Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Százezrek blicceltek tavaly a BKV járművein

Összesen 361 ezer bliccelőt büntettek meg a BKV ellenőrei tavaly Budapesten, ők nyolcszázmillió forintnyi pótdíjat fizettek be.
Összesen 361 ezer bliccelőt büntettek meg a BKV ellenőrei tavaly Budapesten; az érvényes jegy és bérlet nélkül közlekedők összesen nyolcszázmillió forintnyi pótdíjat fizettek be - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

A napilap ismerteti, hogy 2011-ben az alappótdíj összege 12 ezer forint volt. Ennek az összegnek csak a felét kellett befizetnie azoknak, akik a helyszínen rendezték a bírságot. Ezzel a lehetőséggel a bliccelők tíz százaléka élt, húsz százalékuk pedig harminc napon belül rendezte a tartozását. A társaság tapasztalata szerint a befizetők több mint háromnegyede él az utólagos bérletbemutatás lehetőségével.

A 2011-es összesítés még nem készült el, viszont 2010-ben összesen 1.373.933.000 utasa volt a budapesti járatoknak. A fővárosban 2011-ben a legtöbben a 2-es és a 3-as metróvonalon, valamint a 4-es és 6-os villamoson utaztak. A közlekedési társaság számításai szerint egy átlagos munkanapon a 3-as metrót 550 ezren, a 2-es metrót 350 ezren, a 4-es, 6-os villamost pedig 400 ezren veszik igénybe - olvasható a Magyar Nemzetben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kihúzták! Ezek 2012 első Skandináv lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a január 4-én megtartott 1. heti Skandináv lottó… Tovább olvasom