Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Szárszói találkozó: kormányváltásról és a baloldali összefogásról beszéltek

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón.
Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról szóltak a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményt csaknem négyszáz vendég - írók, színészek, politikusok, elemzők - részvételével rendezték meg.

A legutóbb tíz éve rendezett találkozón, amelynek házigazdája Farkasházy Tivadar humorista volt, több korábbi szocialista és liberális politikus, jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselő mellett megjelent és felszólalt Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is.

Az előadók sorát nyitó Méray Tibor író József Attilát idézve azt mondta: "Én nem ilyennek képzeltem a rendet". Az író szerint húsz év alatt sikerült elérni, hogy elsőkből utolsó lett Magyarország, amely ma a megbízhatatlanság országa.. "Legjobb barátainknak nem Európát és Amerikát tartjuk, hanem közép- és közel-keleti diktatúrákhoz dörgölődzünk" - mondta.

"Kilencvenévesen megélhetem-e még az új, demokrata, felfelé induló, +fehérek között európai+ Magyarországot"? - tette fel a kérdést Thomas Mannt idézve.

Konrád György író hozzászólásában megállapította: ahhoz, hogy a jelenlegi rendszert egy demokratikusabbal váltsák fel, mindenképpen szükséges az összefogás. "Nevetségesnek tartom, ha ez személyes akadályokon múlik" - jegyezte meg. Mint mondta, a Bajnaiból és Mesterházyból álló tandem lenne kívánatos; "az egyiknek fognia kell a kormányt, a másik tapos" - mondta.

Az író szerint a kettősben a "number one" - az első számú - az idősebb, a hozzáértő, akit több ember fogad el, nemcsak az MSZP-n kívül, hanem az MSZP-ben is. Mesterházy most kapna egy sanszot, hogy "number two" - a második - legyen.

Mindkettőnek meg kell haladnia önmagát és a saját kicsinyességét, ha ez sikerül, az ellenzék győzhet - mondta Konrád.

Bajnai Gordon, aki egy időben lépett színpadra Mesterházy Attilával, hangoztatta: Magyarországon rendkívüli helyzet van, olyan kormány van hatalmon, "amely ha 2014-ben új mandátumot kap, hosszú időre leírhatjuk az országot". "Orbán és Simicska rezsimje" nem konszolidálható az Európai Unión belül, megkezdődött egy hosszú menetelés kifelé az unióból - jelentette ki.

Van olyan összefogás, ami a győzelemhez, van, ami a vereséghez vezet; "megértettem Konrád György üzenetét" - mondta Bajnai, hozzátéve, hogy nem erről van még szó; "fontos, hogy ki a vezetője az összefogásnak, de mindketten azt mondtuk, hogy az összefogást ne a személyi kérdésnek rendeljük alá".

Mesterházy Attila, aki kézfogással köszönte meg Konrád György véleményét, felszólalásában azt mondta: az MSZP egyedül tud veszíteni, nyerni csak közösen lehet. Az összefogás önmagában még nem oldja meg a problémát; meglesz az összefogás, de utána még messze a győzelem - jegyezte meg.

Aki segíteni akar, az azzal tud, ha négyszemközt és nem a nyilvánosság előtt kritizál. A Fideszről szólva azt mondta: "Velünk szemben pretoriánusok állnak összezártan, fegyverrel felvértezve, gátlástalanul."

Heller Ágnes filozófus arról beszélt, hogy Magyarország 1989-ben a demokráciát, a szabadságot ajándékba, ingyen kapta, és "amit ingyen kapunk, nem becsüljük meg". Minden generációnak újra helyre kell állítania a demokráciát, ezt meg kell tanulni - fűzte hozzá. A baloldal választási reményeiről szólva az iráni választásokra utalt, ahol a kis támogatottságúnak mért jelölt győzött, és a vártnál lényegesen magasabb volt a részvétel. "Megvert reménnyel" ne menjünk csatába, ez önmagát beteljesítő jóslat lehet" - mondta.

Az eseményen Hiller István volt szocialista oktatási és kulturális miniszter az általa szétszabdaltnak nevezett kultúrairányításról beszélt, Ferge Zsuzsa szociológus az egyenlőtlenség növekedéséről, Karsai László történész Horthy Miklós kormányzó történelmi szerepéről, Ormos Mária történész a kultúrharcról, Gerő András történész a jobb- és baloldali identitáspolitikáról szólt.

A találkozó résztvevőit levélben üdvözölte mások mellett Jancsó Miklós és Tarr Béla filmrendező, valamint Bugár Béla, a szlovákiai Híd-Most párt elnöke és Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke.

Az előadás-sorozat levezetésében Galkó Balázs színművész - Kövér László házelnökre utaló szerepkörben - működött közre, egy kolomppal jelezve, ha letelt a megadott ötperces időtartam.

A találkozón, amelynek beléptető kapuja egy a felirat szerint "Deutsch Tamás hagyatékából" származó futballkapu volt, megjelent Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, a Horn-kormány tagjai közül Baja Ferenc, Békesi László, Kovács László és Magyar Bálint; ott volt Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter és Bozóki András, a Gyurcsány-kormány kulturális tárcavezetője, továbbá Szekeres Imre korábbi honvédelmi miniszter. Részt vett a Szárszói találkozón Herényi Károly volt MDF-es országgyűlési képviselő, Botka László, Szeged szocialista polgármestere és Lamperth Mónika volt MSZP-s belügyminiszter is.

Több politikai elemző: Lengyel László, Kéri László, Somogyi Zoltán, Ágh Attila is a közönség soraiban, illetve az előadók között volt, és elfogadta Farkasházy Tivadar meghívását Gálvölgyi János, Markos György humorista, Havas Henrik televíziós újságíró, Magyar György ügyvéd, Kolláth György alkotmányjogász, Makk Károly filmrendező, Balázsovits Lajos, Hernádi Judit színész, valamint Bródy János zenész.

Olvasóink írták

  • 12. LAZA 2013. június 25. 17:48
    „Túrabakancs!
    Milyen jó Neked!
    Miért nem mész el pl. bírónak.
    Te tudod,hogy mi az igazság.
    A kultúr politikátok ékes csillagjait lásd feljebb. pl.10.11. nél.
    A többi az únos untalan hangoztatott fideszes zagyvalék,amivel leöntenek benneteket.
    Jól bírjátok az a sok mocskot és hazugságot amivel etetnek benneteket.
    Lelketek legyen rajta.
    Akár a sok fideszre szavazó most már teljesen kisemmizett paraszt ember,trafikos,rokkantnyugdíjas,földönfutóvá tett hajléktalanak.
    Talán ez is lehet az igazság!
    Persze a nyomorultabbak szemszögéből és nem Tiedéből nézve.”
  • 11. Valaki 2013. június 24. 21:04
    „http://www.flagmagazin.hu/politika/jol_alszik_viktor”
  • 10. rommel2 2013. június 24. 19:42
    „A BALOLDALI DEMOKRÁCIA ÉS SAJTÓSZABADSÁG BALOS "HŐSEI" ÖSSZEGYŰLTEK ....................................
    A HIR TV-T VISZONT NEM ENGEDTÉK BE !!!
    A BALOS DEMOKRÁCIA KUN BÉLÁIG ÉS RÁKOSI MÁTYÁSIG TERJED !!!
    ÉN INKÁBB A "FIDESZES DIKTATÚRÁT VÁLASZTOM , MINT A "BALOS DEMOKRÁCIÁT" !!!
    2014-BEN PEDIG A BALOS KLIKK ÖRÜLHET A MAXIMUM 25%-NAK !!!”
  • 9. Túrabakancs 2013. június 24. 18:25
    „load! /4/
    Ahogy mondani szokás, a tények makacs dolgok. Akik a bankokat támogatják a kisemberek
    helyett, akiket Izraelből és Amerikából pénzelnek azok szerinted kik, ill. mi célt szolgának
    Magyarországon? Kik kiabálnak kígyót békát a mostani a kormányra belföldön és külföldön egyaránt?
    Simán utánanézhető, leinformálható dolgok ezek, nézz utána. Én lehet paranoiás vagyok, de
    te meg egy kicsit naiv.”
  • 8. Valaki 2013. június 24. 17:00
    „embermentes, már felhőnek is képzeled magad? :)))”
  • 7. Valaki 2013. június 24. 16:58
    „Te primaxi, a coci íkúval a helyedben nem kérkednék! :)))

    Az csak Magyarország lerombolásához volt elég.”
  • 6. embertelen 2013. június 24. 08:47
    „Hát igen, gyűlnek a felhők, a Simicska, Orbán rezsimnek 2014-ben befellegzett! Persze nem a szárszói gyülekezet miatt, hanem azért, mert az embereknek elegük van a szégyenletes fideszes panamákból és még rejtőzködő szavazóként sem akarnak majd velük azonosulni! A nemzet örömében még táncolni is fog, hogy megszabadult tőlük.”
  • 5. Csetneky 2013. június 23. 23:20
    „2. Primax

    Hát, az egyéb oldalakon feltöltött képeket elnézve az első mondatodban foglaltakkal komolyan vitatkoznék! ::))”
  • 4. load 2013. június 23. 23:06
    „3. Túrabakancs
    "Nem vagyok paranoiás..."
    Dehogy nem.”
  • 3. Túrabakancs 2013. június 23. 22:53
    „Én egy teljesen más szemszögből nézve elemezném a Szárszón részvevőket.
    Arról van szó, hogy lázadozik a magyar kisebbség értelmiségnek nevezett magyar-
    gyűlölő köre. A nevek listájából egyértelműen kiolvasható, hogy milyen náció tagjait
    erősítik a jelenlévők. Vissza akarnak mindenáron térni a hatalomba, és folytatni a GAZDASÁGI és KULTURÁLIS
    pusztítást amit elkezdtek. Be szeretnék fejezni, Izrael nagyfokú támogatásával... Nem vagyok
    paranoiás, ez az igazság, csak látni kell a sorok között. Ha kikerülnek a hatalomból, akkor minden
    más kirekesztő számukra, meg demokrácia ellenes lépés. A kiáltozásukat meg sokan bekajálják külföldön,
    már csak azért is, mert ott is sokan vannak közülük azok, akik vezető posztot töltenek be a politikai
    palettán. Emiatt is van ellenünk a kettős mérce alkalmazva. Lásd a Viviane Reding által a Bilderberg
    "csoporttal" történő jövő évi megbeszélése a parlamenti választásokkal kapcsolatban.”
  • 2. Primax 2013. június 23. 20:42
    „A találkozón résztvevők bármelyikének nagyobb az IQ-ja, mint a komplett FIDESZ vezérkarnak.
    Ettől függetlenül és ezzel együtt is : "Alea iacta est."
    A narancsosok napjai meg vannak számlálva.”
  • 1. LAZA 2013. június 23. 19:02
    „Ja hát itt van a nagy bibi!
    Az Mszp és az ő Attilájuk.
    Mint egykoron a pécsi királycsináló polgármester(Isten nyugosztalja) és Szili.
    Oda adták az ellenzéknek a Köztársaság elnőkének a posztját.
    Most is ez lesz.
    Igaz nem feltétlenül azért mert Attila minden áron Miniszter elnök akar lenni.
    Még mindig túl sok a parazita párton belül.(Ott vannak minden pártban)
    Te vagy a jó Viktor Te vagy a jó Ferenc,Te vagy a jó Attila mert mi vagyunk többen,mi vagyunk szervezettebbek.
    Szól a duma!Ja hát persze Bajnai esetleg le csinálja a pártkatonákat és tényleg gazdasági fejlődést akar.
    Igen ám de akkor én a foxi maximmal mire leszek jó.
    Talán rám bíznak egy atom tengeralatjárót.
    Az ajtót valahogyan megtalálom aztán majd csak kikötünk valamerre.
    Amerikát is igy találták meg.
    Nagyjából ez folyik most és ez lenne Attila vezetésével is.
    Aztán ott leszünk megint a zátonyon.Ezen kéne már változtatni Kedves ATTila.
    Legyél Te csak párt elnők meg talán frakció vezető a Te képességeidnek bőven megfelelő poziciók.
    Szilinek pl.az Országgyülés elnőki posztja is kevés volt.Pedig hát?
    Szóval mint már jó néhányszor leírtam itt,hogy a disznót előbb le szokták vágni az osztozkodás az csak azután jöhet a finom falatokért.
    Talán nem ártana Konrád Gyuri bácsi tanácsait megszívlelni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változtak az emelt összegű családi pótlék feltételei

Széles körű egyeztetés eredményeként változtak az emelt összegű családi pótlékra jogosító… Tovább olvasom