Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Szegedi kistigris az országos kilencedik

Tízezer magyar kis- és középvállalkozást hasonlított össze egy hitelminősítő cég. Három szegedi vállalkozás futott be a száz kistigris mezőnyébe, közülük a finomöntöde a kilencedik helyre.
Aranycsináló vasemberek a finomöntödében. Fotó: Segesvári Csaba
– Pesti üzleti partnerünk hívott fel, és azt kérdezte: hogy vagytok, kistigrisek? Először értetlenül hallgattam, de aztán nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy bekerültünk az ország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásai közé – idézte fel a Szegedi Finomöntöde Kft. ügyvezető igazgatója, Balás Piri Tibor. Tízezer magyarországi vállalkozás hiteles adatait nézte meg a Coface Hungary hitelminősítő cég a közgazdasági egyetem segítségével – közli az Üzlettárs gazdasági magazin. Az utóbbi három lezárt gazdasági év alapján számolták ki a cégek úgynevezett dinamikus mutatóját. Ezer vállalkozásról állapították meg, hogy bizalommal hiteleznének a továbbfejlődéséhez. Közülük szerezte meg a Szegedi Finomöntöde Kft. az előkelő kilencedik helyezést. A magazin külön cikkben méltatja az „aranycsináló vasembereket".

Mivel három gazdasági évet vesz alapul a felmérés, most kerülhetett be először a Rigó utcai finomöntöde az első százba. A vállalkozás fejlődési üteme 2003 óta ugrásszerű. Hogy tarthassák ezt a tigristempót, vissza is tekintenek. A társaság megköszöni például minden megrendelőjének a közreműködést, mondván, ők azok a kivételes tigrisek, akik társaságban vadásznak. Győri Imre, a tulajdonos is nagyon örült a „zsákmánynak", hiszen a gyakran emlegetett nehéz gazdasági körülmények között is növelni tudták az erejüket.

Szeged: sikerváros

A legtöbb vidéki kistigrist „nevelő" város toplistáján Szeged a bronzérmes Miskolc és Székesfehérvár után. A finomöntödén kívül két cég szerepel a sikerlistán: 62. helyen az Electro-Technic Kft., a 80. pedig a Zoll-Platz Vámügynökség Kft. Az értékelés szempontjai: forgalomnövekedés, mérlegfőösszeg, saját vagyon.

Jövő ilyenkor, amikor a 2006-os adatokat is besorolják, az ügyvezető hasonlóan kistigrises eredményre számít a rangos mezőnyben. Balás Piri Tibor „nagyragadozókkal" tárgyal, akikhez jó ajánlólevél a kistigris bizonyítvány. Idén összességében tizenöt százalékos növekedést terveznek. Sőt. Ősszel költöznek is: megszületett a megállapodás a GlobálLog Kft.-vel, épülnek az új csarnokaik a Dorozsmai úti logisztikai központban. És az ügyvezető igazgató nem feledkezett meg azokról, akik oroszlánrészt vállaltak a sikerből – a dolgozókról.

– Már én is megvettem a tigrismagazint – büszkélkedett Dancsó Lajos öntő, aki immár harminc éve „aranycsináló" a cégnél. Noha korkedvezménnyel már nyugdíjas, azt mondja, megcsapta a mangán füstje, nem bírja abbahagyni. Patik Zoltánné területvezető eldicsekedett a sikerről otthon is. Mucsi Katalin szakmunkás szerint addig jó, amíg egyre több a megrendelés. Amikor három éve a magyar tulajdonos elkezdte megszelídíteni a német vállalkozótól átvett céget, még volt példa kényszerszabadságra is. Azt mondta, ha nem veszi meg a céget, már lakópark állna a hűlt helyükön. Azóta meg a többszörösét kell dolgozni, és a keresetük is megnőtt.


Egyedül az Alföldről

A száz leggyorsabban fejlődő város között Szeged a kilencedik. Egy év alatt öt helyet javított. Idén ráadásul egyedül kvalifikálta magát a keleti országrészből az észak-dunántúli régió és Budapest mögé a toplistán. A tavalyi másik sikerlistás, Nyíregyháza nem tudta megtartani akkori helyezését, lecsúszott a 44. helyre. Eger is csak a 14. Csongrád megyét Vásárhely képviseli még a 60., Szentes a 62., Csongrád a 73. és Makó a 75. helyen. Az értékelés szempontjai: a makrokörnyezet, a vállalkozás környezete, az infrastruktúra, az életminőség és a képzés. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMAFC–Fehérvár KC 73–81 (21–19, 21–20, 16–21, 15–21)

Sopron, NB I/B-s férfimérkőzés, 300 néző. V.: Sabáli, Kurucz. Tovább olvasom