Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Szijjártó: Nincs ok változtatni a távközlési adón

A kabinet semmilyen okot nem lát változtatásra a távközlési adón, vállalja az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is - mondta Szijjártó Péter
A magyar kormány több szektor számára megteremtette a lehetőséget arra, hogy arányosan kivegyék részüket a közteherviselésből, ez történt a távközléssel is. A kabinet semmilyen okot nem lát változtatásra a távközlési adón, vállalja az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön Varsóban a magyar sajtó képviselőinek.

"A kormány meggyőződése továbbra is az, hogy az Európai Bizottság által kifogásolt adó összhangban van az uniós joggal." A kabinet készen áll arra, hogy felsorakoztassa az érveit az Európai Bíróság előtt is - szögezte le a szóvivő. "Korábban is világossá tettük, hogy a közös teherviselést és az abban való arányos részvétel lehetőségét fontos európai értéknek tekintjük. A mi felfogásunk szerint mindenkinek ki kell vennie a részét a közös terhekből, főleg az olyan nehéz időszakokban, mint amilyen a mostani. Az nem mehet tovább, hogy a nehéz nemzetközi gazdasági helyzet minden költségét az emberekre terheljék. Ezt nem hagyjuk, eddig se hagytuk, és ezután se fogjuk hagyni." - mondta a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter a magyar küldöttség érkezése után csütörtök délután a varsói Chopin repülőtéren nyilatkozott magyar újságíróknak. Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció az Európai Unió keleti partnerségi programjának 2. csúcsértekezletére érkezett a lengyel fővárosba.

Olvasóink írták

  • 2. tudorka 2011. szeptember 30. 11:30
    „Renben, de a parlamaentben szavazni kellene róla a következő módon:
    Akik arra szavaznak, hogy nem változtatunk rajta egyből letétbe helyeznek egy nyilatkozatot, hogy teljes vagyonuk erejéig vállalják a bírósági ítélet költségeit, abban az esetben, ha elmarasztaló ítélet születik.
    Ne, hogy már a költségvetésből fizesse az ország.”
  • 1. pancser 2011. szeptember 30. 09:52
    „SzP. csak jobban tudja ha beledöglünk is mi megmutatjuk Európának, hogy megint tudunk veszíteni. A bíróság költségeit csakis euróban fizethetjük, meg a büntit is. Lassan összeáll sok kis Trianon, hála kormányunk pártunk és nagy vezérünk bölcsességének.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simor: még inkább szigorodhat a hitelfelvétel

A Magyar Nemzeti Bank elnöke hangsúlyozta: elsősorban a jobb minőségű adósok fizethetik vissza a… Tovább olvasom