon van?”
  • 1. Domestic 2009. május 30. 13:25
    „Igen, IGEN? IGEN!
    "OK NÉLKÜL...!"
    Hát persze! Reggel felébredt és hírtelen ez jutott eszébe!
    A hülye meg én vagyok, mi?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fellebbeznek az olaszliszkai lincselők

Valamennyi vádlott fellebbezett az olaszliszkai "lincselés" ügyében első fokon hozott bírósági… Tovább olvasom