Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Szerepek a színpadon innen és túl

A színpadon bármi megtörténhet. Ott terepet és szerepet kapott a nő. Ott megmutathatja, ahogy Csipkerózsika, Hamupipőke, Hófehérke már nem tűri a várakozást az őt rabságától megszabadító mesehősre. A szegedi színpadok hősnőivel, Cseh Zsuzsa és Dobos Kati színésszel, valamint Markovics Ági táncossal a lányok és asszonyok művészetben játszott szerepéről beszélgettünk.
Egy hajóban eveznek...: Dobos Kati, Markovics Ági, Cseh Zsuzsa. Fotó: Karnok Csaba
– A kislány Csipkerózsika, Hamupipőke, Hófehérke és más meséket hallva megtanulja, hogy a történetek szép nőkkel történnek, akár érdekesek, akár nem – írja Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében. Tényleg?

– A férfi- és női szerepek egyáltalán nem különböznek egymástól – jelenti ki Cseh Zsuzsa, a Szegedi Nemzeti Színház tagja. – Sőt: egymást kiegészítve, inspirálva működnek a színházban.
– Az viszont tény, hogy a színház irányításában a férfiak játszanak döntő szerepet. Így alakult, mosolyog kedvesen Markovics Ági, a Szegedi Kortárs Balett táncosnője. – Talán azért, mert számukra ez az önmegvalósítás egyetlen terepe.
– Ha nem olyan szerepre kérnek, amire alkalmas vagyok, ha nem játszatnak, vagy ha éppen nekem való szereppel kínálnak – attól én ugyanaz az ember vagyok, néz befelé Dobos Kati, a Szegedi Nemzeti Színház színművésznője, aki e teátrumhoz 1978-ban szerződött, s azóta megélt már sok-sok jó és nehezebb időszakot. – Egy nőt nem lehet háttérbe szorítani. Ha művészként elhanyagoltnak érzi magát, akkor a nőre háruló gyönyörű szerepekben élheti ki magát – a családot vigyázva, a barátokkal és a szülőkkel törődve.

Szerepek és példaképek

– Női karakterek?
– Nincs olyan női figura, amit ha jól megírtak, ne tudnék eljátszani – a naivától a királynőig – mondja Kati, mire eszembe jut a Kakukkfészek Ratched nővéreként, vagy a Csodálatos vagy, Júlia színésznőjeként, s most a Luxemburg grófjában.
– A táncban kevés a kifejezett karakterszerep. Ott a NŐ jelenik meg a színpadon – összegez Ági.
– Ez is, az is: szeretem a vidám és a szomorú szerepet is, szeretek tragika és komika is lenni. Amit éppen rám bíznak, azt a szerepet szeretem a legjobban – billen erre és arra is az örökké vidám Zsuzsa.

– Példakép?

– Barta Mária – jelenti ki Kati. – Miller A salemi boszorkányok című darabjában játszottam vele… Sok próbán csak bejött, és elmondta a szerepe szövegét, nem formált semmit. Aztán az előadáshoz közeledve, az egyik próbán egyszer csak előttünk volt: maga Tituba, tökéletesen... Én is a próbán, nem otthon tanulom a szöveget, a helyzet és szövegértésből pedig egyszer csak megszületik a tökéletes szerep. De számomra az is példamutató, ahogy Barta Mária a kezdő színészekkel törődött...
– A táncban nincs kihez hasonlítani, ott magadnak magadból kell mozgósítani minden mozdulatot – fogalmaz Ági. – Már nincs, akire így néznék. Inkább azt érzem feladatomnak, hogy én adjam át, amit tudok...
– A legtöbbet talán Gaál Erzsébettől, az osztályfőnökömtől tanultam, akire ma már kevesen emlékeznek, pedig csodálatos színész és rendező volt. A leírt szöveget szabadon kezelhető anyagnak tekintette, amelyet a próbák során a színészek aktív közreműködésével véglegesített. Tőle tanultam színházi ízlést, de azt is, hogy nyitott szemmel kell járni a világban. Jó zenék, jó filmek, jó színházi darabok, jó könyvek. Ez mind inspirációs anyag. Minél tágabb az a kör, amire figyelni tudunk, annál nyitottabb emberek vagyunk – így Zsuzsa.

„Művésznőként" más

– Művészet?
– Nem szerepekre, hanem figurákra gondolok. Mikor a szép beszéd nem hátrány, hanem előny – szólal meg vággyal teli hangon Kati.
– A prózaidarab-beli szereplésem után többen állítottak meg, mint korábban balettosként bármikor – árulja el Ági. – A balett, a mozgásművészet nincs annyira közel az emberekhez, az ottani eszközhasználatról kevésbé alakulhat ki véleményük, mint egy prózai színházbeli produkció kivitelezéséről. De az összkép alapján mindig nagy a tetszés. Azt kérdezik folyton, miért nem játszunk többet.
– Nem szeretném, ha „művésznőként" különböztetnének meg, mondjuk a boltban másként szolgálnának ki. Egyszer taxival kellett az előadásra rohannom, s megkérdezte a taxis: jegyszedőnő vagyok? Egy színészt teljesen másképp képzelt el – anekdotázik Zsuzsa.

Keresem az újat

– Kreativitás?
– A prózabeli szerep csak kivételes kirándulás volt. Az én életem a tánc – billenti kecsesen oldalra a fejét Ági, aki a budapesti Wings Produkció keretében alkotott koreográfiában egy valódi egyéniség, egy mozgásetűdben „adta elő" a különféle ruhadarabokat és azok kiegészítőit, így kapott az öltözék is pluszjelentést és hangulatot, vált egyedivé és egyben szórakoztatóvá.
– Folyamatosan csinálok valamit, keresem az újabb és újabb lehetőséget. De sohasem görcsöltem: mi lesz a következő szerepem. Mindig azt kell tökéletesen megoldani, amit az emberre ráosztanak. A ruháimat látva kérdezték már, ugye nekem is tervezel ilyet? Tanácsot is kértek már tőlem: illik-e egyik ruhadarab a másikhoz. Hát elfogadják, hogy ilyeneket is csinálok – összegez Zsuzsa, aki elvégezte a Szegedi Divatiskolát, s a szépség kultuszáról alkotott különvéleményének az is alapja, hogy korábban a képzőművészet más ágaival is foglalkozott.
– A versben minden meglelhető, ami épp hiányzik – lelkesedik Kati. – A versben ott a teljesség, a vers a mindenem.

– Szeged?
– Ízig-vérig szegedinek érzem magam, bár Nyírlövőn születtem – emlékszik Kati. – Itt szeretek élni, ez a város az életem.
– A szülővárosom Dunaújváros, de már tíz éve Szeged számomra az otthon – árulja el Ági.
– Folyton úton vagyok: Eger (ahol az édesanyám), Budapest (ahol a szerelmem), s Szeged (ahol a munkám vár) között. Itt hiányoznak a hegyek – ott hiányzik Szeged.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

arsenal-diadal, juve-bánat

A Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutásért vívott mérkőzések első körében az Arsenal magabiztosan… Tovább olvasom