Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Száz mozgáskorlátozott nyaral a máltai szeretetszolgálat táborában

A Maty-éri tábor célja, hogy segítse a fogyatékkal élő emberek elfogadását és minél teljesebb beilleszkedését.
Száz mozgáskorlátozott ember nyaral ezen a héten Szegeden a Magyar Máltai Szeretetszolgálat táborában - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

A közlés szerint a Maty-éri tábor célja, hogy segítse a fogyatékkal élő emberek elfogadását és minél teljesebb beilleszkedését. A részt vevő kerekes székes, vagy halmozottan sérült emberek családtagjaik, állandó kísérőik nélkül érkeznek, segítőik a feladatra felkészített fiatal önkéntesek.

Azt írták: a vakáció alatt a mozgásukban korlátozott emberek "önbizalmat és megerősítést nyerhetnek", kísérőik pedig "családjuk és ismerőseik körében is leszámolhatnak a sérült emberekkel kapcsolatos tévhitekkel, előítéletekkel".

A szeretetszolgálat közleménye szerint a résztvevők jó példákkal, követendő mintákkal találkoznak, és a korábbi táborokban arra is akadt példa, hogy "az ismeretségből szerelem, majd házasság" legyen. Többen az ezeken a nyaralásokon szerzett pozitív élményeik hatására jelentkeztek a felsőoktatásba vagy kerestek munkát - tették hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szigorodnak a szolgáltatók számlázási szabályai

A távközlési-, valamint a gázszolgáltatóknak szeptember 1-jétől akkreditált tanúsító szervezet által… Tovább olvasom