Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Székhelyi József az új évadról és megváltozott életéről

Az olcsóbb állam megteremtésével kapcsolatos elképzelések a színházi szakmát is meg fogják rendíteni, véli Székhelyi József, a szegedi teátrum főigazgatója, akit az évadkezdésről, újszegedi letelepedéséről, terveiről és többmilliós önkormányzati jutalmazásáról is kérdeztünk.
Székhelyi József. Fotó: Karnok Csaba
– Milyen kondíciókkal kezdi a színház az új évadot?

– Kondícióink nem aggályosan rosszak, csak rosszabbak, mint lehetnének. De találunk megoldást a problémákra, mert a város vezetői részéről is megvan az együttműködési szándék. A kisszínházban a szerző, Horváth Péter rendezésében próbáljuk az október 7-én bemutatandó Csaó bambinót, valamint a magyar dráma napjára Toronykőy Attila vezetésével készülnek a fiatalok Egressy Zoltán Sóska, sült krumpli című darabjával. A nagyszínházban a Don Giovanni próbái folynak, amit október 6-án láthat először a közönség. A bérleteinkből már több mint 15 millió forintos bevételünk van, ami időarányosan jó eredmény. Igazgatói kinevezésem óta megduplázódott a bérlőink száma, saját bevételünk is százvalahány százalékkal nőtt. A negyedik negyedévben bennünket is sújt az átlagosan húszszázalékosra prognosztizált energiaár-növekedés. Belső átcsoportosítással, bizonyos működési szűküléssel kell kigazdálkodnunk ezeket az előre nem tervezhető költségeket.

– Hol tart a társulatépítés?

– Büszke vagyok rá, hogy hihetetlenül lelkes, sokoldalú és tehetséges szegedi fiatalokat is a színházhoz tudtam kötni. Azokat a művészeket is komoly feladatokkal hívtam vissza, akik már korábban is méltán a város legnépszerűbb színészei közé tartoztak: Szabó Gabi, Jakab Tamás, Kocsis György, Mátyássy Szabolcs. Arra a humán erőforrásra, amivel ma rendelkezünk, bármelyik honi teátrum büszke lehetne. Vendégül látjuk Pásztor Erzsit, Márton Andrást, Kovács Istvánt és Kiss Jenőt is.

– Évek óta nem válogattak be szegedi előadást a szakmai elismerést jelző pécsi országos színházi találkozóra. Mit gondol, mi az oka ennek?
– Ez a válogatók hibája is, és részben annak is betudható, hogy létezik egy antagonisztikus és kétségbeejtő szakmai szakadék: a színházak egy része, akik a POSZT-on szoktak szerepelni, azzal virítanak, hogy egymásnak csinálnak színházat. Én azok közé tartozom, akik Várkonyi Zoltán, Ádám Ottó és Nádasdy Kálmán alapvetését tartják fontosnak: a közönségnek kell színházat csinálni. Az elektorok véleményénél fontosabb visszajelzés számomra, hogy amikor a fordító, Vajda Miklós brit feleségével együtt megnézte Alan Bennett Beszélő fejek című darabját, rendkívül lelkesen fogadták. A hölgy Bennett évfolyamtársa volt az oxfordi egyetemen, és a Megyeri Zoltán jelenete utáni szünetben a fülem hallatára hívta fel a szerzőt Londonban, és azt mondta neki: „Láttuk a darabodat Londonban, Budapesten, de először láttunk téged itt, Szegeden." A Beszélő fejeket nem hívták meg a POSZT-ra, pedig szerintem ez az előadás – és benne Megyeri Zoli – minden díjat elhozott volna. Amíg a Vígszínházban és a margitszigeti szabadtérin nagy sikerrel lépünk fel, és sok más helyre is hívnak bennünket, nem foglalkozom ezekkel a kisszerű szakmai kérdésekkel.

A bérlet színe és fonákja

Székhelyi József szerint azok az elképzelések, amelyek az olcsóbb állam, a közszféra szűkítését hirdetik, a színházi szakmát is meg fogják rendíteni. – Arra kellene törekedni, hogy olyan adóalanyok legyünk, akik fantasztikus adófizetői a Magyar Köztársaságnak. Bevételi adatainkat is föl kellene zárkóztatni például az osztrákokéhoz. Egy nem túlságosan reprezentatív helyen, a bécsi Volksteaterben egy átlagos előadáson 40 euróba kerül egy jegy. Ez körülbelül 12 ezer forint. Nálunk egy egész évadra szóló bérlet nem kerül ennyibe. Ezen nem lehet azonnal változtatni. A bérletek árának kalkulálásakor idén is a KSH adataival számoltunk, azaz 4 százalékkal emeltünk. Csakhogy azóta a statisztikai hivatal 2007-re már 8,5-9 százalékos inflációt is elképzelhetőnek tart. Ezt már nem tudjuk ráterhelni a bérletes nézőkre, hiszen évad közben, januártól legfeljebb a jegyárakat tudjuk emelni – hangsúlyozza a direktor.

– Az alternatívok szegedi fesztiválján megnézte a POSZT egyik győztes produkcióját, Pintér Béla és Társulata előadását. Miért nincs időnként egy-egy kísérletező, progresszív előadás Szegeden is?

– Rém érdekes, nagyszerű alternatív előadás volt Pintér Béláéktól az Anyám orra, de ahhoz hasonlót egy ilyen repertoárszínházi nagyüzemben legfeljebb három-négy előadásban nézne meg a szegedi közönség. Nekünk is vannak progresszív produkcióink – ilyen a Beszélő fejek vagy a Mechanikus narancs –, de speciálisan rétegérdeklődésre számot tartó előadásokat nem tudunk minden évadban felvállalni. Népszínházi projektet kell megvalósítanunk művészszínházi igényességgel. A decemberre tervezett Koljada-darabot, a Murlin Murlót például azért tartom jó gondolatnak, mert hihetetlenül élesen ábrázolja a felsővárosi szegedi polgár életét. Márpedig nekem az ő problematikájukat is tükröznöm kell – még ha egy ilyen furcsa, megrendítően katartikus darabban is.

– A mostani szezon lesz az utolsó teljes évadja igazgatói ciklusának. Tartja magát korábbi nyilatkozatához, és nem pályázik újra 2008-ban?

– Hihetetlen erőt ad, hogy nap mint nap szorongatják az emberek a kezemet az utcán. Az egyetlen aggályom élettani: hamarosan 60 éves leszek, egy következő direktori ciklus végére pedig már 67 lennék. Mérlegelnem kell, hogy milyen egészségügyi, szellemi, fizikai állapotban tudom magam tartani, van-e bennem annyi flexibilitás, amivel egy ekkora intézmény vezetését felelősen be lehet vállalni. Az biztos: boldogan rendeznék, játszanék továbbra is, és azzal a hihetetlen sok tapasztalattal, amit az elmúlt évek során szereztem, szívesen támogatnám a színházi menedzsmentet 2008 után is.

– Mennyire érzi már szegedinek magát?

– Budapesten születtem, és valószínűleg Szegeden fogok meghalni. Öregkori felbuzdultsággal mondom: imádom a várost, a szegedieket. Az önkormányzati szolgálati lakásomat visszaadtam, mert a magánéletemben történt drámai fordulatot követően azt a pénzt, amit a válóper jogerős ítélettel a zsebembe rakott, Újszegeden költöttem el. Vásároltam egy házat, ott rendezkedtem be. Szegedi lettem.

– Szóbeszéd tárgya, hogy nyolcvanmillió forintot megtakarított a színház, ezért az önkormányzat bruttó nyolcmillió forinttal jutalmazta a nyáron a főigazgatót. Valóban?

– Egy közgyűlési rendelet előírásai szerint járt el a fenntartó, amikor az intézményvezetőket, köztük engem is, a pénzmaradványaink és a megtakarításaink fényében jutalmazott. Szerettem volna, ha ennek a jutalomnak a felét igazgatói alapként a költségvetésünkhöz csatolhattam volna, hogy ebből a minőségi prémiumokat finanszírozhassam. Kiderült, hogy ez nem lehetséges, mivel munkabér jellegű a kifizetés. Ha nem vettem volna fel, akkor is le kellett volna adóznom. Ha ilyet tennék, azonnal elmegyógyintézetbe kellene zárni. Nem tehettem mást, összecsaptam a bokám, tudomásul vettem, és úgy döntöttem, „magánvagyonomból" egymillió forintos törzstőkével Solve – Szolidaritásom a veteránoké néven alapítványt hozok létre a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagjainak támogatására. Ez ugyan a problémákat nem lesz képes felszámolni, de oldani talán képes lehet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ A választás jelzés lehet a kormánynak”Politikai fórum

a Liszt-központban

Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője tegnap Fodor Tamás vendége volt, és részt vett… Tovább olvasom