Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Szent György-nap a Hunyadiban

Sopron Nagy Márta Óriási sikerrel tartották meg szombaton a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola és Óvodában a hagyományos Szent György-napot. A diákok, amellett, hogy jól szórakoztak, még tanultak is.
Az időjárás csak reggel volt kegyetlen, később verőfényes napsütés köszöntött az Alsó-Lövérekre. A délelőtti szél miatt a tornateremben kellett a Kaláka együttesnek színpadot rögtönözni, de a szervezők megoldották a váratlan helyzetet. A gyerekek a legkevésbé sem bánták a programváltozást, így közelebbről ismerkedhettek a ritka hangszerekkel és a Kaláka zenéjével. Az együttes fellépését egyébként az iskolának nem is kellett szponzorálnia, a szülői munkaközösség gyqjtése és a gyerekek papírgyqjtése finanszírozta a közkedvelt együttes koncertjét.
A zenei élmény után következett a színes Szent György-napi forgatag a szabadban. Volt ott minden: a papírmerítéstől a csuhézásig számos kézmqves-tevékenységet kipróbálhattak a gyerekek, s vásárolhattak remekeket a szülők. Sportbemutatók és koncertek színesítették a programot, miközben lángos, sütemény és gulyás illata fokozta a hangulatot...
Juhász Attila nemcsak megmutatta, meg is tanította a gyerekeknek, hogyan kell merített papírt készíteni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szódavíz az idősek kultuszitala

Az ásványvizek mellett még mindig ott sorakoznak a boltok polcain a kultuszitalnak tekintett… Tovább olvasom