Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Számítógépadó a kalózok miatti kárért

Egy német kerületi bíróság arra kötelezett egy számítógépgyártó céget, hogy az minden egyes eladott PC-je után fizesse meg a kalózok által okozott kár kompenzálására bevezetett reprográfiai jogdíjat.
A müncheni bíróság döntését azzal indokolta, hogy mivel a számítógépek kalózkodásra is felhasználhatóak, így azokra is érvényesnek kell lennie a részben az illegális másolás által okozott kár kompenzálásának céljával kiszabott, de eddig csak más eszközöket sújtó jogdíjaknak.

Az Európa több államában - köztük Magyarországon - is ismert reprográfiai jogdíjat az üres, felvételek rögzítésére alkalmas adathordozók (pl. kazetta, CD) és az ezek készítésére alkalmas eszközök (pl. fénymásolók) után szedik be, indoklásként a magáncélú másolás által az alkotók számára okozott jogdíjbevétel-kiesés kompenzálásának célját megjelölve. A számítógépek mindeddig nem tartoztak a jogdíjfizetési kötelezettséget keletkeztető készülékek közé, a most meghozott precedens-értékű döntést követően azonban ez a helyzet alapjaiban változhat meg.

A Fujitsu Siemens Computers-szel szemben a VG Wort jogvédő szövetség mintegy két évvel ezelőtt indította meg perét, azt követelve, hogy az ismert német számítógépgyártó minden az országban eladott PC-je után köteles legyen 30 eurós reprográfiai jogdíjat fizetni. A VG Wort beadványát azzal indokolta, hogy mivel a számítógépek is alkalmasak lehetnek magán- és kalózkópiák készítésére, így értelemszerű, hogy a fénymásolók és magnók mellett a szóban forgó digitális készülékek után is meg kelljen fizetni a kompenzációs jogdíjat.

A bíróság most meghozott döntésében az ország területén belül eladott számítógépek után fizetendő reprográfiai jogdíjat az eredetileg kértnél jóval csekélyebb összegben - 12 euróban - állapította meg, annak indokoltságát azonban elismerte. A VG Wort most azt tervezi, hogy hasonló pereket kezdeményez a Németországban tevékenykedő többi PC-gyártóval szemben is azzal a céllal, hogy azokat is jogdíj fizetésére köteleztesse.

Forrás: pcforum.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Premierfilm: A miskolci Boniésklájd

Lili és Pali „véletlen bankrablók” és talán „véletlen szerelmesek”, ezt… Tovább olvasom