Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Szerdán nevezi ki az államtitkárokat az államfő

Szerdán nevezi ki az Orbán-kormány államtitkárait Sólyom László köztársasági elnök.

Az MTI keddi információi szerint összesen 42 államtitkár dolgozik majd a múlt szombaton megalakult kabinetben.

A Miniszterelnökség államtitkára lesz Varga Mihály.

A Belügyminisztérium államtitkárának Kontrát Károlyt és Tállai Andrást, közigazgatási államtitkárnak pedig Felkai Lászlót nevezi ki az államfő.

A Honvédelmi Minisztériumban Simicskó István látja majd el az államtitkári, Fodor Lajos pedig a közigazgatási államtitkári feladatokat.

A Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál Balog Zoltán, Kovács Zoltán, Répássy Róbert, Rétvári Bence, Szabó Erika és Szászfalvi László töltik majd be az államtitkári posztokat; a közigazgatási államtitkár Gál András Levente lesz.

Egy államtitkár lesz a külügyi tárcánál Németh Zsolt személyében, a közigazgatási államtitkárnak Bába Istvánt nevezik majd ki.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnál hat államtitkár dolgozik majd: Becsey Zsolt, Bencsik János, Cséfalvay Zoltán, Czomba Sándor, Kármán András és Naszvadi György. A közigazgatási államtitkári feladatokat Nagy Róza látja majd el.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál államtitkár lesz Czene Attila, Halász János, Hoffmann Rózsa, Soltész Miklós, Szócska Miklós és Szőcs Géza. Közigazgatási államtitkárként Jávor András dolgozik majd a tárcánál.

Hat államtitkár tevékenykedik majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál is: Fónagy János, Halasi Tibor, Hegmanné Nemes Sára, Molnár Ágnes, Nyitrai Zsolt és Völner Pál. E tárca közigazgatási államtitkára Vízkelety Mariann lesz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárai lesznek Ángyán József, Czerván György, Illés Zoltán, Kardeván Endre és V. Németh Zsolt. Farkas Imre közigazgatási államtitkár lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Magyar Narancs is segít a károsultakon

A sátoraljaújhelyi árvízkárosultaknak ajánlja fel a Magyar Narancs a hetilap 20. születésnapjára… Tovább olvasom