Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Sürgető felújítás

Egész Európában, így nálunk is egyre sürgetőbb a panellakások és a régi, elavult társasházak felújítása.

Magyarországon, csakúgy mint Európában, egyre sürgetőbbé válik a panellakások, illetve a többi, szintén elavult társasház felújítása. A kormány igyekszik támogatásokkal (Panelprogram, Panel Plusz) segíteni a helyzeten. 

Sokak szerint ez azonban nem elegendő, a háztartásoknak még így is túlzott terhet jelent a a felújítás, ezért az egyik társasházi szövetsége kerekasztal-beszélgetés összehívását kezdeményezte. Van azonban egy "ingyenes" felújítási megoldás is.

Magyarország jelenleg több mint 750 ezer iparosított technológiával épült, a köznyelvben panel gyűjtőfogalom alá sorolt lakás van. Ezek az épületek elavultak, ezért felújításukra mindenképpen szükség van, ennek érdekében több évekkel ezelőtt kormányzati program indult. A 2001 óta futó úgynevezett panelprogram kiegészítéseként idén létrehozták a Panel Plusz hitelprogramot. Ennek lényege, hogy hosszú lejáratú, kedvező kamatozású hitelt biztosít a lakóközösségeknek korszerűsítéshez szükséges forrás előteremtése érdekében. Emellett egyébként - a szinén állami támogatást élvező - lakástakarék-pénztári konstrukciók is megoldást jelenthetnek.

Kevés a támogatás

A legtöbb háztartás számára még ez a kedvezményes konstrukció is túl nagy terhet jelent - véli a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége (MTOSZSZ). A szervezet szerint lehetetlen elosztani a Panel Plusz programra szánt 20 milliárd forintot úgy, hogy csak azok a háztartások részesüljenek a támogatásban, amelyek saját erőből nem tudják finanszírozni a 400 ezer forintos önrészt. Az MTOSZSZ szerint a Panel Plusz akkor lenne eredményes, ha a panelházak az korszerűsítésre fordítandó összeg - 1,2 millió forint - kétharmadát kamatmentes hitelből finanszírozhatnák, a fennmaradó harmadhoz pedig vissza nem térítendő állami támogatásként juthatnának hozzá. A szövetség szerint egy szociális alapon működő program országos szociális térkép (úgynevezett szegénységtérkép) nélkül nem működhet eredményesen. Problémát jelent az is, hogy a panelprogramra mindössze 6 milliárd forint jut jövőre, ami édeskevés, ezt a keretet ugyanis pillanatok alatt lejegyzik majd az érintettek, s a költségvetés rossz helyzetét ismerve nem is lehet sok jóra számítani ezene a téren - mondta a NAPI Online-nak Langer Iván, a szövetség elnöke. Véleménye szerint legalább kétszer ekkora támogatási összegre lenne szükség ahhoz, hogy belátható időn belül eredményt hozzon a panelrehabilitáció. Egyes adatok szerint eddig 34 ezer, más források szerint 42 ezer panellakás rekonstrukciója valósult meg az utóbbi években. A jelentős eltérés azzal magyarázható, hogy számos felújítás nem volt teljes körű.

Nemcsak a paneleket kell felújítani

Az elavult panelek mellett a más építési tehcnológiával épült társasházak lakásait is fel kell újítani, tehát utóbbiakra is jó volna kiterjeszteni a programot. A panelek csak egy részét képezik a korszerűtlen, rossz hőszigetelésű, ennélfogva felújításra szoruló lakásoknak. A KSH korábbi felmérése alapján a társasházak 50 százalékának műszaki állapota nem megfelelő, a másik fele elfogadható minőségű. Utóbbin belül mindössze csekély 5 százalékot tesz ki a műszakilag kifogástalan lakások aránya. Épp ezért Langer Iván szerint a panelprogramba bevonni a nem iparosított technológiával épült társasházakat is.

Összefogásra van szükség

Langer szerint a lakásállomány korszerűsítésének problémáját kormányciklusokon átívelően kell megoldani, ennek érdekében a szövetség lakhatási kerekasztal összehívását kezdeményezte, amelynek keretében a társaházakat tömörítő szervezetek, az önkormányzatok, bankok és politikai pártok egyeztetnének a jövőbeni intézkedésekről. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, ám egyelőre a szakmai szervezetek egyesével tárgyalnak az érintettekkel, s ezt követően dolgozzák majd ki a hosszú távú koncepciót.

Van ingyenes megoldás

Akik nem képesek kigazdálkodni a felújítás háztartásokra eső 400 ezer forintos költségét, azoknak sem kell lemondaniuk erről a lehetőségről. A GROPPO Panelrehab Kft. konstrukciója lehetővé teszi, hogy állami támogatás, hitelfelvétel nélkül felújítsák a panellakásokat.  Hogyan lehetséges ez? A cég az adott panelházat külső hőszigetelő burkolattal látja el, korszerű nyílászárókat szerel fel, s kicseréli az épületrészek (lakások)fűtési rendszerét és fűtési - használati melegvíz mennyiségmérőt épít be. Ennek eredményeként az épület hőfelhasználása a korábbi felére csökkenthető, ráadásul a felújított lakás értéke és komfortfokozata is jelentősen emelkedik. A társaság a beruházás költségét banki háttér segítségével megfinanszírozza, cserébe pedig az korszerűsítésből adódó megtakarításra tart igény a megtérülési idő alatt, ami átlagosan 14-16 év. Rebek László cégvezető szerint ez azt jelenti, a közüzemi kiadásokon adódó megtakarításokból jön vissza a beruházási költség. A futamidő alatt az adott háztartás ugyanannyit fizet, mint korábban, a különbözetből pedig a GROPPO Panelrehab Kft., mint integrált díjfizető, kigazdálkodja a beruházás költségét. A társaság a zökkenőmentes díjfizetés érdekében hosszú távra szóló szerződést kötött a Főtáv Rt.-vel, amely egyben szakmai partnere a társaságnak.

Akár 7-8 évre csökkenthető a megtérülés

A lakás tulajdonosa az átlagos 15 éves megtérülési idő után jóval kisebb rezsiköltséggel számolhat. Olyan ház esetében, ahol lehetséges, és a lakók is beleegyeznek, a társaság a tetőteret beépíti, s a kialakítandó lakásokat értékesíti. E konstrukció keretében a futamidő jelentősen lerövidül, 7-8 év alatt megtérülhet a beruházás. A szakember elmondta, óriási az érdeklődés, a cég már komoly szerződésállománnyal rendelkezik. A GROPPO Panelrehab Kft. vezetője nemcsak Magyarországon, hanem a környező, a panelproblémával sújtott országokban is piacra kíván lépni szolgáltatásával, amely az igazgató leginkább pénzügyi konstrukcióként emleget.

Nemcsak itthon gond

A panellakások felújítása egész Európában problémát jelent. Az EU 25 tagállamának lakásügyekért felelős miniszterei ezért szorgalmazzák, hogy 2007-2013 közötti költségvetési időszakban a központi alapokból is jusson erre pénz. A tárcavezetők szerint nem az egyes épületeket, hanem egész lakótelepeket kell korszerűsíteni. A legjobb útnak az uniós pénzalapok megnyitását tartom - mondta újságíróknak korábban Klaus-Peter Runkel, a német szövetségi minisztérium képviselője. A holland szaktárca szerint az uniós országoknak 350 milliárd eurót kellene elkülöníteniük erre a célra. Az összeg 70 százalékát a régi, míg 30 százalékát az új tagországokban kellene felhasználni. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Anyulevél: Geszti Eszti és a többiek

Ha ősz, akkor gesztenye, és az október nem múlhat el a süni formájú héj és a barna, gurulós gesztik… Tovább olvasom