Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Súlyosan és súlytalanul

Tizenhárom kilót híztam terhesség alatt. 164 centiről és 55 kilóról indultam. A centi maradt.

Tizenhárom kilót híztam terhesség alatt. 164 centiről és 55 kilóról indultam. A centi maradt. A nőgyógyászom megállapította a terhességet, majd közölte, hogy az én alkatommal olyan nyolc-tíz kiló plusz lenne az ideális.

Kevesebbet semmiképpen, de többet se nagyon. – Oké – válaszoltam. „Tíz kiló... na még mit nem! – gondoltam közben. – Hiszen akkor a végeredmény majdnem hetven lenne! Aztán teltek-múltak a hónapok, az első két trimeszterben nem is nagyon volt gond. Nem kívántam csokoládét, nem faltam nagykanállal a nutellát, és nem keltem fel hajnali kettőkor sült krumplit enni. Igaz, egyszer éjszaka el kellett mennünk fekete olívabogyó-vadászatra, mert az otthoni natúr joghurthoz azt kívántam.

De az olíva és a joghurt egészséges. Hát még együtt! Ráadásul dolgoztam, lótottam-futottam, volt, hogy a kameraállványt cipeltem, és a dimbes-dombos Brüsszelben szigorúan gyalog közlekedtem.

Az egyik jó barátnőm egy kismama-DVD-t is kiküldött nekem, de megmondom őszintén, csak nullára lehalkítva voltam képes végigcsinálni a gyakorlatokat, máskülönben biztosan elaludtam volna a monoton zenétől és az ismétlődő emelgetésektől.

A kilók a hatodik hónap körül kezdtek el szépen lassan felkúszni rám. Nyár közepéig még hordtam néhány normál nadrágomat – biztosítótű, gumiszalag és különböző övek segítségével. Aztán nyár végére már alig fértem el brüsszeli bérházunk szűkre szabott folyosóján. Szeptembertől pedig újra várt a munka, és a nutellaevéshez is megjött a kedvem.

Lola már a pocakban is képes volt bizarr helyzeteket előidézni édesanyja életében. A külalak változása ugyanis nem az egyetlen mellékhatása volt a terhességemnek. Az émelygést szerencsére megúsztam az első időszakban, viszont cserébe hetekig menthetetlenül elaludtam minden délután három és fél négy között. Akkor is, ha épp az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján ültem.

Az egyik interjú készítése közben pedig a szó szoros értelmében padlót fogtam. Az operatőr a kamera keresőjében csak annyit látott, hogy míg a riportalany a roma kisebbség európai érdekérvényesítéséről beszél, az MTV-feliratos mikrofon eltűnik a képről. A kora reggeli időpontnak, a kihagyott reggelinek és az akkor még nem felismert, de már nagyon is meglévő várandósságomnak köszönhetően ugyanis a lábaim egyszerűen felmondták a szolgálatot, és összecsuklottak.

Szerencsém volt, mert az illető képviselőnő (maga is gyakorló édesanya) és szintén női asszisztense azonnal lefektettek (az Európai Parlament folyosóján, két szobanövény közé, a földre – szép látvány lehettem...), és elszaladtak a büfébe valami enni- és innivalóért. Mire a parlament biztonsági őrei odaértek, én már mosolyogva falatoztam. Még mindig a két növény között, a földön.

„Büszkén" tekintek vissza a horvátországi nyaralásunk egyes momentumaira is. Augusztus volt, hőség, és nekem addigra már tekintélyt parancsoló méreteim voltak. Jó érzékkel egy hegyoldalba épült kis dalmáciai faluban foglaltunk apartmant, ahol a teraszról nyíló gyönyörű kilátásért nagy árat kellett fizetnünk. Mindennap kétszer. Az apartmanhoz ugyanis 256 darab lépcső vezetett föl a tengerpartról. A reggeli legurulást még méltóságom viszonylagos megőrzése mellett sikerült kiviteleznem.

A délutáni fölfelé utat azonban csak rendszeres pihenőket beiktatva, hangosan szuszogva és – bevallom – cifra káromkodások közepette tettem meg mindennap. A kettő között a pocakom és én az inaktív pihenést választottuk, napozás formájában. Igen ám, de hogyan sütteti a hátát egy hét hónapos kismama? Állva? Nem, az hosszú távon fárasztó. Ülve? Nem, akkor hogyan barnul le a lábam? Megvan! Úszógumi segítségével!

A korszakalkotó ötlet megszületése után néhány perccel Alex a bazárban megvette a lehető legnagyobb úszógumit, szép neonzöldet, fölfújta, és indulhatott is a hason napozás. A hasam ugyanis éppen belefért a lyukba. Még a vízbe is bemerészkedtem így. Lola a pocak biztonságos védelmében, a tengerben, anya feneke pedig az égben. Így ringatóztunk a vízen mi ketten, nem törődve azzal, hogy bizony mulatságos látványt nyújthatunk.

Akkor, hét hónapos terhesen, az Adriai-tengerben súlytalanul lebegve jöttem rá arra, hogy tulajdonképpen mindegy, mennyit hízom, és mekkorákat szuszogok. Az a lényeg, hogy a babám és én jól érezzük magunkat. A terhesség, ez a furcsa-csodás szimbiózis ugyanis nagyon rövid ideig, csak kilenc hónapig tart...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új műszer a női klinikának

Magánszemélyek és cégek adományaiból vásárolt a Szív a Szívért Alapítvány egy olyan műszert a női… Tovább olvasom