Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Szeretetlen világban élünk

Új törvény címmel jelent meg a közelmúltban Ákos legújabb albuma. A kiadvány azonnal az eladási listák élére ugrott.
Az album borítója Emmer László fotós jóvoltából képileg is "ütősre" sikeredett. A fotózás színhelyéül Ákos a Terror Háza Múzeumot választotta, s mint tudjuk, a múzeum politikai csatározások színtere is.

- Csupán a múzeum hangulata fogta meg Önt, vagy politikai üzenete van a helyszínválasztásnak?

- Az Andrássy út 60. alatt megnyílt Terror Háza Múzeum építésze, Sándor János kért fel a kísérőzene megírására. Magyarországon ritka az ilyen felkérés, amely nem ismeretségek alapján zajlik: ajánlólevélként a korábbi munkáim szolgáltak. Szívesen csatlakoztam az alkotógárdához, nagyon érdekelt a feladat: a történészek kutatásainak eredményét, a korábban nyilvánosságra nem került dokumentumokat sajátos, művészi eszközökkel kívántuk megjeleníteni. Nagyhatású, katarzist előidéző kiállítás lett belőle. Más szempontból is egyedülálló a Terror Háza, hiszen pontosan abban az épületben létesült, ahol a történelmi gaztetteket elkövették, ahol két rezsim is pusztította származásuk vagy világnézetük miatt azokat, akiket az ellenségeinek gondolt. Döbbenettel és felháborodással fogadtam az elvtelen támadásokat, amelyek a múzeumot érték. A cél egyértelműen zavarkeltés volt: távol tartani a kiállítás megtekintésétől azokat, akik számára készült. Az áldozatoknak emléket állítani történelmi tett, erkölcsi kérdés. Aki ebből politikát csinál, az komoly bűnt követ el. A turné és a lemezfelvétel miatt kevés időm volt a forgatókönyvön gondolkozni, így nagyon megörültem, mikor eszembe jutott, hogy az Alig hitted című szerzemény videóklipjét a múzeumban forgassuk. Afféle félálom-béli ötlet volt, amely másnap is jónak tűnt. A megvalósításnak senki nem gördített akadályt az útjába, annak ellenére, hogy egy ilyen kétnapos forgatás nagy felfordulással jár. Az engedélyt megkaptuk, és hosszas előkészítő munka után elkezdtünk dolgozni a klipen. Nagyfilmes stábbal, filmnyersanyagra dolgoztunk, speciális optikát használtunk. Az operatőr régi alkotótársam, Szatmári Péter volt, vele forgattam az összes saját rendezésű klipemet, de a közönség játékfilmesként is jól ismeri: ő fotózta például a Csinibabát, meg a 6:3 című mozit.

- Meghallgatva a dalszövegeket – amelyek önálló, rövid versként is kitűnőek – a világ iránt érzett hatalmas felelősség sugárzik a szerzeményekből. Ez annak is köszönhető, hogy kétgyermekes családapa?

- Természetesen van bennem felelősségérzet, de ez nem a gyerekeimnek köszönhető, már a korábbi szerzeményeimben is tettenérhető volt. Valószínű, hogy idővel egyre letisztultabban jelenik meg abban, amit csinálok. Tegyük fel, hogy a rockzene is egyfajta alkotás: minden kreatívan működő embernek kötelessége a felelősségérzet. Hazánk az egyre betegülő világnak minden tünetét magán viseli, de én nem akarok aktuálpolitikai dalokat írni. Magánemberként persze foglalkoztatnak a gondok, de ez más kérdés. A világban ható trendek, folyamatok nagy részével nem értek egyet, s reményeim szerint ez a vélemény jelenik meg a dalaimban. A szeretetlenség, a haszon- és anyagelvűség elviselhetetlen mértékű: a világ eltávolodott az eredet, a Teremtés szándékaitól. A nagy pénzügyi, anyagi hajszában az emberek elfeledkeznek a lelkükről, a szeretetre való képességről, ami egyébként mindenkiben benne van, de valahogy egyre gyakorlottabban, profibban altatjuk el magunkban. Posztmodern világunkban a szeretetlenségből félelem lesz, a félelemből rettegés, a rettegésből gyűlölet, a gyűlöletből pedig bosszúállás: ettől terhesek a hétköznapjaink. Hovatovább oda jutunk, hogy akik naívan, lelkesedésből, szenvedélyesen, szeretettel fordulnak a világ felé, azok kinevetendő pojácának tűnnek a többiek szemében.

- A szeretetlenségből a hit és a vallás jelentheti a kiutat?

- A hit az egyetlen remény: személyes funkció, az Isten felé fordulás igénye. A vallás pedig ennek a vágynak a megvallása a közösség előtt. Én még nem jutottam el addig a szintig, hogy közösséggel együtt akarjak számot adni a hitemről. Isten tud rólad, a teremtés mozzanatán keresztül a lehető legközvetlenebb kapcsolatban van veled. Nem érzek igényt magamban arra, hogy e személyes kapcsolatról számot adjak lelki vezetők vagy a közösség előtt. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy másik ember segíthet abban, hogy Istenhez közelebb jussunk. Alapvetően mélyen, fundamentálisan hívő vagyok. A vallásnak inkább csak a visszásságait látom, de ha az a kérdés, hogy a világot szervezni képes erők közül a legkisebb rossz lenne-e, ha a vallás szervezné újra az emberek életét, akkor a válaszom egyértelmű igen.

- Nagyon kemény kritikát fogalmaz meg a médiáról...

- A tömegekhez szóló médiumok felelőtlenek. A közönség hülyítése, a minél alacsonyabb szintű szellemi takarmány adagolása csak eszköz a fogyasztási hajszában. A végső cél, hogy minden önálló gondolatról végképp lemondjanak az emberek. A tömegmédiumok szívesen hivatkoznak arra, hogy ők azt adják, amire az embereknek igénye van. Ez otromba hazugság: minden embernek a legelemibb igénye a szeretet, a békesség. Sokkal egyszerűbb szennymédiát csinálni, mint mély, tartalmas, önálló gondolatokra, tartásra és alázatra nevelni embereket. A vacak, a szemét gyorsabban hoz profitot, ráadásul arra kondicionálja a nézőt, hogy fogadjon el minden baromságot, minden új terméket: erre megy ki a játék. Diktatúra ez a javából, csak most nem egy tévedhetetlen vezető, a Führer vagy a párt diktál, hanem a fogyasztás terrorja mondja meg, ki kicsoda és ki meddig mehet el.

- Hová vezet az utunk ebből a szeretetlen, fogyasztáscentrikus világból?

-Rövid távon – egy emberöltő alatt – nem lehet mást tenni, mint a saját felelősségi viszonyainkon belül kell megpróbálni rendet csinálni. Azoknak az embereknek és közösségeknek egymásra kell találni, akiknek még fontos a szeretet, az Isten, a megbocsátás, a haza. Itt minden olyan szót felsorolhatnék, amelyet a posztmodern média péppé rágott és kiköpött. Küzdeni kell minden szenny ellen. Véleményem szerint hosszú távon nem tartható az értékek nélküli élet: valamilyen társadalmi, kulturális vagy természeti kataklizma fog elkövetkezni, amelyben a világnak meg kell tisztulnia ettől a sok kosztól. Néhány évszázad-évezred múlva csak rossz emlék lesz, hogy volt egyszer egy kor, amikor az embereket csak a jólét foglalkoztatta, és folyton azon járt az eszük, hogy miként tudják a másikat lelkileg vagy fizikailag elpusztítani a saját hasznuk érdekében. Így kell legyen, más remény aligha van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

törölt tartalom

Tovább olvasom