Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

Szanyba érkeznek az első forintok

Még idén létrejöhet az uniós alapokat fogadni tudó intézményrendszer – ígérte az agrárminiszter tegnap Szanyban. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Németh Márton szanyi gazdálkodó írták alá a SAPARD előcsatlakozási program keretében elsőként megkötött támogatási szerződést Szanyban.
A szerződés aláírása után, a házigazda bemutatta a sertéstelepet
Az ünnepélyes aláírás után a miniszter elmondta: 1159 benyújtott pályázat vár elbírálásra, az értékelés várhatóan e hónapban befejeződik. Ezután több száz magyar gazda juthat hozzá a támogatási lehetőséghez, a mezőgazdaság technológiai fejlesztéséhez. A jövőben további SAPARD-alapokra is lehet jelentkezni. Ezek által a szakminiszter megítélése szerint még az idén mintegy 130–140 milliárdnyi beruházás valósulhat meg.

Németh Márton szanyi gazdálkodó 1989-ben lett önálló, előtte a helyi szövetkezetben dolgozott. Jelenleg növénytermesztéssel és állattartással foglalkozik, sertéseket tart. A termeléshez szükséges eszközök rendelkezésére állnak, kivéve egy rakodógépet, melyet most a SAPARD segítségével szerezhet be.

– Úgynevezett mélyalmos rendszerrel tartom az állatokat, és ennek kitrágyázására, illetve beszalmázására van szükségem teleszkópos rakodóra – mondta a szanyi gazda. A gép tizenkét és fél millió forintba kerül. Ehhez Németh Mártonnak hárommillió-százötvenezer forintnyi önrészt kellett biztosítania, az uniós SAPARD-támogatás összege hárommillió-hétszázötvenezer, a hitelé pedig ötmillió-hatszázezer forint.
Németh Imre a Kisalföld azon felvetésére, miszerint a tárca még nem készült fel az uniós alapok fogadására, elmondta: valóban jelentős a lemaradás és a hátrányt igyekeznek behozni, de a lendületet nagymértékben meghatározza, hogy mindent közbeszerzés útján kell intézni. Folyamatos az új intézményrendszer kiépítése és az alrendszerek létrehozása is jól halad. Ilyen például az állat-nyilvántartási rendszer vagy a gazdaregiszter felállítása. A miniszter azt reméli, hogy még ebben az évben ütőképes szervezetet tudnak kialakítani.
Németh Imre hazánk uniós csatlakozását a mezőgazdaság szempontjából felújításra váró házhoz hasonlította.

– Az átépítés fázisában nagyon komoly erőfeszítésekre, befektetésekre van szükség, sok por, törmelék is keletkezik. Ám ha a végcélt nézzük, azazhogy egy sokkal lakhatóbb, komfortosabb épületet kapunk, melyben a megélhetési viszonyok is javulnak, akkor a mezőgazdaságban biztatóak a kilátások – jelentette ki. Az uniós támogatásokról szólva kifejtette: az Európai Unió a legtöbb támogatást a közvetlen kifizetések révén juttatja el, ami csaknem hetven százaléka a támogatásoknak. Ezekhez hozzájutni viszonylag könnyű, hiszen a termelőnek csak adatszolgáltatási kötelezettségének kell eleget tennie. Ezenkívül jelentősek a piaci támogatások, melyeket brüsszeli döntések befolyásolnak és meghatározóak lesznek a vidékfejlesztési lehetőségek is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos fellépés a lakásmaffiák ellen

Az Országgyűlés lakásmaffia-tevékenységet feltáró albizottsága felkéri az országos… Tovább olvasom