Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Sugár út: nem felejtették el

Elfeledkeztek a győrszentiváni Sugár útról? – kérdezi olvasónk, felemlítve, azt ígérték, hogy a Vajda utcával együtt kiszélesítik, s még nem látni a munkából semmit...

A Sugár út és a Vajda u. felújítása szerepel a programban, ahhoz képest nincs változás, tudtuk meg a város útkezelő szervezeténél. Tart a szükséges közbeszerzési eljárás, annak lezárulta után kezdődhet a munka. Mindkét szóban forgó utca tömegközlekedési útvonal is, ehhez képest már túl keskeny, így nem csupán felújításukra, hanem szélesítésükre is sor kerül. A Sugár útnak a Lőtér utca és a Barackos úti felüljáró közti szakaszán már eddig is végeztek munkát – ez azonban nem az említett program része, de szükség volt rá. A mintegy 250–300 méteres szakaszon most ideiglenes megoldást alkalmaztak, de nem marad el a végleges sem, vagyis az aszfaltozás. Mint megtudtuk, ezen az útszakaszon súlykorlátozást rendelnek el és csak célforgalmat engednek meg, próbálván kiszorítani a környező üdülőtelkek nyugalmát zavaró átzúgó forgalmat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szoptatás egyaránt a baba és a mama örömforrása

Tizennégy éve napjainkban a világ 120 országában ünnep ez a hét, a szoptatás világhete. Ez ügyben már bizottság alakult, kódex is készült – mindez a szoptatós anyák és babáik érdekében. A területi védőnői szolgálatok ezekben a napokban megyénkben is az anyatejes táplálásra hívják fel a kismamák figyelmét. Tovább olvasom