Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Szabadnapos rendőr fogott el egy lopni készülő párost

Egy szabadnapos rendőr fogott el egy férfit és egy nőt a főváros VIII. kerületében, akik éppen egy autóból próbáltak lopni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya vasárnap.

A rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint szombat délután a BRFK szabadnapos rendőre a VIII. kerületben felfigyelt egy általa már korábbról ismert férfire és nőre, akik az Üllői úton parkoló autókat és azok utasterét figyelték.

A rendőr követni kezdte őket, mert tudta, hogy korábban vagyon elleni bűncselekmények - többek között gépkocsifeltörés - miatt már voltak büntetve. A főtörzsőrmester akkor lépett közbe, amikor a nő egy autó csomagtartóját nyitotta ki és kutatta át, majd az autóba beülve próbálta elvinni belőle az értékeke.

A szabadnapos rendőr ekkor szolgálatba helyezte magát, és a józsefvárosi rendőrkapitányság munkatársainak helyszínre érkezéséig visszatartotta őket. A két gyanúsított ruházatának átvizsgálása során különböző, gépkocsifeltöréshez használt eszközök kerültek elő.

A férfit és a nőt előállították, ellenük lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Olvasóink írták

  • 6. matezsu2 2010. január 10. 20:21
    „Igen ez nagy hír!!! Mert manepság ha rendórt hívsz mert sérelm ért, v megkárosítottak, akkor a rendőr nem a panaszoddal károddal foglalkozik, hanem megpróbál valami koholmányt kitalálni, h mért voltál ott ahol vagy netán nem te vagy e a bűnöző mert megloptak.”
  • 5. jánosi 2010. január 10. 19:33
    „nem lehet, hogy gárdistának nézte őket ?”
  • 4. phanelproly 2010. január 10. 19:11
    „A sün végezte a dolgát. Ez manapság már országos hír kategória.”
  • 3. Truder 2010. január 10. 16:08
    „Pozitív tett a rendőr részéről.”
  • 2. matezsu2 2010. január 10. 14:38
    „Jé van olyan rendőr aki szabadnaptán is a hivatása és lelkiismerete szerint önként cselekszik???? A téti körzetben hívásra sem segít a rendőr!!!!!!!”
  • 1. Fürgeszarvas 2010. január 10. 13:32
    „Majd ezek is kifogást emelnek a gyanúsítás ellen ! Ők csak a kárpitot akarták ellenőrizni ! VIII. kerület ? Ez mindent elárul ! Mocskok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ketten kapták meg az Év Fiatal Borásza címet

Konyári Dániel és Bolyki János lett az Év Fiatal Borásza azon az internetes közönségszavazáson,… Tovább olvasom