Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Szekeres Imre Afganisztánban

A tervek szerint közösen járőrözhetnek majd a magyar és az afgán katonák az afganisztáni Baglán tartományban, ahol októbertől Magyarország veszi át a tartományi újjáépítési csoportot Hollan-

diától – mondta Szekeres Imre tegnap Kabulban. A honvédelmi miniszter szerdán kora reggel érkezett a közép-ázsiai országba.

Folyadék a gépeken

Az Európai Bizottság korlátozni akarja a repülőgépekre felvihető folyadék mennyiségét a biztonság növelése érdekében – jelentette be szerdán Brüsszelben Jacques Barrot közlekedési biztos. Az új szabályok maximálni fogják a járatok fedélzetére felvihető tartályok nagyságát, annyit engedve meg, hogy az utasok kis mennyiségű sampont vagy illatszert tartsanak maguknál.

Szili Katalin Kijevben

Ukrajnának az Európai Unióval kötött együttműködési megállapodása jövőre lejár, helyébe új tartalommal társulási megállapodást szeretne, amit Magyarország támogathat – közölte szerdán Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kijevi látogatása második napján.

Német katonák Libanonba

Jóváhagyta a berlini kormány a libanoni ENSZ-békefenntartásban való német közreműködést – jelentette be szerdán Angela Merkel kancellár. A sajtókonferencián, amelyen részt vett Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter és Franz Josef Jung védelmi miniszter is, a kancellár hangsúlyozta: Németországnak vállalnia kell a békefenntartásban való nemzetközi felelősségét. A német békefenntartók mandátuma egyelőre 2007. augusztus 31-ig szól.

Emberi jogi ügynökség

Megszavazta az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága szerdán Brüsszelben Gál Kinga (Fidesz – MPSZ) jelentését az Európai Unió alapjogi ügynökségének felállításáról. A voksolást kommentálva Gál Kinga emlékeztetett arra, hogy a bécsi székhelyű alapvető jogok ügynökségének az eredeti tervek szerint jövő januárban el kellene kezdenie tevékenységét.

Brüsszeli tüntetés

Belgiumi magyarok egy csoportja tüntetett szerdán Brüsszelben, az Európai Unió központi épületeinél a romániai magyarság jogainak biztosítása érdekében. A Romániáról készülő európai bizottsági országjelentés (szeptember 26.) elé időzített békés felvonulás során ismertették azt a petíciót, amelyben a belgiumi magyar szervezetek a közös nyilatkozatban azt kérték, hogy Románia EU-csatlakozását kössék feltételekhez. (mti)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fogyasztói árak

A fogyasztói árak augusztusban stagnáltak júliushoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy… Tovább olvasom