Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Szemmel tartják a kampányok költségvetését

Az ÁSZ már fogadja a kiadók hirdetési árjegyzékeit, a hatályos törvényi előírások értelmében pedig maradéktalanul ellenőrizni fogja a kampánypénzek elszámolását.
Közleményükben azt írták, az ellenőrzés célja, hogy megállapítsák: betartották-e az egyéni képviselőjelöltek és a pártok, valamint a nemzetiségi listát állító országos nemzetiségi önkormányzatok a kampányban a törvényi előírásokat.

Az ÁSZ a Magyar Államkincstárnál, a jelölőszervezeteknél és az egyéni jelölteknél végez ellenőrzést.

Az ÁSZ ellenőrzi többi között, hogy a képviselői helyhez jutott egyéni jelöltek - továbbá kérelemre egyéb jelöltek - a központi költségvetésből juttatott egymillió forint támogatást a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadásokra fordították-e. Az ÁSZ a központi költségvetésből származó támogatás elszámolását a képviselethez jutott jelölőszervezetek - továbbá kérelemre egyéb jelölőszerveztek - esetében is ellenőrzi.

Emlékeztettek rá: a kampányfinanszírozási törvény előírásai szerint a független jelölt, a jelöltet vagy országos listát állító párt és annak jelöltje együttesen, valamint az országos nemzetiségi listát állító nemzetiségi önkormányzat jelöltenként legfeljebb ötmillió forintot fordíthat a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadásokra, beleértve a központi költségvetésből származó támogatást is.

Az ÁSZ ennek a betartását is ellenőrzi a képviselői helyhez jutott pártok és jelöltek - továbbá kérelemre egyéb pártok és jelöltek - esetében.

Az Állami Számvevőszék január 24-ig, péntekig fogadja azon sajtóorgánumok hirdetési árjegyzékeit, amelyek politikai hirdetést kívánnak közzétenni a kampányidőszakban. Az árjegyzékek fogadásával és közzétételével kapcsolatos részletes információk megtalálhatók a asz.hu oldalon a "Választás 2014" menüpont alatt.

"Az Állami Számvevőszék ismételten felhívja a figyelmet, hogy a sajtóorgánumok által megküldött árjegyzékeket ellenőrzés és változtatás nélkül teszi majd közzé, így azok tartalmáért felelősséget nem vállal" - írták. Hangsúlyozták azt is, hogy a választási kampánnyal kapcsolatos minden kérdésben az Állami Számvevőszék a hatályos törvényi rendelkezések szerint, mint jogalkalmazó jár el.

A 2014-es választási kampány ellenőrzéséről szóló jelentését az ÁSZ várhatóan 2015 tavaszán hozza nyilvánosságra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áder: ˝Magyarország büszke lehet arra, hogy ilyen barátai vannak˝

A Magyarország Barátai Alapítvány tagjainak célja, hogy világszerte tehessenek valamit… Tovább olvasom