Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Stipkovits és Molnár a lista élén

Összeállította az önkormányzati választásokra megyei jelöltjeinek listáját a Magyar Szocialista Párt (MSZP). Molnár Csaba, a párt megyei elnöke hangsúlyozta: négy éve a baloldal már megnyerte az őszi választást, s idén legalább ugyanannyi mandátumot szeretne szerezni.
Molnár Csaba emlékeztetett: 2002-ben csak a jobboldal háttéralkuja miatt nem teljesülhetett a választók akarata, amelynek köszönhetően a baloldal 16 százalékkal jobb eredményt ért el riválisánál az önkormányzati választáson. Az MSZP megyei elnöke a tegnap elfogadott megyei listával kapcsolatban elmondta azt is, hogy bár az MSZP 31 főre akarja csökkenteni a közgyűlés létszámát, számol azzal, hogy az ellenzék nem fogadja el a javaslatot. Ezért a párt a jelenleg érvényes 41 főt vette alapul.
A 10.000 lélek feletti települési lista első helyén Stipkovits Pál, a 10.000 lélek alattiakénak élén Molnár Csaba áll. Az első – 13 fős – lista további négy helyén szerepel: Horváth Ferenc kapuvári képviselő, Stinner Sándor, a párt megyei alelnöke, Kormos József megyei képviselő és Fülöp József megyei képviselő.
A 10.000 lélek alatti – 32 fős – települési listán Molnár Csabát követi: Széplaki Tamás, Hordós István, Aller Imre, Tamás Lőrincné, id. Kránitz László, Keizler Kálmán, Szalainé Glázer Tímea, Bajorfi Tamás, Gálné Sulyok Anetta, Réti Csaba és Vucsics Péter. A listavezető Molnár Csaba jelenleg nem képviselő a közgyűlésben, s ugyanígy újnak számít Keizler Kálmán, Szalainé Glázer Tímea és Bajorfi Tamás is.
Molnár Csaba közölte: ez az az 5 és 12 mandátum, amit a párt négy éve már megszerzett és legalább ennyit idén is meg akar szerezni. Bízik továbbá abban, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége is be tud juttatni képviselőt soraiból. Az MSZP lényegesnek tartja, hogy a megye ne egy, „a kormányt rendszeresen bíráló, ellenző” szervezet legyen, inkább eredményesen együttműködjön az országos vezetéssel. Ennek feltétele a baloldali győzelem – mondta az elnök.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jó pont a motivációs levél

Tovább olvasom