Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Szijjártó nem számol be a kitiltásügyről, mert Kínába utazik

A külügyminiszter azért látogat Kínába, hogy előadást tartson az Európai Unió előtt álló kihívásokról.
Vang Ji kínai külügyminiszter meghívására Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét elején Pekingben tárgyal - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel vasárnap.

A közlemény szerint a miniszter a Kínai Társadalomtudományi Akadémiára látogat, ahol találkozik Li Janggal, az akadémia alelnökével, majd előadást tart az Európai Unió előtt álló kihívásokról.

Később a Bank of China elnökével, Tien Kuo-lival folytat megbeszélést. Programja során a Pekingi Magyar Kulturális Intézetbe is ellátogat és köszöntőbeszédet mond az új intézeti szakkönyvtár avatóján.

Az ügy érdekessége, hogy mindeközben az ország legkomolyabb diplomáciai botrányát tárgyalják amikor is ülést tart az Országgyűlés Külügyi Bizottsága. A téma: a kitiltásügy.

A testület keddi ülésén megegyezés született, hogy az MSZP képviselői által az amerikai beutazási tilalom ügyében kezdeményezett napirendi pont megtárgyalását a bizottság jövő heti tanácskozására halasztják.

Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnök azt javasolta, hogy a jövő heti ülésen Szijjártó számoljon be Szijjártó Péter az ebben az ügyben is folytatott amerikai tárgyalásainak eredményeiről.

A bizottság végül hétfői ülésére a kormány Trócsányi László igazságügyi minisztert és Magyar Levente külügyminisztériumi államtitkárt küldi. Az MSZP és a DK emiatt nem megy el a külügyi bizottság hétfői ülésére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar túrázókat mentettek meg Stájerországban

A két fiatal a Hochlantsch hegy megmászása közben kért segítséget, végül sérülés nélkül lejutottak. Tovább olvasom