Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

Sorozatban a hatodik gyilkosság: megint megöltek egy idős házaspárt

Bántalmazás következtében halt meg a Helvécián, családi házukban holtan talált 83 éves férfi és 73 éves felesége.

Az idős házaspárt szombaton találták meg, péntek reggel és szombat délelőtt között gyilkolták meg őket - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Magony Andrea főhadnagy hozzátette: a rendőrség nyomozást rendelt el több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Bács-Kiskun megyében egy hónapon belül hat embert gyilkoltak meg.

November 4-én Tompán egy idős házaspárt és leányukat, november 12-én Lakiteleken egy 72 éves férfit öltek meg. Az MTI kérdésére, a nyomozás érdekeire tekintettel, nem adtak információt egyik gyilkosság indítékáról sem.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Phobos 2009. november 30. 12:44
    „ahogy a ...... szokták írni: csak a szokásos”
  • 27. Esther 2009. november 30. 12:14
    „Az a durva hogy a 6gyilkossagbol nem sokat közölt a sajto. amikor viszont a romakat öltek meg, akkor meg akiknek haja szala görbült az is bent volt a hiradoba, hogy szegeny aldozat. ezeknel az eseteknel meg....hallgat a media...vajon miert?????”
  • 26. Sárika 2009. november 30. 10:48
    „Még nem biztos, hogy cigányok voltak az elkövetők ezért óvatosan kell ezzel bánni, mert ez könnyen olaj lehet a tűzön!
    Ettől függetlenül, volt egy műsor most az éjjel a discoveryn Ross kamp (vagy valami hasonló címe van, folyamatosan hirdetik az adón) és a bulgáriai cigányokról, illetve a sorra alakuló ilyen-olyan, a Magyar Gárdához hasonló szervezetekről szólt (legalább is ez a rész). Aki tudja nézze meg. Mindenhol tele van még a nemlétezője is az embereknek a cigányokkal, látni kell, hogy hogyan élnek ott, egyszerűen leírhatatlan. A lopást pedig nem tartják bűnnek (sajnos itthon sem), akkor csodálkozunk, hogy utálja a többség az ilyen embereket? Most már nagyon magukba kéne nézni, mert ha tényleg kitör valami polgárháború miattuk itt Magyarországon - és ennek sajnos egyre több a valószínűsége -, akkor itt kő kövön nem marad.”
  • 25. Roben 2009. november 30. 10:02
    „Na igen meg a movári ügy,ott is nyugodtan kaphatnának kárpotlást a szegény fiu szülei!!!”
  • 24. Reális 2009. november 30. 09:53
    „Ha van rasszizmus Magyarországon,akkor az a cigányok irányából van a magyarok felé!”
  • 23. janika 2009. november 30. 05:49
    „Sok kicsi sokra megy! Nem kell már a Tb.nek a nyugdíjukat folyósítani!”
  • 22. s.margit 2009. november 30. 05:32
    „Mit várhatunk borzalmas egy öreg házas párnak még pénze sincs miért csinálják?”
  • 21. lacim6 2009. november 29. 21:05
    „MAGYAR GYILKOSSÁGOK elvtársak”
  • 20. TBK 2009. november 29. 19:38
    „Azért Kiskunlacházára ma kivonult a félország sün hadserege, mert ügye gárdistákat kell ellenőrizni...

    Rendör: Elöallitom a betiltott szervezet tamogatasa miatt!
    Allampolgar: De hat en nem tamogatok semmit!
    R: Hülyenek nez? Hat ott az oroszlan a kocsijan!
    A: De hat ez csak egy peugeot.............”
  • 19. prütyi 2009. november 29. 19:36
    „Sajnos az idősek is hozzájárulnak nagymértékben, hogy áldozattá váljanak. Értem ezalatt, hogy különböző munkát végeztetnek a házuknál, olyan egyénekkel pénzért, akik nem vetik meg az italt. Míg dolgoznak náluk itatják is őket. Nem csoda idővel kismerik az öregek gyengéit és kihasználják őket.
    Ismerőseim között is van, aki inkább vad idegennek szól, ha valamit csinálni kell a ház körül, megfizeti őket, mint saját rokonainak. Nem szól, inkább fizet de milyen áron?”
  • 18. bius23 2009. november 29. 19:25
    „moderálva durva”
  • 17. Cyberdog 2009. november 29. 19:21
    „Arra azert kivancsi lennek, hogy mennyi penzt vittek el, mennyi penzert kellett annak az idos parnak elhalaloznia. Eszmeletlen.....es meg a gardat tiltjak, buntetik, feloszlatjak”
  • 16. jánosi 2009. november 29. 19:18
    „moderálva sértő”
  • 15. AHA 2009. november 29. 18:15
    „80-éves embereknek hitelei? Debilek!”
  • 14. viperetta335 2009. november 29. 18:07
    „Elemér,te tudsz valamit,”
  • 13. elemér 2009. november 29. 17:46
    „Tartoztak a zsidóknak a bankban, akik felbérelték a cigányokat. Kormány pedig szemethuny. Ez megy ott.”
  • 12. czindi 2009. november 29. 16:46
    „11. csak egyetérteni tudok Veled. DE: nem agyonlőni, DOLGOZTATNI szénbányában, uránbányában,kőfejtőben.
    A keresetük arányában kapnának némi ellátmányt, a többit a megölt, agyonvert emberek hozzátartozóinak küldeni. Most olvasom valahol, már lázítják megint a cigányokat, hogy "nem volt szakszerű a rendőrség, a nemzeti nyomozóiroda, stb. azért lőttek agyon annyi ( vagy hat? ) cigányt, és a hozzátartozók kérjenek kárpótlást a magyar államtól?! Ez valami idiotizmus? Akkor a cigányok által bántalmazottak és hozzátartozóik kérjenek kárpótlást a Lungo Dromtól, meg a CKI-vagy mitől? EMBEREK!!!! ÉBRESZTŐ!!!!”
  • 11. viperetta335 2009. november 29. 16:27
    „Ez annyira borzasztó,agyonverni valakit...Idős embereket,akik egész életükben dolgoztak,és védeni akarták a kis vagyonukat,nem ártottak senkinek...
    A szar az,hogy amikor elkapják ezeket a mocskokat,nekik jogaik lesznek meg személyiségük,és a mi pénzünkön fogják őket tárolni évekig egy fűtött helyen,ahol lesz tévé meg ingyenkaja is.Miért kell ezeknek tárgyalás,büntetés,miért nem elég nekik egy főbelövés vagy bármi?Büntetgetjük itt a söpredékünket,miközben akik az ítéletet hozzák is tudják,hogy nem lesznek belőlük jó emberek,kitalálják az erős felindulást meg a beszámíthatatlanságot,kapnak 5-6 évet...
    Az a két szemét kölyök,aki majdnem agyonvert a vasútállomáson egy ártetlan srácot,egész életét elcseszték,alig pár évet kapott.Mert volt szíves nem meghalni az áldozat.
    A viszkis mennyit kapott?Miért is?”
  • 10. Boróka53 2009. november 29. 13:30
    „..."péntek reggel és szombat délelőtt között gyilkolták meg őket - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője."
    hmmm... a mai bűnügyi, rendőrségi technika mellett viszonylag nagy idővallumot (24-30 óra!!???) közölt a sajtószóvivő!!!HIHETETLEN!!!!”
  • 9. imre1964 2009. november 29. 13:25
    „Kiskunlacházánál már vonulnak a sünök nehogy bejusson a gárda.
    Ezt értik a cigányt védeni.
    Szebb Jövőt!!!”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játszóteret hoz a Mikulás

Játszóteret visz a maklári gyerekeknek a Mikulás szombaton. Tovább olvasom