Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Szijjártó bocsánatot kért

Szijjártó Péter magánlevélben bocsánatot kért képviselőtársától.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete után egyértelművé vált, hogy az Echo TV, Szijjártó Péter országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzet, az Artamondó Kft. annak a hamis látszatnak a keltésével, hogy Keller László országgyűlési képviselő feljelentése folytán vádolták meg alaptalanul az APEH Győr-Moson-Sopron megyei hivatalvezetőjét, aki ennek nyomán követett el öngyilkosságot, megsértették Keller László jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát. A több mint két éve húzódó perben bizonyítást nyert, hogy a közpénzügyi államtitkárság által tett feljelentés teljesen független attól a feljelentéstől, amely folytán megindult büntetőeljárásban a bűncselekménnyel megvádolt személy öngyilkosságot követett el. A fentieken túlmenően az Echo TV több vonatkozásban sértette meg Keller László jó hírnévhez, illetve becsülethez fűződő személyiségi jogát. A bíróság a jogsértő tevékenységtől a nevezetteket eltiltotta, és nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte. Szijjártó Péter magánlevélben bocsánatot kért képviselőtársától. (OS)

Olvasóink írták

  • 5. janika 2009. december 07. 18:10
    „Szegény Keller sajnálom mert úgy tudom, hogy eddig csak pervesztes volt.Ja és attól volt jó a híeneve?”
  • 4. győrinagyi 2009. december 07. 09:36
    „Janika! Kellernek is joga van a jó hírnévhez! Egyébként amennyiben nincs Poltja a fidinek, akkor megálltak volna a feljelentései! Ez tény, nem kívánság!”
  • 3. janika 2009. december 07. 06:41
    „Mitől és mióta van n Kellernek jó híre? No és honnan vette, ha van neki? Ja lehet, hogy a bírók adták neki?”
  • 2. Diák 2009. december 06. 22:39
    „Ha FIDESZ-es, ha nem, igy nem korrekt a bocsánatkérés.”
  • 1. Goldmund 2009. december 06. 21:45
    „Ha az Echo tévében beszélt, akkor nyilvánosság előtt hangzott el a kijelentés. Ezután magánlevélben bocsánatot kérni nevetséges: ugyanazon az adón, ugyanabban a műsoridőben nyilvánosan kellett volna ezt megtennie.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borivásban és forraltbor-főzésben is rekordot döntöttek

Borivásban és forraltbor-főzésben is rekordot döntöttek a sárváriak. Az erre az alkalomra főzött 340… Tovább olvasom