Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Százmilliárd forintnyi lehetőség

Lamperth Mónika belügyminiszter úgy véli, idén százmilliárd forintos nagyságrendre tehető az az összeg, amelyhez az Európai Unió révén jutnak hozzá a magyar önkormányzatok. Hozzátette: az állam garantálja, hogy nem maradhat el pályázat a saját erő hiánya miatt.
Lamperth Mónika belügyminiszternek lejárt a jogosítványa, amelyet a jövő héten akar megújíttatni, mert utána mindenképpen vezetnie kell, és ki tudja, hátha megállítja a rendőr – ezt maga az érintett említette az ügyintézőknek és a várakozóknak tegnap a győri okmányirodában. A politikus viszonylag gyorsan végezne, ha a megyeszékhelyen intézné vezetői engedélyét, legalábbis az általa véletlenszerűen megkérdezett két ügyfél, a bőnyi Cserteg Ferenc és a győri Lévai Ferenc egyaránt kedvező tapasztalatokról számolt be.

A győri Lévai Ferenc elégedetten nyilatkozott az okmányirodáról a belügyminiszternek. Martin Pado államtitkár
Lamperth Mónika legfontosabb programja nem ez, hanem „Az önkormányzatok feladatai és lehetőségei az EU-csatlakozás után" című konferencia megnyitása volt. A rendezvényen száz megyei és csallóközi polgármester vett részt. A belügyi tárca vezetője elmondta, hogy az országban mintegy háromszáz, Győr-Moson-Sopron megyében körülbelül ötven településnek van szlovákiai partnerkapcsolata. Úgy vélekedett: a gazdaságra, a területi tervezésre is kiterjedő regionális együttműködés, a határon átnyúló közös célok meghatározása, előkészítése és közös képviselete szükséges ahhoz, hogy a csatlakozás valamennyi előnyét ki lehessen használni. „Ebben a térségben együtt jobbak az esélyeink" – hangsúlyozta Lamperth Mónika.

A politikus az önkormányzatok fejlesztési lehetőségeiről leszögezte: a központi költségvetés garantálja, hogy az önkormányzati szférában nem maradhat el uniós pályázat a saját erő hiánya miatt. A Kisalföldnek nyilatkozva hozzátette: a brüsszeli alapokból a hazai társ- és magánfinanszírozásokkal együtt 1200–1500 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg 2006-ig, s ennek egy része az önkormányzatokat is érinti. A BM becslése szerint idén a helyhatóságokhoz százmilliárdos nagyságrendben érkezik ilyen forrás.

Kérdésünkre, hogy az önkormányzatok akkor is megfelelően tudják-e fogadni az uniós támogatásokat, ha a kötelező helyett csak önkéntes kistérségi társulások jönnek létre, azt válaszolta: „Ez nem akadályozná meg a források megszerzését, de a törvénnyel létrehozandó társulás jobban segítené az esélyek kihasználását."

A konferencián felszólalt Martin Pado, a szlovák belügyminisztérium államtitkára. P kifejtette: a lehető legkarcsúbb, legolcsóbb államot kívánják fenntartani, ezért folyik a bürokrácia leépítése és az illetékességi körök átadása a helyi önkormányzatoknak. A politikus a Kisalföldnek elmondta: az elmúlt hónapokban nagy erőket mozgattak meg azért, hogy az önkormányzati szerveket felkészítsék az európai uniós csatlakozásra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mona Lisa mosolya

A film afféle „Holt költők társasága”, csak éppen női változatban, olyan sztárokkal a… Tovább olvasom