Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Száznyolcvan táncos vizsgázott

Közel háromórás előadás keretében adott számot felkészültségéről a Csornai Néptánciskola 180 növendéke. Az intézmény igazgatója szerint a művészeti oktatás nehéz időszakát éli.
Megtartotta idei vizsgaelőadását a Csornai Néptánciskola. A bemutatón az intézmény valamennyi tanulója számot adott felkészültségéről. A legfiatalabbak, az óvodások mellett, a legidősebb táncosok is színpadra léptek, bemutatva a Kárpát-medence egy-egy játékát, hagyományát, táncát. A közel háromórás előadás során a néptáncművészet minden szépsége megmutatkozott a száznyolcvan csornai gyerek jóvoltából.
A kitűnő előadás után Lengyel Sándor, az iskola igazgatója érthetően büszke volt tanítványaikra.
Elmondta azonban azt is, hogy a művészeti oktatás nehéz időszakát éli manapság, de meggyőződése szerint túléli. „Nem lehet ugyanis cél gyermekeink művészeti érdeklődésének, ambícióinak kiölése. Olyan társadalom kialakítása sem, amelyik érzéketlen a szépre, s amelyik nem ismeri a saját múltját. A zene, a tánc, a népművészet és a képzőművészet gazdagabbá teszi a felnövekvő nemzedéket. A szülők és az intézmények felelőssége, hogy ez így legyen. Természetesen szem előtt kell tartani a gyermek érdeklődését is” – fogalmazott az igazgató.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekrajzok tárlata

A rajkai Békefi Ernő Általános Iskola tanulóinak a tanév során készített rajzaiból nyílt kiállítás… Tovább olvasom