Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Száz éve csatlakozott Szerdahely

A fertőszentmiklósi pünkösdi fesztivál keretében nagyszabású rendezvényeken emlékeztek meg az elmúlt hétvégén Fertőszentmiklós és Szerdahely egyesítésének 100 éves évfordulójáról. Idősebb dr. Istvánffy Miklós díszpolgári címet vehetett át.
– A mai Fertőszentmiklós eredetileg két községből állt, amelyeket egy természetes határ, az Ikva választott el egykoron – mondja Istvánffy Miklósné, a helyi művelődési ház vezetője. – Mint lakott települést az oklevél legelőször Szentmiklóst említi 1228-ban. Az Ikvától nyugatra eső részt pedig 1261-ben „Villa Sceredahelként” írták le. Ez utóbbi túlélte az egyesítést, hiszen az idősebbek községünk e területét mind a mai napig Szerdahelynek nevezik. Elnevezését onnan kapta, hogy a középkorban a vásárokat nálunk szerdai napokon tartották. Kissé átalakulva, de a szokás nem tűnt el teljesen, ugyanis manapság is tartanak vásárokat. Az eredetileg állatok adásvételét már felváltották a ruhák és a műszaki cikkek.
Fertőszentmiklós és Szerdahely egyesítésére már 1898-ban történtek kísérletek. Ez időben még megtarthatták nevüket, Fertőszentmiklós-Szerdahely lett a hivatalos elnevezés. Az egyesülést hét évvel később már törvény szentesítette, s a kisebb rész neve elmaradt, 1906-tól létezik a Fertőszentmiklós településnév.

Mezőváros és jobbágyfalu

– A középkor folyamán a két település jellege, lakosságának összetétele is megváltozott – folytatja Istvánffy Miklósné. – Szentmiklós nemesi község, később mezőváros lett, Szerdahely pedig jobbágyfalu. Rangban Szentmiklós vitte többre, a XVI. században például itt tartotta a nemesi vármegye az üléseit, és mint megyeszékhely törvényszéki hely is volt. A társadalmi különbségeket jól mutatják a régi okleveleken használatos pecsétek eltérő címerei is. Vallási téren ugyanakkor mindkét település katolikus volt. Az egyesítés előtt és után is a fő gazdasági ágazat az állattenyésztés, valamint a földművelés volt. Szentmiklós volt a központja a XVIII. században az Esterházy család süttöri uradalmának, amelyhez kilenc környező község tartozott. A hercegi család mellett nagyobb földbirtokkal rendelkeztek a Muray, Felsőbüki Nagy, Ürményi, Ságodi és Lukinits nevű birtokosok. Szerdahelyen emeletes kúriája és vendégfogadója volt a Bezerédj családnak.
Fertőszentmiklóson az elmúlt hétvégén a pünkösdi fesztivál keretében emlékeztek meg az egyesítés 100 éves évfordulójáról. A rendezvénysorozaton díszpolgári címet vehetett át idősebb dr. Istvánffy Miklós. Mint elhangzott, a község egyik családorvosa példamutató munkássága, emberségessége mindenki számára követendő. Nyugalmat vitt a rohanó világunkba, ő volt az, akihez bármikor nyugodtan lehetett fordulni, hiszen amikor csak tudott, segítetett a helybélieken.

Rövidesen város lehet

A jövőről szólva Horváth Tibor polgármester megemlítette, Fertőszentmiklós készen áll arra, hogy a térség központja legyen. – Célegyenesbe fordult várossá válásunk folyamata, bízom abban, hogy amit korábban elérhetetlennek tartottunk, rövidesen meg is valósul – tette hozzá a ma még nagyközség első embere. – A mostani rendezvénysorozattal az volt a fő célunk, hogy bemutatkozhassanak a helybéliek, egy igazi falunapot szervezzünk.

Kiállítás is nyílt

A pünkösdi fesztiválon – a XIII. Szentmiklósi Napokon – kiállítás is nyílt, amelyen a Fertő tájegységet mutatták be. Megelevenedtek a múlt hagyományai, mind gasztronómiában, mind a kézművességben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ausztrálok kitűnő formában

Az ausztrál válogatott a VB előtti felkészülési meccsek sorában döntetlent játszott a hollandok… Tovább olvasom