Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Százmilliárdos gyarapodás idén és jövőre

Idén és jövőre körülbelül 100 milliárd forint értékű beruházás valósul meg Győrött. Ebben nincs benne a pólusprogram hozzávetőlegesen 40 milliárdja, s nem számoltattak ide a nagyszabású lakásépítések sem.
A megyeszékhelyen működő sajtóorgánumok képviselőit autóbuszba ültette a polgármesteri hivatal, hogy a helyszíneken kapjanak átfogó képet arról, mivel is gyarapszik Győr idén és jövőre. A fejlesztések kézben tartásáért felelős alpolgármester, Eredics Imre elmondta: most látni igazán, mennyire nem igaz a megállapítás, hogy „leült” a város fejlődése. 2004-ben még talán úgy tűnhetett, ám az az időszak az előkészítéseké, az erőgyűjtésé volt. Győrött idén és jövőre önkormányzati, állami és magánerőből hozzávetőlegesen 100 milliárd forint értékű építés valósul meg. A már folyó beruházások második ütemének 70–75 milliárdjához 14 milliárdos útépítési programot kell számolni. Az összesítésben 19 nagyobb építményi és 105 útépítési beruházás szerepel.
Nincs benne az említett összegben a pólusprogramban megvalósuló fejlesztések körülbelül 40 milliárd forintja, s a lakásépítések (lakóparkok) építési értéke sem. Eredics Imre alpolgármester úgy fogalmazott: helyes volt a prognózis, miszerint a város „sikerre ítéltetett”. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy ehhez természetesen kellett a gazdasági erő, hiszen jelentős, részben magántőkés beruházásokról van szó.

Árkád, Városrét, Víziváros

Lapunkban állandó figyelemmel kísérjük a jelentősebb építkezéseket (az útberuházásokat is), ezúttal inkább érdekességként egyfajta összefoglalót, némi „háttér-információt” adunk a bejárás kapcsán.
Az Árkád Üzletközpontot tulajdonosai az év végén kívánják átadni. Ehhez kapcsolódik egy másfél milliárdos út- és csomópontépítés is. Ugyancsak „barnamezős” (területrehabilitációs) beruházásként épül a szomszédságban a Városrét, ugyanezen a részen lesz a tanítóképző tanszállója és a város ipartörténeti múzeuma. A Városrét lakóházaival kapcsolatban azzal számolnak, hogy 10–15 éves távlatban a város lakossága eléri a 150–170 ezres számot, igény tehát lehet. Mint ahogy van igény a túlparton, Révfaluban a Víziváros magas minőségű lakóházaira is. És ha már itt tartunk, meg kell említeni a Dunapart Rezidenciát: nagy lendülettel halad a munka.
A város az évek során több milliárdot áldozott a Széchenyi-főiskola egyetemmé válására. Az lett, ám további fejlődése korántsem olyan, mint a hagyományos univerzitásoké. A „tudáscentrumnak” ugyanis a jelen és a jövő igényei szerint szoros kapcsolatba kell kerülnie a gazdasággal. Az építendő egyetemi könyvtár sem csak az intézmény hallgatóit szolgálja ki: a legfrissebb tudásanyagot kell értékesítenie a gazdaság szereplői számára. Ugyanilyen igénnyel kell létesülniük a kutatólaboratóriumoknak is. A pólusprogram sokmilliárdos fejlesztést tartalmaz.

Nyugat, dél: kereskedelem

Érdemes külön szólni a város nyugati részéről. A teljes felújítás alatt álló zsinagóga után az elképzelések szerint a Kossuth utca is visszanyerheti hajdani „méltóságát”, maga az utca pedig egyfajta alternatív közlekedési vonal lehet a főút mellett, megközelítendő például a Gardéniánál épülő vásárlóközpontot. (Ami hiányt pótol, hiszen a városnak e része kereskedelmi szempontból elmaradt másoktól.) A főút Győr és Csorna között négysávosra szélesedik, ugyanígy a Rába feletti híd is. Impozáns lesz ez a környék.
S ha már a kereskedelemnél tartunk: a város déli részén valóságos üzleti negyed alakul ki. A meglévő Tesco, Kika, Metro, Bricostore után újabb üzletközpontok épülnek, s a főút másik (nyugati) oldalán az elsősorban ezeket kiszolgáló logisztikai cégek telepednek meg. Idővel a szeméttelep is „elköltözik”, átadva a területet a szabadidős beruházásoknak, akárcsak az úgynevezett Marcal-tó környékén. Ide máris vannak építeni szándékozó vállalkozók – a terület megfelelő hasznosítására azonban még egységes terveknek kell készülniük.

A vonatnak is van jövője

Szóba hozta még a bejáráson Eredics Imre: míg korábban a MÁV meg akarta szüntetni „szabadhegyi” vasútvonalát, a tárgyalások kedvezőbb irányt vettek. A vasút a jövőben elővárosi forgalmat is szolgál, s kapcsolódik majd a város kötött pályás (villamos) tömegközlekedéséhez. A vasútvonal összeköthető a Marcalváros két része közti GYSEV-pályaudvarral. Érdekesség, hogy Győrbe ma naponta mintegy 30 ezer ember jár be dolgozni – de csupán 6 százalékuk vonattal, zömük gépkocsival...

Beruházások idén és jövőre

Főiskolai tanszálló, Ibis Hotel, táblabíróság, Városrét, Árkád Üzletközpont, egyetemi bővítés, bevásárlóközpontok a 83-as főút mellett (Interfruct és Family Center), autószalonok, szolgáltatócégek (a Bricostore mellett), Dunacenter bevásárlóközpont (a Gardénia helyén), ETO-stadion, ipartörténeti múzeum, lakóparkok (több helyen.) (A teljesség igénye nélkül.)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Főszerepben az utánpótlás

Az SC Sopron két legfiatalabb korosztálya, az U8-as és U9-es csapat egymás közötti csatája előzi meg… Tovább olvasom