Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Szekeres Imre ősszel Afganisztánba látogat

A honvédelmi miniszter szeptemberben Afganisztánba utazik, hogy a Magyarország által vállalt tartományi újjáépítési csoport októberi átvétele előtt tájékozódjon a feladatokról.
Szekeres Imre, a Katonai Felderítő Hivatal keddi attaséértekezletén közölte: a látogatással szeretné jelezni a kormány azon szándékát, hogy teljes mértékben felelősséget vállal ezért a döntésért. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a kormány álláspontja szerint egy döntően civil feladatról van szó, amelyhez a Magyar Honvédség garantálja a biztonságot. A kormány múlt hét szerdán döntött arról, hogy Magyarország Hollandiától átveszi egy tartományi újjáépítési csoport működtetését. Az áttelepülés már idén július végén megkezdődik, októberben lesz a parancsnoki átadás-átvétel, a tényleges tevékenység jövő áprilisban indul a szükséges felkészülés és előkészületek után.

A honvédelmi miniszter a következő négy évben szeretné befejezni a Magyar Honvédség átalakítását, és az a célja, hogy egy olyan hatékony katonai szervezet jöjjön létre, amely biztosítja a nemzeti és a szövetségesi feladatok vállalását.

Szekeres Imre a Katonai Felderítő Hivatal budapesti attaséértekezletén kedden reggel arról beszélt, hogy olyan változásokat szeretne, amelyek megerősítik a honvédség képességeit. Mint mondta, arra fog törekedni, hogy egyensúly alakuljon ki a nemzeti érdek, a szövetségi kötelezettségek, illetve a pénzügyi-, személyi- és infrastrukturális feltételek között. Közölte, hogy a kormány szeretne aktívabban részt venni a missziós feladatokban.

Ezek kapcsán kiemelte az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport beindításának fontosságát. Tapasztalatai szerint nagy társadalmi elismertsége van a honvédségnek, a szövetséges országok részéről pedig komoly elismerés illeti a katonák tevékenységét. Azt szeretné, hogy ezek a pozitív visszajelzések még jobban megerősödjenek - mondta A miniszter közölte, hogy kiválasztotta azokat a munkatársait, akik a terveinek megvalósításában segítségére lesznek, hétfőn kinevezték a tárca szakállamtitkárait. Bali József lett a tárca védelempolitikai, Wapplerné Balogh Ágnes pedig a jogi és adminisztratív szakállamtitkára. Mindketten helyettes államtitkárként dolgoztak eddig a minisztériumban. A védelemi, tervezési és infrastrukturális szakállamtitkári posztot Füredi Károly tölti be, ő eddig a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági ügyeiért volt felelős.

A miniszter közölte, hogy szakállamtitkárnak Fapál Lászlót, a honvédelmi tárca eddigi közigazgatási államtitkárát is felkérte, aki azonban nem vállalta a feladatot. Szekeres Imre hangsúlyozta, hogy a szerkezet, a létszám, az infrastruktúra és a haditechnika kérdésében megalapozott program alapján fog dönteni a kormány, erről még az ősszel állást foglal a kabinet.

Megvizsgálják a nemzetvédelmi egyetem jövőjét is, amelyről szeptember 30-ig dönt majd a kormány, az egészségügyi intézményhálózatról pedig október végéig határoznak. Már ezekkel párhuzamosan megkezdődik a honvédséget érintő stratégia-alkotás, amely során egyebek között meghatározzák, milyen parancsnokság működjön a Magyar Honvédségben. Mérlegelik például azt a lehetőséget is, hogy egy egyesített parancsnokság jöjjön létre. A kormány ebben a kérdésben még az ősszel dönteni fog. A miniszter kiemelte azt az elképzelését, hogy a honvédelmi tárca egy épületbe költözzön, illetve hogy az összes háttérintézményt is el lehetne helyezni egyetlen épületben. Minden más olyan ingatlant, amire nincs szükségük, értékesíteni fognak, a bevételből pedig befejezik a Honvédkórház rekonstrukcióját és a katonák életkörülményeit is javítják. Közölte: az a szándéka, hogy minden olyan intézmény, amelynek feladata nem kötődik a honvédséghez, az a megfelelő miniszteriális rendbe tagolódjon be.

A miniszter a jövő héten bemutatkozó látogatásra utazik a NATO főtitkárához, illetve az Európai Unió vezetőivel is találkozik. A védelmi attasé értekezleten csak a miniszter előadása volt nyílt a sajtó számára, a katonadiplomácia tennivalóit, aktuális követelményeit és módszereit már zárt ajtók mögött tárgyalták. Jelenleg négy földrészen, 25 ország fővárosában működik magyar attaséhivatal. Összesen 41 ország védelmi tárcájával, haderejével áll Magyarország katonadiplomáciai kapcsolatban

A külügyi bizottság egyhangúan támogatja Magyarország észak-afganisztáni misszióját

A külügyi bizottság egyhangúan támogatja Magyarország észak-afganisztáni misszióját - közölte Göncz Kinga külügyminiszter bizottsági meghallgatása után kedden. A program összesen 15 milliárd forintba kerül az országnak.

Magyarország októberben veszi át Hollandiától az észak-afganisztáni tartományi újjáépítési csoport vezetését. A régió az ország egyik legbiztonságosabb része, a megbízatás pedig nem igényel több magyar katonát, mint amennyi jelenleg is az országban állomásozik - közölte Göncz Kinga. A külügyminiszter szerint a misszióra három év alatt összesen 15 milliárd forintot költenek. Ez azt jelenti, hogy a 10 milliárdos alapköltségeken felül plusz négymilliárdot szánnak a katonai szerepvállalásra, és kétszer félmilliárd forintot emésztenek fel a civilek költségei.

A magyarok folytatni kívánják a hollandok által elkezdett újjáépítési programot. Az elképzelések között szerepel a közutak, illetve hidak felújítása, a köztisztviselők és a helyi rendfenntartó erők képzése, valamint az állategészségügyi helyzet javítása. Ehhez csak egy minimális civil jelenlétre lesz szükség, a munka nagy részét ugyanis a helyiek végzik majd - tette hozzá a külügyminiszter.

Magyarország biztonsága szempontjából kiemelkedően fontosnak nevezte Göncz Kinga a megbízatást, a NATO számára ugyanis régóta prioritást élvez az afganisztáni helyzet megoldása. A magyar missziónak kedvező nemzetközi visszahagja van, máris több ország jelezte szándékát, hogy hajlandó katonai, illetve civil szerepvállalásra a térségben. Sőt, olyan jelentkező is akadt, aki a magyarok után folytatná a megkezdett programokat - tette hozzá Göncz Kinga.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke elmondta: a Fidesz nem ellenzi az afganisztáni missziót, mivel a NATO sikere elemi érdeke Magyarországnak. A haza védelmét azonban nem helyettesítheti az ilyen külföldi misszió. Lassan tarthatatlanná válik az az állapot, hogy a magyar laktanyákat őrző-védő szolgálatok védik, miközben az ország költséges külföldi missziókban vállal szerepet - tette hozzá. A kormány felelőssége, hogy pontosan felmérje a költségeket, ebben viszont bizonytalanságot érezni - fogalmazott a fideszes politikus.

hirado.hu/Független Hírügynökség

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cipőt, ólomkatonát tessék!

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom