Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Szakmai egyeztetés

az idegenforgalomról

Győr idegenforgalmi koncepciójához fogalmazott meg javaslatokat a Fidesz. Szijjártó Péter, a győri szervezet elnöke szerint a város vendégforgalmát nem új szállodák építésével lehet fellendíteni.
Olyan események, épületek, programok kellenek Győrben, amelyek egy idő után az országhatárokon kívül is a város védjegyévé válnak. Szijjártó Péter országgyűlési képviselő, a győri Fidesz elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: ehhez nem egyszeri projektek, nem néhány évre szóló tervek, hanem hosszú távú koncepciók kellenek. Hogy az idegenforgalmi kereslet növekedjen, ennek az akár évtizedekre szóló elképzelésnek – többek között – a győri szálloda- és panziótulajdonosok véleménye alapján kell megszületnie. Szijjártó Péter ezért a közeljövőben az érintett vállalkozókat szakmai egyeztetésre hívja és javaslatokat vár tőlük. A fideszes politikus szerint Győr idegenforgalmát nem öt új szálloda építésével lehet fellendíteni, hanem számolni kellene azzal, hogy a megyeszékhely a folyók városa és egyetemi város is. Hangsúlyozta: „a sport és a kultúra termékeny találkozásában, a tudományos turizmusban még komoly kiaknázatlan lehetőségek rejlenek”.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fájós karizmok és a nőiesség

Emlékeznek rá, hogy mit csináltak huszonkét éves korukban, akkorra hová jutottak el az életben?… Tovább olvasom