Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Szalai Annamária: a hatóság nem korlátozza a vélemények szabadságát

A tévék és rádiók egyáltalán nem háborognak a médiatörvény tartalmi korlátozásokat előíró rendelkezései miatt; igaz, ők, ellentétben a nyomtatott és internetes sajtóval, ezekhez már hozzászokhattak - mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke. Hozzátette: a hatóság nem fogja korlátozni a vélemények és a szólás szabadságát.

Szalai Annamária hangsúlyozta: a média szakma szereplőivel a médiatörvény előkészítése során is folyamatos volt az egyeztetés. A saját rendeletalkotási jogával kapcsolatban az elnök megjegyezte: tévedés, hogy csak Magyarországon van ilyen joga a médiahatóság vezetőjének.

A médiatörvényt élésen kritizáló külföldi sajtóval kapcsolatban Szalai Annamária elmondta: a médiára kevés uniós közösségi szabály van, és nagyon nagy a tagállamok szabadsága. Az elnök szerint a "mostanában hangoskodó" külföldi újságírók nemcsak a magyar, hanem a saját országuk szabályozását is támadják, mert mindenki azt szeretné, hogy az ő területén ne legyen szabályozás.

A médiatanács függetlenségével kapcsolatban Szalai Annamária leszögezte: ha a kormány a saját szája íze szerint nevezné ki a tagokat, "azzal sem lenne semmi baj", hiszen Európában ilyesmire is van példa. Magyarországon viszont ezzel szemben a parlament kétharmada választotta meg a tanács tagjait, és az, hogy ez a többség most a kormánypártoknál van "egy politikai tény, de semmiképpen sem a demokrácia halála."

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Maori 2011. január 13. 09:10
    „Kedves pancser!
    Az Audi egy német tulajdonú, multinaciónális cég! Tehát a jobboldali retorika szerint ellenség! Persze csak a sík hülyéknek, mert a nagyvezír is tisztában van azzal, hogy ezen cégek nélkül lehúzhatnánk a rolót.”
  • 25. pancser 2011. január 12. 11:06
    „"Maori" menj ki Győr határába, nézd meg az új Audi beruházás tereprendezési munkáit és józanodj ki!”
  • 24. Jandex 2011. január 12. 09:35
    „19. hozzászólás nasi12 2011.01.11. 22:12
    http://index.hu/belfold/orbant0923/
    Ezt olvasd el/csak egy példa a millióból/ tedd a médiatörvény mellé a buksidban,hátha rájössz miért is kell változtatni rajta!? A királyné bármelyik "fideszfiúval-akármilyen rokon-haverral" helyettesíthető!/ha így sem érted akkor nagy baj van veled,érted?!:)))/”
  • 23. Maori 2011. január 12. 06:19
    „Soha egyetlen pártnak sem volt, és nem is lesz 2/3-os támogatottsága. Az ország kétharmada szarik arra, melyik rablóbanda ül a kondér mellett, hísz ők egész biztos, hogy kimaradnak a jóból.
    Csak az ilyen sötét pártkatonák mint ti, hihetik, hogy ez az ország nyersanyagok-, ipar nélkül, a haldokló mezőgazdaságával ellenfele lehet a fejlett nyugatnak. Csak különösen sötét emberek gondolhatják, hogy a nagy semmit felmutatni képes magyar gazdaság az IMF nélkül is finanszírozhatóvá válik valaha is.
    Csak röhögni tudok azokon az intézkedéseken, melyel a nagyvezír halálos csapást intéz a mindent uraló zionistaglobigazdikra és a multikra. Ám azon az elgondoláson már fetrengek a röhögéstől, hogy a Mari néni órás üzlete, a Pista bá kulcsmásoló üzlete meg a Kati néni takarító vállalkozása teszi majd finanszírozhatóvá, versenyképessé az országot.”
  • 22. Jandex 2011. január 12. 05:28
    „http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/vege-navracsicsek-tizmillios-sajtoszemleinek-2041016/
    Ennyiért Én is figyelném a médiát! /mostantól új néven kapják a cenzori honoráriumot!/”
  • 21. load 2011. január 12. 01:27
    „Teljesen mindegy, hogy mit mond Szalai Annamária.
    Ma ezt, holnap meg azt.
    Mióta kötelező érvényű egy pártmegbizott adott szava?”
  • 20. blaze 2011. január 11. 23:22
    „18.

    Számolni tudsz?
    A parlamenti kétharmad az nem kétharmados támogatottság, hanem csak a választási rendszer miatt van. Ennyi.
    Valaki nem üldöz egyébként? Mindig nézz a hátad mögé! :)”
  • 19. nasi12 2011. január 11. 22:12
    „Fióka!
    Te most hazudtál, ezért megérdemelnéd azonnal a büntetést.
    Szalairól nem készült szexfotó!
    Na látod ezért lázongsz a média törvény bevezetése miatt.
    Most még büntetlenül megteheted, de pár hét, (hónap) múlva máris pénzbe kerül majd minden hazugságod!
    Én ezt helyeslem!”
  • 18. egyharmad 2011. január 11. 18:59
    „re 17!

    Remelem nem azt akarod allitani ,hogy valasztasi csalasok törtentek!!?”
  • 17. blaze 2011. január 11. 18:25
    „Hagyjatok már ezzel a 2/3-al! Támogatta valamikor az ország kétharmada a fideszt? Soha és soha nem is fogja, mert szerencsére vannak akik tovább látnak fideszmaszopéknál!”
  • 16. meir 2011. január 11. 18:15
    „Sz.A. : a hatosag nem korlatozza a velemenyek szabadsagat!
    azt nem!!
    -(ugyanis; szabad orszagban,szabad emberek az gondolnak amit......SZABAD!!)-
    meg majd koteles lesz kiadni egy-egy kulonlegesebb esetben a hir forrasat!!”
  • 15. pancser 2011. január 11. 17:01
    „Nem hinném hogy helyes lenne ha az újságírók azt csinálnának amit akarnak. A szabályozás teljesen helyénvaló, az emberi értékek mentén. Ha így folytatódna előbb-utóbb szórakoztatás céljából még élőben tudósítanának a gyilkosságokról is ahelyett, hogy megakadályoznák.
    Nagyon ellentmondásos ám az a helyzet, hogy 2/3-os törvényes vezetésünket senki firkász csak úgy, nem szó szerint de verbálisan inzultálhatja. Az USA-beli képviselőgyilkosságot lélekelemzők ide vezetik vissza, többek között. A tekintély a társadalmi rend alapja, a liberális nihil meg a rend megsemmisítője!”
  • 14. Jethro_Tull 2011. január 11. 16:34
    „13. Stickers 2011.01.11. 16:18.
    A klinikáról már én is hallottam. Lehet, hogy igaz a hír ?”
  • 13. Stickers 2011. január 11. 16:18
    „Azért kell ilyen erős jobboldali törvény, mert valaki nagyon Hitler nyomdokaiba akar lépni és beteges férfiimitátor, aki idegbeteg módon ragaszkodik a hatalomhoz annyira, hogy ha anyuci kicsi fiának valami nem sikerül már viszik ausztriába pszichoklinikára kikúrálni.”
  • 12. annobon 2011. január 11. 15:19
    „jah! Vagy MZ/X-nek! :)”
  • 11. arrabonem 2011. január 11. 14:59
    „10. annobon
    Én azt szeretem legjobban, amikor valamelyik csapat kapitány áthúzza magán a 19-es számot, közli, hogy mától, jobb, több, szebb, meg nincs köze a régihez, az múlt, a megvilágosodás magasabb szintre emelet, aztán kiírja a mellére, hogy XIX és közli hogy ksziksz-nek kell hívni...”
  • 10. annobon 2011. január 11. 14:35
    „Bizony az egyik 19, a másik meg egy híján 20!”
  • 9. Túrabakancs 2011. január 11. 14:33
    „annobon! /7/
    Azért kell az erős jobboldali média és egyéb törvény, mert az ördöggel
    nem lehet üzletet kötni, azaz nem szabad! Ez válasz volt az általad
    említett Horn-időszaki együttes konzultációra. Amíg a Hornék kormányoztak
    nem vegyült a pártjukba ennyi idegenszívű liberális egyén mint most. A
    szocialisták nem azért kaptak ki ekkora hátránnyal mert a Fidesz ennyire
    jó ellenzék volt, hanem azért, mert a szocialista szavazók egy nagyobb tábora
    is rájött, ezek nem szocialisták, hanem vadkapitalisták. Szoktam írni itt a
    fórumon többször: A JÓ ÉRDEKÉBEN NÉHA ROSSZ ESZKÖZÖKHÖZ KELL FOLYAMODNI!
    Ez most megtörtént, sőt a keményebb beavatkozások még hátra is vannak. Tudom! :)”
  • 8. Batistuta 2011. január 11. 14:33
    „#5 Ő csak főszerkesztője volt az újságnak - legyünk pontosak:-)
    Az egész szabályozásnak a filozófiájával van baj. Még azt is el tudom képzelni, hogy az egyes elemek máshol megtalálhatók Európában, de a végtermék egy nagy sz***r lett!:-)))”
  • 7. annobon 2011. január 11. 13:29
    „"egy politikai tény, de semmiképpen sem a demokrácia halála." Pedig erősen úgy tűnik! Akkor nem lenne a demokrácia halála (vagy kevésbé túlozva: végelgyengülése), ha a 2/3-ad úgy tett volna, mint anno a Horn-kormány: "A Horn-kormány Magyarország rendszerváltás utáni harmadik kormánya volt, mely két párt, az MSZP és az SZDSZ koalíciójából jött létre. A koalíció az Országgyűlésben kétharmados többséggel rendelkezett, önként vállalta azonban, hogy a kétharmados törvényeket csak az ellenzékkel való konszenzus megléte esetén módosítja." Ennyi! Mivel a mostani 2/3-ad nem vállalt önként ilyesmit, ezért bizony erősen megrendült a demokrácia...”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Káosz uralkodott az MTA Filozófiai Intézetében

Pálinkás József elnök szerint rendkívül laza munkafegyelem és szakmai problémák terhelték a Magyar Tudományos Akadémiai Filozófiai Kutatóintézetét, amikor átvette az MTA irányítását. Tovább olvasom