Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Szakmailag indokolatlan: sokba kerül a rendszámcsere a járműtulajdonosoknak

Szakmailag indokolatlan a tervezett területi alapú rendszámcsere - mondta a Világgazdaságnak a 70 tagú Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke.
Szakmailag indokolatlan a tervezett területi alapú rendszámcsere - mondta a Világgazdaságnak a 70 tagú Autós Nagykoalíció (ANK) elnöke, aki szerint a csere költségeit a járműtulajdonosok fogják megfizetni.

A gazdasági napilap cikkében Knezsik István kiemeli, hogy szakmailag nem indokolt, hogy megyei, járási rendszámokat alkalmazzanak egy akkora országban, "amin néhány óra alatt át lehet hajtani".

A szakember szerint a rendszámcsere óriási költséggel jár: új forgalmi engedélyt kell csináltatni és ott van még a rendszám érvényesítési címkéje is. Egy átrendszámozás mai áron 15.085 forintba kerül a tulajdonosnak. (A rendszám hatósági díjas, 8.500 forint, a forgalmi 6.000 forint és a rendszámcímke 585 forint.)

A használt autók átírása is költség lesz, hiszen ha más járásban lakik a vevő, mint az eladó, egy autó eladásakor is végig kell vergődni ezen a procedúrán.

Ezen kívül a biztosítási kötvényt is módosítani kell. Ha pedig a jármű műszaki vizsgája idején kell rendszámot cserélni, akkor mi lesz az éves autópálya-matricák sorsa? - teszi fel a kérdést az ANK elnöke.

Mint a Világgazdaság írja, az elmúlt év végén valamivel több mint 3,53 millió személyautót, teherkocsit és rendszámos motorkerékpárt tartottak nyilván. Csak a sima rendszámcsere 53 milliárd forintba fog kerülni a járműtulajdonosoknak.

Olvasóink írták

75 hozzászólás
  • 75. Pretorianus 2012. szeptember 03. 10:35
    „74. Goldmund 2012.09.03. 08:47
    Végszónak ez tökéletes lesz! :)”
  • 74. Goldmund 2012. szeptember 03. 08:47
    „70. pancser 2012.09.01. 17:33 68."Pre......" Szóval neked a Magyarország nevű politikai egyesülés nem a Hazád......

    Nekem Magyarország nem politikai egyesülés, hanem nemzet. Amelyikben rengeteg olyan ostoba ember él, mint te, akik életben tartanak egy ilyen naplopó, korrupt, diktátorkodó kormányt, minta jelenlegi.

    Egyébként tényleg kezdesz közutálatnak örvendeni. Kezet foghatsz Mankapunkával. :-)))))))))”
  • 73. pancser 2012. szeptember 02. 19:49
    „72. "Pre..... " hiába erőlködsz zagyva gondolatok helyett a témához szóljál. Ha meg szerelmes vagy belém, reménytelen, nem szeretem a mázsán felüli nőket.
    Radnóti: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
    nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
    kis ország, messzeringó gyerekkorom világa."
    Csak hogy láss tisztán!
    A tudalákosságod sz..t nem ér, minden magyar ember aki adót fizet azt a Hazájának fizeti. Te úgy gondolod nem így van én padig így. Nekem a Magyarország, a magyar állam a Hazám. a kettő tökéletesen fedi egymást! Te meg azt gondolsz amit akarsz, a lényeg a lényeg nem akarsz fizetni, az hogy van értelme vagy nincsen a rendelkezésnek az nem érdekel. Minden évben spórolsz egy üveg kommersz konyakot és a dolog meg van oldva.”
  • 72. Pretorianus 2012. szeptember 02. 10:10
    „70. pancser 2012.09.01. 17:33
    " Szóval neked a Magyarország nevű politikai egyesülés nem a Hazád."
    De nem ám!
    Magyarország viszont igen! A politikusok jönnek mennek,olyanok mint te,ezer színűk és ezer arcuk van.Viszont a haza egy volt és marad is.A témához is ott van a hozzászólásom,olvass vissza sötétség fejedelme. :)))”
  • 71. állampógár 2012. szeptember 01. 20:06
    „Mondom,hogy ökör.”
  • 70. pancser 2012. szeptember 01. 17:33
    „68."Pre......" Szóval neked a Magyarország nevű politikai egyesülés nem a Hazád...... bozgor, nem tudom tudsz-e élni nélkülem...... úgy látom nem, csak egy beteg nő lehet ilyen tapadós!
    Még mindig nem érted, hogy folyton eltérsz a témától, jelen esetben megvitattuk a rendszámok kérdését! Érted, a rendszámok a téma!”
  • 69. IV.Béla 2012. szeptember 01. 14:06
    „pancser, te Mensa, meg MTA-tag vagy, ugye?”
  • 68. Pretorianus 2012. szeptember 01. 12:39
    „pancsi...
    Hogy te mekkora vesztes vagy...
    Nem érted meg avval a 2 db agysejteddel,hogy az állam és a haza fogalma nem ugyan az?
    "Az állam egy földrajzi terület feletti legfőbb hatalommal bíró politikai egyesülés."
    A haza fogalma nem politikai fogalom,annál sokkal magasztosabb dolog.Nézd meg a Bánk Bánból a Hazám,hazám c.áriát,például...És világosság gyúl ott fent neked a sötétben...”
  • 67. vendéglős 2012. szeptember 01. 10:22
    „Pancser!
    Értsd már meg, hogy nem indokolt a rendszámcsere! És nemcsak luxusautók tulajainak a zsebéből akarnak kivenni, hanem alacsony kategóriás, részletre vásárolt autók gazdáinak zsebéből is, akiknek nem luxusra kell az autó, hanem a munkahely megközelítésére, amit tömegközlekedéssel nem lehet megoldani. Érted???? És ezek többen vannak, mármint akiknek kisautója van és vérzik a szívük, mikor a drága üzemanyagot az autóba kell tankolni. Ez csak egy újabb sarc!”
  • 66. pancser 2012. szeptember 01. 09:16
    „62."abszurdisztán" Te tudod mi újság odabent, elég sokan vagytok ahogy látom, beleőrültetetek egy rendszámtábla árába, több milliós autók birtokosaként. Mert itt semmi másról nem megy a szöveg többek részéről, holott nem ez a kérdés.
    Gondolom az autós nagykoalíció tagja között jó néhány luxusterepjáró, és egyéb más flancos autó is van, de megszakadnak egy rendszámcsere terhétől,”
  • 65. BJ.MÓVÁR 2012. szeptember 01. 09:04
    „A fidesz újabb eszetlen találmánya fúújjjj!!!!”
  • 64. Abalajobb 2012. szeptember 01. 08:17
    „Kell a píz a Kedves Vezető NER-e működtetéséhez. Adósságban úszik az ország, minden kisajtolt forintra szükség lenne, van. Fizessen a Nép.”
  • 63. vendéglős 2012. szeptember 01. 07:48
    „Semmiféle ész érv nincs a területi rendszámok bevezetése mellett. Ez csak biznisz az államkasszának és a gyártónak. Mi a fenének kellene tudnom, mint magánembernek, hogy hova valósi hajt előttem vagy mögöttem? A rendőrség pedig pillanatokon belül meg tudja állapítani a jelenlegi rendszámból is a tulaj lakcímét.”
  • 62. abszurdisztán 2012. szeptember 01. 02:28
    „Kedves pancser, jó pihenést kívánok neked egy idegszanatóriumban !!! Itt az ideje egy alapos kivizsgálásnak !! :)))”
  • 61. pancser 2012. augusztus 31. 22:24
    „59. "blaze" Gondoljátok, hogy sok lúd disznót győz? Sajnálom, hogy ha valaki szembesít benneteket az szemellenzős pitiáneresen anyagias világlátásotokkal, amely a rendszámok kérdésében gúzsba köti a gondolkodásotokat az igazságot db-ra próbáljátok mérni, kik, hányan vannak éppen az adott helyen. Na ez soha nem volt így és soha nem lesz így.
    57. "Pre......." Látom általam határozod meg magadat, létezni sem tudsz nélkülem. Neked a magyar állam nem a hazád, akkor mi az? De megnyugodhatsz a seprűre nem kell se jogsi se rendszám!
    59."zakarias3" Tájékoztatlak nem vagyok fideszes, sem tag, sem pártoló. A rendszámtáblák kérdése, fájdalom de nem pártügy, hanem mindenki ügye, a vélemények megoszlanak, mint mindig, de a környezetünk inkább a területi rendszámokat preferálja!”
  • 60. gonzo 2012. augusztus 31. 22:08
    „Figyeljetek már!Ennyire egy ember nem lehet lökött,hogy nem érti meg,hogy nem azon a pár ezer forinton reklamálunk,hanem a FELESLEGESEN kidobott pénz miatt.Pancser vagy ennyire debil,vagy csak egyszerűen egy troll.A válaszainkkal tartjuk életben.

    44.szabo,megint sikerült neked is fitogtatnod szellemi nagyságodat!Mint mikor azon okoskodtál,hogy Bándy Kata megérdemli ami vele történt,minek bulizott arabokkal.Hogy is írtad akkor,te észlény?Aki kutyákkal fekszik bolhákkal ébred,vagy valami ilyesmi....egy fiatal lány halálán viccelődsz,te....(magamat moderálom)!”
  • 59. zakarias3 2012. augusztus 31. 21:50
    „Pancser átvette, az itt állandóan észt osztó fidesznyik értelmes hozzászólását!Nem szabad velük foglalkozni!”
  • 58. blaze 2012. augusztus 31. 21:37
    „pancser vedd már észre magad! Nem gyanús, hogy megint egyedül hajtod a semmit!?”
  • 57. Pretorianus 2012. augusztus 31. 21:29
    „55. pancser 2012.08.31. 20:33
    :)
    Mindenki!
    Amúgy a pénzed nem a hazának,hanem azt az így vagy úgy elköltő államnak adod.A kettőt összekeverni olyan pancser dolog...”
  • 56. orbison 2012. augusztus 31. 21:01
    „Hát, nincs türelmem végigolvasni az összes hozzászólást ( a végén már tulajdonképpen csak "pancser" szapulását ), de tény, hogy már csak kis hazánkban nincs olyan rendszám, amelyik utal az autó (illetve tulajdonosa) pontosabb identitására.

    Most ezt a helyzetet miért is jó konzerválni? Nosztalgiából?

    És hagyjuk a Fradi-ETO képzelgéseket..... Uraim! Egy Bayern-Leverkusen (vagy még durvább: Split-Zagreb) meccs után talán mindenki új autót vesz?! Ugyan már!”
75 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feloldották az útzarat az M5-ösön: személykocsi rohant egy teherautóba

Feloldották az útzárat az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, ahol hajnalban öten… Tovább olvasom