Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Stohl piált és kokaint szívott a kocsiban: elismerte bűnösségét

Elismerte bűnösségét Stohl András kedden a Budakörnyéki Bíróságon; a színész-műsorvezetőnek súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés vádja miatt kellett megjelennie a bíróságon.


A Budakörnyéki Ügyészség vádirata szerint a színész ez év május 8-án hajnalban szeszes italtól befolyásolt állapotban a megengedettnél gyorsabban hajtva Fót közelében nekiütközött a vele szemben szabályosan közeledő másik két autónak. Az ütközés következtében egy ember súlyos, egy másik pedig könnyű sérülést szenvedett. A balesetet követően Stohl a helyszínt elhagyta, a rendőrök később otthonából előállították.

A tárgyalást a sajtó élénk érdeklődésétől kísérve tartják, erre jellemző, hogy a Pest Megyei Bíróság épületének termébe a szűkös hely miatt csak előre kiosztott, sorszámozott belépővel lehetett bejutni.

Stohl András a bíró kérdésére válaszolva kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát. Mint a történtek előzményeit felidézte, aznap éjjel a színházi előadást követően különböző szórakozóhelyeken nagyobb mennyiségű fehér bort, majd whiskyt ivott és parkoló autójában ülve az orrán át egy adag kokaint is felszívott. Ezek után rosszul felmérve a helyzetet "felelőtlen döntést hozva" elindult fóti otthona felé. A végzetes pillanatban hullámzó tudatállapotban csak két csattanást észlelt, ahogy az autók egymásnak ütköztek.

Galéria kép


A vádlott meghallgatása során az is kiderült, hogy Stohl a balesetet követően a másik kocsikban ülőknél nem észlelte, hogy valaki is megsérült. Felhívta élettársát, aki néhány percen belül a helyszínre érkezett. A hölgy rövid szóváltás után Stohlt felpofozta. Kisvártatva rá az ittas színész beült élettársa kocsijába és hazahajtott, a rendőrök innen állították elő. A sérülteket időközben a helyszínre érkező mentők ellátták.

A tárgyalást Léhmann Zoltán bíró a tanúk meghallgatásával folytatatta.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. Rinpócse 2010. december 15. 18:15
    „Meg,ahogy bement első meghallgatásra,kislányával nyakában,meg kell a szívnek szakadni,csak nem fognak elítélni egy ilyen példás családapát,legfeljebb felfüggesztett.”
  • 33. Losba 2010. december 15. 12:57
    „31
    igazad van, sokan azt állítják, hogy tehetséges, szerintem meg egy sima ripacs, aki az alakításait mindig túljátssza.(nekem ez a véleményem róla)
    Tehetségtelen bűnöző, aki a vallomása szerint 2 Whiskyt ivott 9000,.-ft-ért, a megelőző éjszaka......egy következő nyilatkozatában, meg "egy fillér nélkül hagyom itt a családom, ha be kell mennem..." ..ennyit az őszinteségéről..”
  • 32. Jandex 2010. december 15. 11:07
    „Megy a porhintés,Pl.:kitől "kapta" azt a "csíkot" amit párosával szoktak felszippantani?!/van akit csak ilyenért bevarrtak/ Nehogy bebuktassa az "elitet" mert az SOKBA kerül neki!”
  • 31. Valaki 2010. december 15. 10:24
    „Simán életfogytiglant a tehetségtelen celebnek. :))))”
  • 30. Wakeup_Mankind 2010. december 15. 09:34
    „Kendermag most nem tüntet?

    Mellesleg, ha Stohl úgy tudná kezelni a piálását és a drogozását, mint ahogy képes a színházi szerepeit,
    akkor most nem ezzel a dologgal kéne foglalkoznia. (szvsz)”
  • 29. máris 2010. december 15. 08:30
    „Ha ennyi piát bevallott, tuti hogy többet ivott ! Most megmondom, hogy megfogja úszni !! Le van már zsírozva minden, felfüggesztettet fog kapni !!! Majd a 3-ik nál fogják lecsukni !!!! Az is meglesz 3 év múlva !!!!!! SZEMÉTSÉG --- NEM GONDOLJÁTOK ?????”
  • 28. sorok_közt 2010. december 15. 08:23
    „Azért ne felejtsük el, hogy ez a fickónak volt korábban egy borulása ittas vezetéssel, vadászkalandjai, korábbi kokózása stb. Egy időzített bomba. MTT! Azért egy ejnye-bejnyénél többet érdemel. Ne felejtsük el, hogy a baleset után minden szívbaj nélkül volán mögé ült akkor, amikor még azt sem tudta, hogy meghalt-e valaki a balesetben. Az együttmúködéséről, megbánásáról meg csak annyit: nem árulja el a rendőröknek, hogy kitől vette a narkót.”
  • 27. annobon 2010. december 15. 08:17
    „Mondjuk Zalatnay, aki ugye fizikai sérülést senkinek sem okozott, azért ült rendesen.”
  • 26. MTT 2010. december 15. 08:00
    „Figyeljétek meg, kap majd másfél év letöltendőt, amit két év próbaidőre felfüggesztenek. Egyébként Stohl is "csak" egy ember, aki bohém és megbotlik, ne karjuk kivégezni érte. Az meg köztudott, hogy a médiasztárok közül még soha senki nem ült amiatt börtönbe, hogy bakizott volna. Ennek a bakinak a mértékét meg úgysem mi söntjük el, ahogy azt sem, hogy mit is érdemelne érte.”
  • 25. habanyag 2010. december 15. 07:50
    „Remélem,hogy letöltendő börtönbüntetést fog kapni. Császár Előd esete viszont nem ezt jelzi előre. Furcsa dolog a jog. Igazán csak egy jogász értheti.”
  • 24. janika 2010. december 15. 07:41
    „Az nem vitás, hogy jó színész és befolyásolást képes elérni az "együtt működés" és megbánási illúziókkal.
    Vannak mezei sofőrök, akik csupán ittas vezetésért két év börtönt kaptak balesetokozás nélkül!”
  • 23. rick_ 2010. december 15. 07:36
    „Három a maximum, amit kaphatna. Mivel együttműködő és megbánást tanúsít, valószínűleg a középtételt, azaz másfél évet kap. Mondjuk két évre felfüggesztve. Ami azért nem azt jelenti, hogy megúszta, hiszen a felfüggesztett büntetés letöltendő, ha közben valami balhét csinál. Tehát van visszatartó ereje.

    Kevés vagy sok, nézőpont kérdése. Felelőtlen volt, de nincs halálos áldozat és soha fel nem épülő sérült.
    Látványos ügy, mert ismert és sokaknak ellenszenves az, aki a balesetet okozta.

    De azért ne akarjuk fotelből meglincselni.”
  • 22. sorok_közt 2010. december 15. 04:33
    „remélem!”
  • 21. janika 2010. december 14. 23:24
    „Öt év letöltendő börtönt fog kapni.”
  • 20. VJack 2010. december 14. 23:08
    „Rendben, ne kapjon letöltendőt. Viszont ha még egyszer csinál egy ittas, drogos stb... vezetést, akkor a most oly szabadelvű bíró leüli mindegyikért a maximálisan adhatót. Az eddigi ügyeit is beleszámítva. Csak hogy legyen végre némi felelőssége annak, aki ezeket a gazembereket felmenti. Mert jelenleg a bírói döntésért való felelősség nulla.”
  • 19. sorok_közt 2010. december 14. 22:41
    „Sanos meg fogja úszni. az idióta liberális törvények miatt.

    ezért:

    1.a kábítószer miatt nem vonják felelősségre (mivel <már másodszor> vállalta az "elterelést")
    2.a cserbenhagyás szintén nem vádpont (mivel állítólag a tanuk nem egyformát állítanak),pedig itt cserbenhagyás volt

    mi marad?

    1. ittas vezetés
    2. súlyos közúti balesetokozás

    -e kettőért szerintem (sajnos) nem fognak letöltendőt kiosztani”
  • 18. Dwatson 2010. december 14. 20:35
    „Megússza pénzbüntetéssel,az összeget meg kivágja a szivarzsebéből.”
  • 17. akela4 2010. december 14. 20:25
    „Nagyon furcsa módon egyeseknek mindent lehet ebben az országban és csak a kisembereken verik el a port!
    Miért nem mérnek egyforma mércével a bíróságok sem?
    Egyenesen vérlázító, ami igazságszolgáltatás néven nálunk folyik!
    Ugye nem kell emlékeztetni senkit elődke és társai tisztára mosására?
    Még mindíg műsort vezet, ahelyett, hogy az előzetesben számolná a napokat, mert akárhogy is nézzük, többszörösen visszaeső és a cselekedetei alapján szándékosan, több ember sérelmére elkövetett, súlyosbító körűlményként figyelembe vehető magatartásával minden mértéket áthágott!
    Ha kell még aláírásgyüjtést fogok kezdeményezni hogy rárohadjon a börtönbe a lakat és aki kimossa az is mellé kerüljön!
    Mert ez már mindennek a teteje!
    Nem a bűnözőket védem, de amit a móri ügyben is remekeltek, az aztán kivágta a biztosítékot is!
    A gyengébbek kedvéért még mindig más ül életfogytiglan a bűnösök helyett!
    Vajon ezt mivel tudják megmagyarázni?”
  • 16. frigyi 2010. december 14. 18:55
    „Ez az ember egy troger!!!
    Ennyi.”
  • 15. Rinpócse 2010. december 14. 18:37
    „6 paris,csak annyira unalmas a császár elődös téma,amennyit Stohlról beszélünk,tök egyformák,az egyik megúszta,a másik most fogja megúszni,már újra van műsora is,ha csóró átlagember ilyet tenne,már elítélnék szigorúan”
34 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: tönkrement a közszolgálati életpályamodell

A Jobbik szerint teljesen tönkrement az egykoron vonzó közszolgálati életpályamodell Tovább olvasom