Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Szabó Balázs javaslataival foltozzák a Klik működésének hézagjait

A miniszteri biztos korábbi jelentésében úgy fogalmazott, a szervezet működését hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása jellemezte.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) végzett vizsgálat célja a főbb problémakörök beazonosítása és a szükséges változtatások megfogalmazása volt, javaslataim közül számosat már be is építettek a Klik működésébe - szögezte le Szabó Balázs, a Klik korábbi miniszteri biztosa az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A volt miniszteri biztos közleményében emlékeztetett rá: a Klik szervezetét és működését egy 2013-as Emmi-utasítás alapján független miniszteri biztosként vizsgálta meg, és határozta meg az eredményesebb és hatékonyabb működéshez szükséges fejlesztési javaslatokat.

"A piaci gyakorlatnak és elvárásoknak megfelelően végeztem a munkámat a Klik elnöke és munkatársai tudomásával és közreműködésével" - szögezte le.

Hozzátette: az általa készített jelentés "elsődleges célja az adatgyűjtés és a helyzetelemzés alapján a főbb problémakörök beazonosítása, továbbá az azok kezeléséhez szükséges beavatkozási lehetőségek megjelölése volt".

Megjegyezte: a minisztériumi belső használatra szánt jelentésben elkészült egy részletes akcióterv, amely "felvázolta a problémát, megoldási javaslatát, a szervezetben lévő súlyát", valamint a hozzá szükséges emberi és pénzügyi erőforrások szükségletét.

"Javaslataimat a köznevelési államtitkárság folyamatosan megvizsgálta, ezek közül számosat beépített a Klik működésébe" - írta Szabó Balázs, hozzátéve, hogy reményei szerint további kérdésekben pedig "folyamatban vannak javító célzatú intézkedések".

A volt miniszteri biztos emlékeztetett arra is, hogy a megbízatás eleve határozott időre, 2013. december 14-ig szólt, és a rá bízott feladatot időben elvégezte.

Az Index hétfőn számolt be arról, hogy Szabó Balázs miniszteri biztos a Klik tevékenységét vizsgáló jelentésében azt írta: a szervezet működését hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása jellemezte. A jelentés személyesen az elnököt hibáztatja a 2013-as gazdálkodás szakszerűtlenségéért és a szervezet 2014-es költségvetésébe kódolt, az év végére akár 50 milliárdosra duzzadó hiányáért is - írta az internetes lap.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága az MTI-nek küldött közleményében a cikkre úgy reagált, hogy a minisztériumi átvilágítás a Klik hatékony működését segíti, a központ elnöke pedig változatlanul élvezi a miniszter bizalmát. A Fidesz szerint a kormány a "Gyurcsány-korszak hozzá nem értésével és hazudozásival ellentétben" az oktatási rendszer működésének folyamatos javításán, a hibák feltárásán és kijavításán dolgozik.

A Jobbik a jelentésre reagálva azt követelte a kormánytól, hogy nevezzék meg a felelősöket a Klik pazarló és törvénytelen elszámolással működő gazdálkodása miatt, és jelezték, feljelentést tesznek okirat-hamisítás, számviteli fegyelem megsértése és költségvetési csalás gyanúja miatt.

Az LMP szerint egyértelmű, hogy a jelentés alapján a Klik "feladatai elvégzésére alkalmatlan elnökének" és a köznevelésért felelős államtitkárnak egyaránt le kell mondania. A párt emellett közérdekű adatigényléssel fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, hogy teljes egészében váljon hozzáférhetővé a Klikről készült jelentés.

A baloldali összefogásban részt vevő pártok oktatáspolitikusai a jelentésre reagálva tudatták: véleményük szerint a Klik drága és rosszul vezetett intézmény, nincs rá szükség, ha kormányra jutnak, megszüntetik. A Magyar Liberális Párt is jelezte: a kormányváltás után kezdeményezni fogja a Klik felszámolását és az iskolák visszaadását az önkormányzatoknak

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követelte, hogy azonnal váltsák le Marekné Pintér Arankát, a Klik vezetőjét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint pedig a köznevelési államtitkárság figyelmen kívül hagyja a tényeket, csak saját álláspontját szajkózza a Klikről készült jelentéssel kapcsolatban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

kúria

Tovább olvasom