Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Szép volt, lányok!

Még véget sem ért a futball-világbajnokság, máris megkezdődött a nyár talán legjelentősebb soproni vonatkozású sporteseménye, a 20 év alatti lányok kosárlabda Európa-bajnoksága. A szervezők keresve sem találhattak volna megfelelőbb várost a torna megrendezéséhez. Csapatunk nagy reményekkel vágott neki a tornának, hiszen két éve a harmadik helyen végeztünk az U18-as pozsonyi EB-n. A remények megvalósításához nemegyszer emberfeletti akaratra, kitartásra és küzdelemre volt szükség. A csapatnak a kellő pillanatokban mindig helyén volt a szíve és az esze. Így vihettük véghez azt a bravúrt, hogy sikerült felülkerekednünk a végső győzelemre is esélyes francia válogatotton. A jó szerencse csak egyszer hagyta el a csapatot, mikor első számú magas emberünk megsérült az Oroszország elleni első és elvesztett összecsapásunkon. Centerünk kiválása után még többet kellett nyújtaniuk a többieknek ahhoz, hogy hozzák az amúgy kötelező győzelmeket . A bajban nagy izgalmak közepette, de két újabb győzelemmel sikerült beverekednünk magunkat az elődöntőbe, ahonnan a francia válogatott ellen aratott újbóli és világraszóló győzelem után kerültünk a döntőbe. A fináléban újból az orosz válogatottal kerültünk szembe, de a telt házas stadion és a visszavágni akarás olyan erőt adott a csapatnak, amellyel még a félidőben is volt reményünk a győzelemre. A mérkőzést ugyan a végig magassági és erőfölényben játszó orosz válogatott nyerte, de tisztesen helytálltunk és egyenrangú partnereik voltunk. Minden várakozás fölött teljesítve, megérdemelten nyertük meg az ezüstérmet. A tornáról nem csak mi, magyarok, hanem az összes játékos, bíró és vendégszurkoló is kellemes élményekkel térhet haza, hiszen felejthetetlen 9 napot tölthetett itt az európai kosarasvilág elitje. Köszönet érte a szervezőknek, Székely Norbertnek és az egész magyar válogatottnak! Hasonló sikereket kívánok jöv őre, a guatemalai világbajnokságon!

Varga Gábor, Sopron

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nehéz meleg időben vezetni?

Tovább olvasom