Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

századszor sopronban

Az FC Sopron 100. hazai NB I-es mérkőzését játssza pénteken. Megszülethet a 175. piros-fehér gól. Rabóczki Balázson mandulaműtétet hajtottak végre.

labdarúgás

Pénteken szép jubileumhoz érkezik az FC Sopron, ugyanis a klub történetében a 100. NB I-es mérkőzését játssza hazai pályán. Ráadásul a magyar mezőny legrangosabb csapata, a Ferencváros lesz a soproniak vendége ezen a jeles napon.
A bordó-szürke alakulat 2000. augusztus 5-én az akkor fénykorát élő Dunaferr ellen játszott először az első osztályban, az akkor még Reszeli Soós István dirigálta együttes 2–1-es vereséget szenvedett. Tököli duplázott, a hazai gárdából Sira volt eredményes.
Az 50. meccsen újra a Dunaferr ellen játszott a Sopron, és ez a találkozó pontosztozkodással zárult. Javrujan góljára az idén feljutó Paks trénere, Lengyel Ferenc válaszolt.
Amint a www.fcsopron.hu honlapon olvasható, az eddig lejátszott 99 hazai mérkőzés mérlege: 45 győzelem, 28 döntetlen és 26 vereség, 174 lőtt gól és 131 kapott. Összesen 163 pont, ami 54 százalékos teljesítményt jelent.
A csapattal kapcsolatos hír, hogy Rabóczki Balázs kapus tegnap délelőtt mandulaműtéten esett át a soproni kórházban. Könnyen elképzelhető, hogy többet már nem is védi a piros-fehérek kapuját, mert több külföldi klub érdeklődik iránta, így a francia Nantes és az osztrák Salzburg is.
További információ, hogy hosszú idő után a Ferencváros elleni mérkőzésre újra megjelenik a klub által kiadott Foci Magazin és kapható lesz a jubileumi találkozó sálja is.
Tóth Krisztián klubmenedzser a Kisalföldnek elmondta: a hazai szurkolók hétfőtől elővételben megvásárolhatják a mérkőzés belépőit, a stadion pénztárai pénteken öt órakor nyitnak. A vendégszurkolók viszont csak a helyszínen jutnak hozzá a jegyekhez. A mérkőzésen belső rendőri biztosítás lesz, a ferencvárosi drukkereket saját rendezőgárdájuk is elkíséri.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Védegylet és

a kettős tagság

A Védegylet nem keresi a pártokat és eddig a pártok sem tettek javaslatot az együttműködésre –… Tovább olvasom