Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Szabolcsban 21 ezer embert vonnak be a téli közfoglalkoztatási programba

Az előzetes adatok szerint országosan körülbelül 200 ezer, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mintegy 21 ezer embert vonnak be a november elsején induló téli közfoglalkoztatási programba – mondta Vinnai Győző megyei kormánymegbízott szerdán Tiszabercelen.
A 2014. április 30-ig tartó programban résztvevő közfoglalkoztatottak egyik fele képzésben vesz részt, másik fele pedig tényleges munkát fog végezni - ismertette a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselői tisztségét is betöltő kormánymegbízott, miután tájékozódott a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) térségi ár- és belvízvédelmi védműveinek állapotáról. A megyei programban is hasonló arányok lesznek, a közfoglalkoztatottak például az önkormányzatoknál és a vízügyi igazgatóságnál fognak dolgozni - tette hozzá Vinnai Győző. Bodnár Gáspár, a Fetivizig igazgatója az MTI kérdésére elmondta, a téli közfoglalkoztatási program keretében 1700-an dolgoznak majd az igazgatóságnál, akik többek között a védművek állagmegóvásával kapcsolatos különböző feladatokat, a véderdők ápolását fogják elvégezni, valamint segítséget nyújtanak majd az időjárási helyzetből adódó munkákban is.

Az igazgató hozzátette: az igazgatóság területén lévő ár- és belvízi létesítmények felülvizsgálata befejeződött, a védművek állapota megfelelő, a rendszerben pedig jelenleg 2500 közfoglalkoztatott dolgozik.

A térségben lévő valamennyi szivattyútelep működőképes, a zsilipek megfelelően karbantartottak, a töltések és a belvízelvezető csatorna állapota megfelelő, ez a rendszer tehát - a védelmi szervezettel együtt - képes jelentős ár- és belvíz fogadására – ismertette Bodnár Gáspár.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A rezsicsökkentéssel foglalkozó levelet kapott a kormány Brüsszelből

A kormányszóvivő közlése szerint valóban érkezett levél Brüsszelből, amely érinti a… Tovább olvasom