Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Sördögök: A végére elfogyott az erő

A várakozásnak megfelelően simán kikapott a Soproni sÖrdögök csapata az esélyes Univer otthonában, Kecskeméten. Aki azonban a 101–78-as végeredmény láttán lekezelően beszél a soproni csapat teljesítményéről, helytelenül teszi.

kosárlabda

Helytelenül, mert az Univernek keményen meg kellett küzdenie a sikerért. A soproni csapat előző fordulókban nyújtott gyenge játéka okán bizony joggal bírált amerikai irányítója, Marcus Carr alaposan összekapta magát, s 26 pontjával az egész mezőny legeredményesebb játékosának bizonyult. Emellett szerzett – igaz, el is adott – négy labdát, s adott három gólpasszt is.
Kecskeméten az egész csapat erőn felül teljesített, legalábbis a a 26. percig, ekkor ugyanis csupán 59–56-ra vezetett a hazai gárda.
Ezt követően azonban elfogyott az erő, ami érthető is, hiszen Vuleta a sérülése miatt hosszabb ideje edzéseket hagy ki, Bowman betegség miatt volt, hogy nem tudott edzeni a múlt héten, Boldizsár pedig a hét végére betegedett meg, ő el sem utazott Kecskemétre.
Ami pedig Carrt illeti: nagy kár, hogy a két hazai meccsen még csak meg sem közelítette ezt a teljesítményét, akkor jobban állnának a sÖrdögök, akik pénteken az egyik legerősebb állománnyal rendelkező együttest, a Debreceni Vadkakasokat fogadják.
Adott a lehetőség a bizonyításra mind Carrnak, mind pedig a csapatnak...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gázszerelő életet menthet

A lapunk kezdeményezésére alapított, s a gazdaságban elért sikert elismerő Délmagyarország Presztízs… Tovább olvasom