Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Szijjártó nem ért rá, ezért nem tárgyalt Tarsollyal

Időhiányra hivatkozva nem beszélt telefonon a Quaestor vezetőjével Szijjártó Péter a cég bedőlését megelőzően. Erről ő maga számolt be.
Időhiányra hivatkozva nem beszélt telefonon Tarsoly Csabával, a Quaestor vezetőjével Szijjártó Péter a cég bedőlését megelőzően - erről maga a külgazdasági és külügyminiszter számolt be kérdésre válaszolva kedden este az M1 aktuális csatornán.

"Felhívott és kért tőlem egy időpontot, mivel azonban nemcsak most, hanem akkor is elég feszített menetrend szerint éltem, jeleztem számára, hogy erre belátható időn belül nem tudok sort keríteni" - fogalmazott a politikus.
Hozzátette: az nem derült ki, hogy miért kereste Tarsoly Csaba.
Elmondta: a Quaestorral úgy számoltak, mint a magyar emberek tízezrei, vállalatok százai, vagyis mint egy nagy, megbízható céggel. Ezért működtek együtt a társasággal a moszkvai vízumközpont és a törökországi kereskedőház működtetése esetében is.

Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNK) Zrt. is úgy döntött, hogy számlát vezet a cégnél.

Ebben a helyzetben a Quaestornál történtek nagyon megdöbbentették a minisztert. Megjegyezte: győri származású politikusként 10-15 éve ismeri a Quaestor vezetőjét, ezért a 10 leginkább meglepett ember között van az országban.

Közlése szerint az MNK vezetői a legjobb tudásuk alapján hozták meg azt a döntést, hogy az állampapírban tartott tőkét hol helyezzék el. A Quaestor például díjmentesen vállalta a forgalomképtelen Exim részvények nyilvántartását, ez más intézménynél 50-60 millió forintba fog kerülni - tette hozzá.

Az MNK Zrt., a miniszterelnök utasításának megfelelően és a piaci folyamatokra tekintettel döntött úgy, hogy kiveszi az állampapírokat, illetve azok értékét a Quaestortól. Mivel olyan módon történt az érték visszajuttatása, ami a kereskedőház jogászai szerint nem volt jogszerű, ezért feljelentést tettek - mondta Szijjártó Péter.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forr a a vita az Iszlám Állam elleni magyar részvételről

A szélsőséges iszlamista szervezet elleni beavatkozásban magyar szerepvállalásról országgyűlési… Tovább olvasom