Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Szembeszállt a postarablóval a sorban álló asszony

Egyszer már kifosztották azt az asszonyt, aki pénteken szembeszállt a rablóval a becsehelyi postán, Zala megyében. A bátor asszony éppen pénzt akart feladni, amikor megjelent a fegyveres támadó.
Gázpisztolyt fogott a nőre, aki nem ijedt meg, hanem megpróbálta kiütni a fegyvert a fiatalember kezéből. A pisztoly elsült, az asszony megsérült, a támadó pedig elszaladt, de nem sokkal később elfogták a rendőrök.

Kérte a pénzt, és én nem adtam neki. Lehet, hogy nem én voltam a célpont, hanem a posta lett volna, csak közbejöttem. Megpróbáltam elütni a kezéből a pisztolyt, elsőre nem sikerült. Másodszorra, amikor rám szegezte a pisztolyt, akkor meglőtt - mesélte a történteket szombaton az otthonában lábadozó asszony a Független Hírügynökség tudósítójának. A rendőrség szerint a gázpisztoly valószínűleg véletlenül sült el, az asszony viszont azt állítja, hogy szándékosan lőtt rá a fiatalember.

A nő nem először lett bűncselekmény áldozata. Tavaly kifosztották a házukat. Ékszereket, takarékbetétkönyvet vittek el - azóta sem tudni, hogy kik. Most mindenképp meg akarta védeni a pénzét, mint mondta: "onnan vettem a bátorságot, úgy gondoltam, amiért én dolgoztam, az az enyém'. A támadó végül üres kézzel, futva menekült el a postáról. Az asszonyt mentő vitte kórházba, mert a lövéstől megégett az arca. Közben a postások a rendőrséget is riasztották. A támadót fél órán belül elfogták a rendőrök. A gázpisztolyt is megtalálták nála. A fiatalembert őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. Fegyveres rablás kísérletével gyanúsítják.

Olvasóink írták

  • 18. zotya975 2009. február 02. 08:19
    „Sajnos a Móri eset bizonyítja, akkor sem biztos, hogy élve maradsz, ha nem tanusítasz ellenállást.”
  • 17. kackac 2009. február 02. 08:07
    „Szerencsére van néha, aki ellenáll, különben túlságosan is könnyű és kiszámítható lenne a rablók dolga, és ez valszeg szaporítaná az esetek számát.
    Egy férfi fegyverrel a kezében beront egy bankba és az összes készpénzt követeli, amit a rémült pénztárosnő át is ad neki. Miután megszerezte a pénzt, körülnéz és megkérdezi a mellette álló férfit
    - Látott maga engem itt bankot rabolni?
    - Igen uram, láttam.
    Erre a bankrabló szó nélkül lelövi. Majd a mögötte álló férfihoz fordul
    - És maga látta, ahogy kiraboltam ezt a bankot?
    - Én nem, de a feleségem látta...”
  • 16. Lovasbandi 2009. február 02. 05:06
    „Menjetek csak neki! Csak lehetőleg úgy, hogy csak benneteket tudjon eltalálni! Néztetek ti már szembe fegyvercsővel? Nem? Akkor könnyű okosodni! A hölgy bátor volt, kétségtelen. Csak baromi felelőtlen! Valószínüleg nem fegyverszakértő, ezért nem tudta, hogy éleslőfegyver, vagy gázpisztoly. Nekiment, szerencséje volt. Ha éles lett volna a fegyver, akkor egy kissé szétszórt lett volna az agya...! Így csak megégett a lőportól az arca. Több éves szolgálat után, több éleshelyzetet végigélve is meggondolod, hogy a fegyveresnek nekimenj! És igen! Ekkor is be vagy szarva!”
  • 15. Lárika 2009. február 01. 22:30
    „Kedves Kisvadföld! Te csak add át az értékeidet a rablóknak; hagyd magad, előbb szabadulsz! Én bizony nekimegyek; ne kapja meg olcsón, ami az enyém!”
  • 14. k 2009. február 01. 16:51
    „Kedves KisVadföld.
    "Ha véletlenül ilyen helyzetbe kerülnék, lehet, hogy ösztönösen én is így cselekednék mint a hölgy tette
    ( harcolj, vagy menekülj ösztön)," Ilyenkor az ember nem hiszem hogy sokat mérlegel Üt vagy fut. Át adja az értékeit,vagy ellenáll.
    Az mellet azért igazat adok neked, hogy a rezsi vagy magam, illetve mások élete.
    De valószínű ilyen helyzetben az ember nem nagyon gondolja át hogy mi a megfelelő lépés.Nem mérlegel.
    Csak bele gondoltam a helyzetbe, hogy min mehetet át a hölgy:Sőt nem először.
    "mindenképp meg akarta védeni a pénzét, mint mondta: "onnan vettem a bátorságot, úgy gondoltam, amiért én dolgoztam, az az enyém´.
    -A jó...édesanyád, elveszed a pénzemet?- és már cselekedett is.
    Mint írtam elfogadom a véleményed, de nem vagyunk egyformák,Mindenki másképp reagál a veszély helyzetre. (és ilyenkor nem biztos hogy okosan ) Vagy menekül vagy harcol.
    A hölgy harcolt, nem mérlegelt. Lehet ha szembe kerülök egy fegyver csővel, bef...ok, de lehet hogy harcolok, és nem mérlegelek.”
  • 13. KisVadföld 2009. február 01. 16:29
    „Talán kérdezzük meg erről a szakembereket. Rendőrt, pszichológust.

    Mondjuk a kisalföld talán megteszi.”
  • 12. zotya975 2009. február 01. 16:10
    „Persze-persze, mindenféle támadást türni kell, sőt még bégetni is hozzá, mint a birka, szerencse hogy nem mindenkinek ilyen a hozzáálása, mert akkor már rég kihalt volna az emberi faj. Igen, és mi van akkor hogy a kézből kivert pisztoly elsöl és egy gyerekat talál el a golyó? Nincsen mi van ha, meg mi lett volna, mert lehetett volna az is, hogy a rabló elbízza magát, és halomra lövi a birka népet. Nem lehet teóriákat gyártani, vagy én is modjam azt, hogyha Móron az első ember elkezdte volna szatyorral verni a rablókat, akkor csak őt lövik le, a többiek élve maradnak? Majd az törjön pálcát a néni felett, aki már nézett farkasszemet fegyvercsővel.”
  • 11. KisVadföld 2009. február 01. 16:06
    „Kedves k.
    Ez nehéz kérdés.
    A rezsi vagy a saját ill mások élete?
    Hát nem is tudom.”
  • 10. k 2009. február 01. 15:36
    „Tulajdon képp picit el vagyok kenődve.
    Ha véletlenül ilyen helyzetbe kerülnék, lehet, hogy ösztönösen én is így cselekednék mint a hölgy tette
    ( harcolj, vagy menekülj ösztön),és netalán megzupálnám azt az illetőt, még én lennék a hunyó, még ha senkinek nem is lenne baja,csak a támadónak. Akkor ez azt jelenti, kedves hozzászólók, hogy feltartott kézzel adjuk át,értékeinket? És mondjuk ha ezt megtettem akkor a rezsire szánt pénzemet amit a postára vittem feladni ki fogja nekem megtéríteni? Vagy pl lakoltassanak ki? kapcsolják ki a villanyt stb. Mert valószínű a rabló, az állam, sem a posta nem fogja megtéríteni a károm. És pl nem keresek olyan jól hogy "nemszámit max ujra feladom"”
  • 9. KisVadföld 2009. február 01. 15:31
    „Lárika, akkor nyilván ezen az eseten felbátorodik és legközelebb is ezt teszi mondjuk egy veszélyesebb rablóval aki minden szivbaj nélkül lelővi.
    Arról nem is beszélve hogy miközben kiüti a kezéből a fegyvert, az elsül és egészen véletlenül eltalál egy ártatlan gyereket vagy bárkit.
    Az ilyen egy felelőtlen örült. Az ilyen magatartást is büntetni kéne. Egy ilyen akcióval veszélyeztetheti mások életét.
    Szerencséje volt, kurva nagy szerencséje.”
  • 8. Judytka 2009. február 01. 14:57
    „Szerintem a néni ösztönösen cselekedett..biztos nem tervezte meg,mit fog tenni,ha rátámadnak.Csak a szerencsén múlt,hogy senkinek nem esett baja.”
  • 7. Korrekt5 2009. február 01. 14:28
    „Az öreglány ugy ahogy van közveszélyes.
    Itt nem csak róla van szó hanem a körületiekröl, egy nagy paraszt:(”
  • 6. Lárika 2009. február 01. 14:18
    „De igen, KisVadföld, bátorság! Megvédte, amiért megdolgozott. A továbbiakban teljesen egyetértek zotyával.”
  • 5. KisVadföld 2009. február 01. 12:43
    „Ez nem bátorság, örüljön hogy nem kapott golyót a fejébe.”
  • 4. zotya975 2009. február 01. 08:16
    „Kedves rivotril2mg! Nem kell ahhoz ellenálni, hogy fejbe lőjenek, elég ha rosszkor rossz helyen vagy.Pölö a bankba áldogálsz a sorban. Azt írta, egyszer már kirabolták, azokat se fogták el, én elhiszem, hogy felment a pumpa, amikor megint a pénzét vitték volna. De érdekes a rendőrség nyilatkozata, hogy véletlenöl sült el a pisztoly. Persze véletlenül volt a kezében, véletlenül ment vele rabolni, és véletlenül volt az újja a ravaszon. Hát akkor meg véletlenül keresztül kellett volna lőni a rablót egy igazi pisztollyal. Bocs, véletlen volt.”
  • 3. rivotril2mg 2009. február 01. 00:50
    „majd egyszer jól fejbe lövi valami kaiser ede féle, igaz akkor is szerepelhet az ujságba csak épp pár rovattal odébb,a gyászhírekbe. Én életem többet ér pár ezer forintnál.”
  • 2. k 2009. január 31. 22:54
    „Kitüntetést a postások kapnak majd, a hölgyet meghurcolják mert erőszakot alkalmazott "szegény gyámoltalan" támadóval szembe, és a személyiségi jogaiban csorbát ejtett. <--------remélem nem így lesz, de ki tudja.”
  • 1. Kissjanika 2009. január 31. 22:09
    „Éljen, végre valaki szembe mert szállni egy gazfickóval ! Azért van ennyi rablás és lopás, mert az okosok azt mondják , nem szabad ellenálni ,oda kell adni amit a rabló követel. Hát egy frászt ! Ellen kell állni és akkor többet nem mer próbálkozni a sok kis görény. Meg attól megy fel a vérnyomásom amikor a rádióban, vagy a tévében a rendőr szóvivő azt mondja: " Őrizetbe vettük az URIEMBERT." Nem rablót, tolvajt, gazfickót, hanem " Uriembert". Nekem ehhez a fogalomhoz valahogy más kapcsolódik. Szerintem.... A bátor hölgynek gyógyulást kívánok és remélem kap kitüntetést is !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pornóképek kerültek a netre egy marcali tanárnőről

Pornófelvételeket találtak egy marcali tanárnőről a diákjai az interneten. A gimnáziumi angoltanárnő… Tovább olvasom