Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Szarvas Ferenc: július végéig konszolidálhatják a MÁV adósságát

Várhatóan július 31-éig kormánydöntés születik a MÁV adósságának konszolidációjáról, ami fontos előfeltétel a vasúttársaság fejlesztéseinek megvalósításához - nyilatkozta szombaton az újságíróknak a Déli Vasút alapításának 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A helyzet érzékeltetésére Szarvas Ferenc elmondta, hogy jelenleg éves szinten 15 milliárd forintot jelent az adósság kamatterhe, ami a működési költséget terheli. Szarvas Ferenc szerint ahhoz, hogy a MÁV pénzügyi helyzetét rendezni lehessen, az egyensúly megvalósításához az adósságkonszolidáción túl hatékonyságnövelésre, működésiköltség-csökkentésre, szervezeti átalakításra, további források bevonására, ezzel összefüggésben pedig a már kidolgozott fejlesztési tervek rögzítésére is szükség van. Az elnök-vezérigazgató kifejtette, az adósságkonszolidáció lehetővé tenné, hogy a vasúttársaság az EU-források bevonásán túl a pénzpiacról is finanszírozza fejlesztéseit.

A jelenlegi mintegy 300 milliárd forint adósságból körülbelül 120 milliárd forint a működési költségek fedezéséhez köthető, a többségét eszközök beszerzéséhez felvett hitelek teszik ki. Szarvas Ferenc elmondta azt is, hogy várhatóan heteken belül dönt a kormány a közösségi közlekedési koncepcióról, amelyhez a MÁV az elkészült stratégiai munkatervét majd alakítani tudja. Ennek része majd egy olyan szervezeti átalakítás, amely az értéklánc egyes részérdekeit csoportszinten egységesíti, és szükséges ahhoz, hogy 2011. december 31-éig létrejöjjön a nemzeti közlekedési holding.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: a vasúttársaságnál fejlesztések szükségek ahhoz, hogy felzárkózzon az európai színvonalhoz, a pályafelújítások mellett jelentősen javítani kell az eszközállományt is, hogy az utasok számára vonzóvá tegyék a vasutat. Tervezik egyebek mellett 70 elővárosi és 18 IC-motorvonat beszerzését, továbbá 50 harmadik generációs IC-vonat felújítását. A pályafelújítások és a járművásárlások forrásai között említette az elnök-vezérigazgató az uniós lehetőségeket, valamint a pénzpiacon megszerezhető, állami garancia nélkül felvehető hiteleket, amelyeket az adósság konszolidálása után már könnyebben, kedvezőbb feltételek mellett meg lehet szerezni a pénzpiacról.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Második világháborús kézigránátot találtak Budapesten

Második világháborús, orosz támadó kézigránátot találtak a Országos Onkológiai Intézet Kékgolyó… Tovább olvasom