Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Szijjártó: a magyar uniós elnökség sikert sikerre halmozott

Strasbourgban mindenki tudta, hogy a magyar elnökség sikert sikerre halmozott, ebben nem is volt vita a politikai oldalak között - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Orbán Viktor kormányfő ugyanezen a napon az Európai Parlamentben (EP) összegezte a június 30-án zárult elnökség eredményeit. Szijjártó Péter azt mondta, hogy azért is változott az év eleje óta a hangulat az EP-ben, mert akik januárban "azt hitték, hogy büntetlenül lehet szórakozni Magyarországgal, azok most kétszer meggondolták, hogy eljöjjenek-e és még többször meggondolták, hogy felszólaljanak-e".

Felhívta a figyelmet, hogy akik akkor nagyon harcosak voltak, azok közül csak a zöldpárti Daniel Cohn-Bendit szólalt fel, mert a többiek megkímélték magukat attól, hogy újra világossá tegyék a számukra Magyarországgal szórakozni nem lehet, vagy ha Magyarországot támadják, a magyar miniszterelnök határozottan kiáll az országért és visszaveri ezeket a támadásokat. Komoly sikerek vannak Magyarország mögött, senki nem vitatta, hogy a gazdasági kormányzással, az európai szemeszter bevezetésével, a roma-, illetve Duna-stratégiával valamint a horvát csatlakozási tárgyalások lezárásával 95 százalékban teljesültek a vállalások - értékelte az elmúlt fél évet. Hozzátette, csak azért nem 100 százalékban, mert vannak olyan kérdések, például a gazdasági kormányzásé, amelyeket az elnökség elvitt a falig, de innen kezdve a nagy tagállamok megállapodásain múlik, hogy ezeket követi-e a döntés.

A miniszterelnöki szóvivő hajánál fogva előrángatott érvelésnek nevezte Daniel Cohn-Bendit azon kijelentését, hogy az elnökség szakmailag jól teljesített, de ez nem igaz a politikai vonalra. Mint mondta, ha a miniszterelnök nem tette volna oda magát különböző ügyek mellé, akkor azokban nem sikerült volna eredményeket elérni. Annak kapcsán, hogy Daniel Cohn-Bendit élesen támadta a Klubrádió frekvenciájának "elvételét", Szijjártó Pétert azt mondta, innen kezdve teljesen nyilvánvaló, hogy a magyar baloldal kérésére a nemzetközi baloldal indított támadást januárban Magyarország ellen. Semmi jelentősége nincs annak, hogy az Európai Parlament baloldali képviselői mit gondolnak a magyar alaptörvényről - reagált az EP keddi, az alaptörvényt bíráló határozatára. Kevesek ők ahhoz, hogy megmondják azt a magyar embereknek, mi legyen benne a magyar alkotmányban” - jelentette ki Szijjártó Péter, aki hozzátette, büszkék az alaptörvényre. Azt is kevésbé fontosnak nevezte, hogy az Európai Parlament mit fog gondolni a sarkalatos törvényekről, mert azokat az alaptörvénynek és a magyar emberek akaratának megfelelően fogja meghozni a magyar parlament. Kijelentette, hogy Európa erősebbé vált az elmúlt fél esztendőben, de továbbra is látszanak a problémák és a kihívások. Véleménye szerint ugyanis ez a fél esztendő az Európai Unió életében a legnehezebb fél év volt a kommunista diktatúrák bukása után. Arra a témára áttérve, hogy az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága a Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodását vizsgálja, azt felelte, hogy az intézmény vesztesége tavaly 41 milliárd forint volt. A bizottság alelnöki tisztét ellátó politikus elismerte, hogy az MNB nem profitorientált szervezet, de mint mondta, akkor viszont kérdéses, hogy miért kell éves szinten több százmillió forintot költeni kommunikációra és reklámszerződésekre. Hozzátette, hogy az MNB felügyelőbizottsága által megfogalmazott gyanú szerint az egyik kommunikációs tanácsadó szerződése fiktív lehet. Megjegyezte, hogy több százmillió forintnyi tenderről pedig azt állapították meg, hogy az sérti a közbeszerzési jogszabályokat.

Olvasóink írták

  • 9. dorombolok 2011. július 06. 18:43
    „Keressük meg az elgurult gyógyszerét!”
  • 8. paci13 2011. július 06. 15:37
    „Szíjjártót valamikor tanítani fogják: mestere a hamis- de számára célravezető - érvelésnek. Válaszának már általában a második mondatában "gellert kap" az érvelés és teljesen "félremegy". Észérveket, logikát hiába is keresel. (itt: "Ha Magyarországot támadják, a magyar miniszterelnök......." ) És a szóhasználata: Magyarországgal nem lehet szórakozni...- mintha félpiás surmó kocsmai hőzöngését hallanánk. Egyszerűen - ebből a szempontból is - katasztrófális egy alakulat, az egész.”
  • 7. kerteszb 2011. július 06. 12:45
    „Az apparátus, a dolgozó emberek valóban jól dolgoztak, de az olyan pofátlan hazudozók, mint a kis sértett meg a színjátszó, csak szégyent hoztak hazánkra, és pont az ő EU-s elítélésük vet árnyat a szakmai sikerekre...
    Na, ma sem kell kávét innom, hisz´ megszólalt Sz.Ártó.”
  • 6. pozdorja 2011. július 06. 07:58
    „Természetesen igaz amit Petya mond. Bizonyos szemszögből. Siker például, hogy tudtunk helyszínt biztosítani a magyarországi eseményeknek. Siker az is, hogy a repülőtérről sikerült a küldötteket elszállítani a helyszínre az utakon lévő sok kátyú ellenére. Siker, hogy a tárgyalások alatt a bodzatermesztők nem vitték el a limuzinokat, továbbá sikernek könyvelem el azt is, hogy nem röhögték szemközt miniszterelnökünket amikor baromságokat beszélt. Illedelmesen és tisztelettudóan a háta mögött röhögték ki.”
  • 5. calico 2011. július 06. 07:48
    „"...Európa erősebbé vált az elmúlt fél esztendőben, de továbbra is látszanak a problémák és a kihívások" - Egyetértek, főleg a mondat második részével.
    "...ez a fél esztendő az Európai Unió életében a legnehezebb fél év volt a kommunista diktatúrák bukása után." - Ezzel is egyetértek. Nem is olyan <moderálom magam> ezt a Szijjártó.”
  • 4. vienna 2011. július 06. 01:31
    „Mindig olyan jókat derülök kedvenc szóvivőnk szavain.
    Akkora hülyeségeket tud mondani, lassan Torgyán bácsin is túltesz.”
  • 3. öszödiböszme 2011. július 05. 23:05
    „Utca emberével mikor beszéltél Sz.Ártó? Tényleg sikert sikerre halmozott. Mondjuk ez kimerült abban mit hogyan nem szabad csinálni!! Esetleg olvasnál külföldi újságot, nem kell hogy baloldali legyen. elég rendesen fikáznak benneteket. A Velencei Bizottság is köszöni, hogy lett miattatok munkája. Szégyent hoztatok az országra és ránk magyarokra! Rommel könyörgök olvass már a Dörmögő Dömötörön kívül mást is!”
  • 2. Madarász 2011. július 05. 23:04
    „Ugyan már!

    Érdekes mőson egynéhány fanatikuson és Orbánékon kívül ezt mindenki másképp látja.

    Rommel! Tedd már meg légyszíves, hogy kikapcsolod a nagybetűt, mert ez kiabálást jelent és a fórumozás etikettje szerint illetlen dolog.”
  • 1. rommel 2011. július 05. 22:42
    „EZT CSAK A MAGYAR SZOCIALISTÁK NEM ISMERIK EL !
    DE AZ Ő VÉLEMÉNYÜKRE SENKI SEM KIVÁNCSI !
    A DÖGLÖTT CSIRKÉT SEM KÉRDEZIK MEG : MI AKARSZ LENNI , PÖRKÖLT VAGY GRILL ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos baleset: forgalommal szemben hajtott az autós az M0-áson

Súlyosan megsérült az a sofőr, aki a forgalommal szemben hajtott fel az M0-ásra és összeütközött egy… Tovább olvasom