Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Szijjártó: a kormány az emberek oldalán áll a nyugdíjügyekben

A kormány az emberek oldalán áll: megszüntetik azt a kényszert, hogy az embereknek "MSZP-pénztárakba" kell fizetniük nyugdíjcélú megtakarításaik egy jelentős részét - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön az MTI-vel arra reagálva, hogy az MSZP szerint a kormány megbünteti az embereket.
Az MSZP továbbra is kendőzetlenül védi a milliárdos üzletemberek érdekeit. A nyugdíjak biztonsága rossz hír az MSZP-nek, mert "az MSZP-holdudvar spekulánsai a továbbiakban nem játszhatnak az emberek pénzével a nyugdíjtőzsdén" - írta Szijjártó Péter.

Kormos Kata, az MSZP szóvivője az MTI-nek csütörtökön egyebek mellett azt mondta: 2010 novemberében az Orbán-kormány történelmet írt, olyat, amelyre az utókor nem lesz büszke; a demokráciát tiporják lábbal, az alkotmányt veszik semmibe és e mellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hárommillió embert zsarolt meg a múlt héten. "Ilyen csak a legsötétebb diktatúrákban van" - fogalmazott, hozzátéve: ezzel a kormány azt üzeni: "vagy azt teszed, amit mondok, vagy megbüntetlek".

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. load 2010. december 04. 13:40
    „Forrás: Figyelő hetilap 48. szám 16-17 oldal.
    10+1 káros üzenet, amit az Orbán-kormán küld a magánnyugdíj pénztárak felszámolásával:

    1. A magántulajdon szentségének megsértése:
    Jóllehet járulék típusú, kötelezően teljesített havi elvonás volt a magánnyugdíj-pénztári tagdíj, a tagok ezt a felhalmozást a sajátjuknak érezhették, a nyugdíj korhatár elérése után ők maguk rendelkezhettek vele. Az önkéntesnek álcázott, de paraméterei miatt kényszerű einstanddal az állam ezt veszi most el, miáltal a megtakarítók más vagyonukat is veszélyben érezhetik.

    2. Hol a határ?-belső kommunikációs hiba:
    A kormány nem tudatosította az állampolgárokban, hogy eddig és netovább, egyéb önkéntes pénztári és más megtakarításokra nem teszi rá a kezét. Ha ezt nem így gondolja, vagy nem sikerül az üzenetet eljuttatnia, akkor a felhalmozott magánvagyonok akár tömegesen is megindulhatnak külföldre. Ezáltal a hazai megtakarítók nem a magyar reálgazdaság pénzszükségletét fedezik, nem a magyar államadósságot és a hazai költségvetési hiányt finanszírozzák.

    3. Rengeteg károsult:
    A pénztártagok úgy érzik, elveszítik eddig biztonságosnak gondolt magán megtakarításaikat, veszélybe kerül egy szektor, valamint romlik Magyarország nemzetközi megítélése és hitelminősítése. Ezzel párhuzamosan zuhan a tőzsde és esik a forint - az előkészítetlen intézkedések sok tíz milliárdos napi károkat okoznak.

    4. Felesleges a párbeszéd - belső kommunikációs hiba:
    A befektető-ellenes hangulat keltése óriási hiba. Hatása azonnali: a befektető eladói nyomás alatt tartják a tőzsdei árakat és gyengül a forint is. Ennek hatását elsősorban a devizahitelesek szenvedik el.

    5. Egyenlőtlen elbánás az állampolgárokkal:
    Adott a munkavállalók jövedelméből 10 százaléknyi járulék, amelyről mindenki szabadon rendelkezhet. Ám elvileg ezt a szabad rendelkezést erősen csorbítja az a körülmény, hogy a 24 százalékos munkáltatói befizetések más jogcím alá esnek: az egyiknél hasznosul, a másiknál közösségi adó. Ez a fajta megkülönböztetése az állampolgároknak nagyon rossz képzettársításokra ad okot.

    6. A szavahihetőség teljes elvesztése:
    A rövid időn belül egymásnak gyökeresen ellentmondó kormányzati kijelentések hallatán bármit nehéz komolyan venni. Megvédik, vagy megszüntetik a pénztárakat; jövő év végéig, vagy jövő január végéig lehet dönteni, nem lesz svéd modell, de lesznek egyéni számlák. Hallottunk már mindent és annak az ellenkezőjét is.

    7. Az állammal szembeni bizalom felégetése:
    Az állampolgárok és az állam viszonyában folyamatos bizalom kell. Ehhez képest korábban sokakat, bizonyos generációk közül mindenkit betereltek a második pillérbe. Akkor az öngondoskodás és az előtakarékoskodás volt a jelszó. Most kizavarnának mindenkit a második pillérből, és ha valaki mégis ott marad, akkor nem szolidáris a társadalommal és ezért bűnhődnie kell. Ezek után hogyan higgye el bárki, hogy négy év múlva nem ő lesz megint a rosszfiú, illetve, hogy egy magyar politikus ma megtett ígéretének bármi köze van ahhoz, hogy mi lesz húsz év múlva?

    8. Az állampolgár lenézése:
    Lebutított, leegyszerűsített üzeneteket küld a kormány az átlépésről. Miért nem segít inkább kiszámolni,, kinek milyen felhalmozás, milyen életszituáció mentén éri meg maradni, vagy átlépni?

    9. Az ingyenélők előnyben részesítése:
    Aki ragaszkodik a magánnyugdíj-pénztári megtakarításához, nyilván azért teszi, mert sok pénze halmozódott fel. Figyelem, ezek az emberek transzparensen és legálisan kerestek jól, és nagymértékben hozzájárultak az állami nyugdíj pillér kiadásaihoz is. Ők voltak eddig a legszolidárisabbak a többiekkel. Most mégis megbélyegzik és büntetik őket, a járulék elkerülők pedig röhögnek a markukba.

    10. A jogbiztonság megsértése:
    Már nem kötelező a magánnyugdíj rendszer, de aki benne marad és továbbra is próbálja betartani korábban kötött szerződését, az - Matolcsy György gazdasági miniszter szavaival élve - ,,kiszerveződik az állami szolidaritásból". Mit jelent ez? Az állam egyoldalú szerződés-módosítást kényszerít a pénztártagra, és még visszatetsző kommunikációba is csomagolja.

    +1. Szándékos tortúra:
    Nem elég, hogy a pénztárváltás ,,szabadságának" meghirdetése ellenére gyakorlatilag nincs választása a 3 millió magánpénztári tagnak, az intézkedéssel dacolók útját technikai akadályok sora nehezíti. A mindössze hathetes határidő és automatizmus még csak ügyes húzás. Az viszont már enyhén szólva is cinizmus, ahogyan a pénztárban maradóktól elvárják, hogy szándékukat jelezzék. Ezt csak személyesen tehetik meg, az ország néhány pontján található nyugdíjfolyósító intézeteknél.”
  • 53. gjozsi88 2010. december 04. 12:35
    „load!
    Én nem vettem a fáradtságot, hogy tételesen felsoroljam, de köszönöm!
    Egyébbként a sehol nincs állitást az általam hozott két példa is cáfolja....!”
  • 52. load 2010. december 04. 12:20
    „47. gjozsi88
    Itt vannak a seholsincs országok:
    Bulgária - kötelező+önkéntes
    Csehország - csak önkéntes
    Észtország - kötelező+önkéntes
    Lengyelország - kötelező+önkéntes
    Lettország - kötelező+önkéntes
    Litvánia - önkéntes
    Románia kötelező+önkéntes
    Szlovákia kötelező+önkéntes
    Szlovénia kötelező (de nem minden foglalkozási ágban)+önkéntes”
  • 51. Barackos 2010. december 03. 20:10
    „Propagandagépezet működik!
    A FIDESZ-esek már a spájzban vannak !
    OVH ( ÁVH ) Országos Viktor Hivatal
    APEH + VÁM = APÁM?
    Viki baba és a 263 rabló.
    Petike már a suliban is lemaradott volt két betűt tud csak: aaaaaaaaaaaaaa öööööööööööööö”
  • 50. tudorka 2010. december 03. 19:02
    „Petike!
    Sem tőled sem az ostoba kormányodtól nem kértem, hogy az oldalamra álljatok. Én sem teszem veletek!
    Minden olyan másodperc érték, amikor befogod a bagólesődet te ostoba.”
  • 49. who 2010. december 03. 16:52
    „Pártatlanul, objektíven tekintve tényleg kussolnak azok, akik megszavazták ezt a csürhét. Az index videóból kiderül, hogy a kétharmados frakcióban az egy főre jutó IQ érték nem feltétlenül pozitív egész szám. Mondjuk marionettbábuk esetében ez nem is annyira meglepő...”
  • 48. prettywoman 2010. december 03. 16:00
    „Gyerekek, tudjátok én az embereket sem értem. 2008 tavaszán - nagyrészt a jobboldal hatására - mindenki talpra ugrott 300,- Ft-ért. Emlékezzünk a népszavazásra. Pedig a 3 kérdésből mondjuk egy volt akit egyáltalán nem érintett (tandíj). Szóval 300 forint (vizitdíj) miatt talpra ugrott a jónép, hogy a szoci kormánynak vesznie kell. Most ezt a dolgot meg - ahogy elnézem - simán le lehet nyomni a magyarok torkán. Pedig itt most nem 300 forintról, hanem nagyon sok forintról van szó. És az most tök mindegy, hogy ki hova lép (vissza), vagy hova nem lép. Mindenki veszíteni fog, akár megy, akár marad. És bizony valóban, mivel látják, hogy az emberek semmit sem csinálnak, naponta mennek egyre beljebb és beljebb a szemétségek terén. Miért ne tennék? Ki állítja meg őket? Senki.
    Én annak örülnék, hogy nem kéne döntenem, mert én abban a bizonyos 4 lábú sámliban hittem. Én szeretnék itt is ott is maradni. Szerintem nem jó szaga van egy demokráciában a zsarolásnak. (mert ez az, kétség nem fér hozzá). A felnőtt emberek el tudják dönteni, mi a jó nekik, nem kéne rájuk erőltetni fentről a "tutit".
    Aztán meg ha az Alkotmányt is megváltoztatják, akkor nekünk annyi. Majd beleveszik (mert megtehetik a 2/3-os többségük miatt), hogy ne négyévenként hanem ritkábban legyenek választások. Emlékezzetek rá, pár éve már pedzegették ezt a témát. Így bebetonozhatják a hatalmukat akár 8-10 évre is. Addig totálisan kifosztják az országot. Meg egy csomó oda nem illő baromságot is belevesznek. Szurkoláshoz való jog, kereszténység meg egy csomó ilyen dolgot. Abortusztörvény. Édes jó istenem! Vissza a középkorba! Ezek szerint mégis csak nagyon gazdag ország vagyunk. Mert az a sok nő, aki nem tudja felnevelni a gyereket (mert fiatal, tanul, anyagi helyzet, stb). de kötelező lesz mgszülni, mind az államnak kell felnevelni. Pedig már így is sokan vannak. Borzalom.”
  • 47. gjozsi88 2010. december 03. 14:51
    „Patriot!

    "Európában sehol nincs ez a MNYP rendszer, ezt az IMF kényszerítette rá a Horn kormányra."

    ez igy nem igaz, ugyanis szlovákiában, lengyelországban is működik...ahol a társadalom még mindig azon elmélkedik, hogy az állam mindenható ,az állam majd megoldja!
    Európa nyugati országaiban is létrehoztak az állami nyugdij alap mellett egy tartalékot képező tőke felhalmozott rendszert!
    Nálunk azért volt szükség erre a "kényszerre", a kötelezővé tételre, mert nyugat európában az állami nyugdij mellett az önkéntes pénztárak aránya közel 100%-os, mig nálunk alig 30%!
    Enélkül senki nem előtakarékoskodna, vagy nagyon kevesen....!
    A tisztán állami rendszer sehol nem fenntartható...!
    Ha emellett létrehozunk egy önkéntes pénztári rendszert és ezt nem a bruttó béren belüli járulékból teszik, hanem a netto elkölthető jövedelem rovására, ami előkészülőben van...az pedig további forrásokat fog elvenni a belső fogyasztásból, ami az 1 millió munkahelyet teszi kétségessé, ezáltal közvetve az állami nyugdij rendszer fenntarthatóságát!”
  • 46. szocdem 2010. december 03. 10:20
    „"az MSZP-holdudvar spekulánsai a továbbiakban nem játszhatnak az emberek pénzével a nyugdíjtőzsdén"

    Ez egy olyan klasszikus, orbitális hazugság, oylan amire ez az egész fityesz banda épül!

    1. A pénztárak alapító tulajai, vagy főnökei lehet hogy MSZP körökhöz tartoznak, de ez nem változtat semmit azon a tényen, hogy a hozzájuk betett pénz java részét - állami garancia mellett - az állam által kibocsátott kötvényekben tartják! Avagy azzal ma az állam tartozik a pénztártagoknak!

    2. A pénztár lenyúlása deklaráltan egy un "adósságkezelő" alapba történik, ami egyszerüen a külföldi uzsorások állmaml szemben támasztott követeléseinek kielégitését szolgálja (Soros efti már nagyon türelmetlen, a fityesz meg hajt neki mint a jó puli). Vagyis ezekből a pénzekből sosem lesz nyugdíj fizetéshez alapot szolgáltató pénz, mert azt (is) kiviszik az országból!!!

    Inne kezdve nem beszélhetünk az MSZP - vagy más üzleti körök - spekulációjáról, hiszen itt nem másról van szó, mint a pénzéhségéen teljesen kontrollt veszettt Orbán-gang uzsorásairól, akik szentül hiszik: úgy meghülyitették már a társadalmat, hogy simán, következmények nélkül ellophatnak bárkitől bármit!

    Aki ennek tapsl az vagy tudatlan, vagy hülye. De biztos hogy nem demokrata. (Az se nem hülye, se nem tudatlan, mert nem csak a saját, de más sorsa iránt is érzékeny - nem úgy mint a fityesz bolsi banda)”
  • 45. artie75 2010. december 03. 09:49
    „Azért az durva, hogy Feró 30 éve "megénekelte", de szerintem akkor még nem hitte, hogy az ő elvbarátai teszik érte a legtöbbet:
    Fiatal vagy, nincs esélyed
    Minek érd meg az öregséget
    Öreg vagy, kaphatsz alamizsnát
    Várnak téged a népkonyhák

    Gratulálok, Petike, ismét mondtál egy orbitális baromságot (valahogy a holland állami biztosítónál jobb helyen érzem a pénzem, mint nálatok), és köszönöm minden fidesz-szavazónak, hogy ezt a mocskos bandát kétharmadhoz juttatták.

    Az MSZP ehhez képest üdvhadsereg volt.”
  • 44. Primax 2010. december 03. 09:40
    „36. hozzászólás Patriot !
    A szocikból legalább már előzetesben/sitten van pár gazember. Ott a helyük.
    A pirosak legalább megpróbálták "titokban" csinálni a sok simlisséget, ezek a narancssárgák azonban erre is képtelenek. Nem is kell titkolózniuk, szabad a vásár...
    Nyíltan, szemrebbenés nélkül, mosolyogva LOPNAK EL 3.000 milliárdot.
    Hiányozni fog ez a lóvé 5-10-20 év múlva, amikor a felcsúti - és díszes társasága - már sehol sem lesz.
    Majd akkor dícsérgessed őket, hogy milyen nagyszerű emberek ( voltak ).
    Amikor - nyugdíjasként - várod a meleg levest az ingyenkonyhán.”
  • 43. annobon 2010. december 03. 09:37
    „17-hez: "Akkor tehetem svájci bankszámlára is?" Én inkább Kajmán szigetekit javasolnék...

    Gondolkodott már el valaki azon, hogy amíg Angliában a viktoriánus korszak volt az egyik legjobb éra, addig nálunk... :)”
  • 42. miracle. 2010. december 03. 09:19
    „http://www.youtube.com/watch?v=t7FeIhSvJAo

    Ezt látni kell mindenkinek, a nagy fideszes képviselők, na ennyire számítanak nekik az emberek!”
  • 41. öszödiböszme 2010. december 03. 07:18
    „36. Nem csak a szoci fanoknak nem tetszik ez a demagóg, hazug, álszent, populista kormány! Még nagyon sok embernek. Akinek meg tetszik, annak meg áldásom. Csak azt nem értem miért kell fellációval kielégíteni, egy-két hsz-val a szijjártót és a gazdiját? Lehet ez nem csak verbálisan megy?”
  • 40. mir 2010. december 03. 06:55
    „"szimpatizáns jajveszékel itt, húszféle névvel."

    Ezt most úgy mondod mintha te nem ezt tennéd :) Inkább a kérdésre válaszolj :)”
  • 39. mir 2010. december 03. 06:52
    „Ennek az elmebeteg szíjjártónak szólhatna már valaki, hogy fejezze be a zemberezést.”
  • 38. amalfi 2010. december 03. 05:56
    „Bocs a duplázásért.”
  • 37. amalfi 2010. december 03. 05:55
    „Patriot a kérdésekre válaszolj kérlek!
    Azt azért látni kell, hogy nem minden fideszes utálja az "MSZP-holdudvar spekulánsait", itt van pl. Csányi, őt sem utálja Viktorka.
    Vagy hogyan is van ez?
    Az a legnagyobb bajom, egyre inkább rühellem hogy hülyének néznek! Úgyis megcsinálnak mindent, amit akarnak, legalább a hülye szövegük ne lenne hozzá!”
  • 36. Patriot 2010. december 03. 05:44
    „Négy szoci szimpatizáns jajveszékel itt, húszféle névvel. Kevesen vagytok és egyre csak fogytok!

    Lopás az amit az mszp sittes kormánya csinált, kedves Primax apó.”
  • 35. tefegu 2010. december 03. 00:26
    „A fityeszesek biztos azért nem írnak, mert petike megmondta nekik, h a nép érdekében ne fórumozzanak...”
54 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

December közepén már az országgyűlés előtt lehet az új alkotmány

December közepén nyújthatja be az alkotmány-előkészítő eseti bizottság az Országgyűlésnek az új… Tovább olvasom