Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

Sopronnak nagyobb uszoda kellene

A soproni Csik Ferenc Uszodában az úszásoktatás,

a csecsemőúszás és a felnőtt fürdőzők számára is ugyanaz a vízfelület adott, meg kell osztozni rajta, térben és időben egyaránt. Az üzemeltető kényszerhelyzetben van, a megoldást az uszoda bővítése jelentené.
Hétköznap délutánonként gyerekektől zajos a soproni Csik Ferenc Uszoda. Egyszerre 4–5 sávban és a gyerekmedencében is szervezett oktatás folyik, így akik önállóan szeretnének úszni, meg kell elégedniük két, a nagymedence közepén lévő sávval. Az is elgondolkodtató, hogy mi történik abban az esetben, ha valaki egy kisgyerekkel érkezik az uszodába, megvált egy egész napra szóló jegyet, majd amikor kezdődik az oktatás, el kell hagynia a gyerekmedencét, jóllehet zárásig maradhatna.
– Hétköznaponként háromtól este hétig, fél nyolcig tartanak edzést a különböző egyesületek. A Sopron és Környéke Víz- és Csatornamq Zrt. mint üzemeltető köteles helyet és lehetőséget biztosítani az úszásoktatásnak. Erre egy, a tulajdonossal, azaz Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött megállapodás kötelezi – mondja Varga Tibor, a fürdő üzemmérnökségének vezetője. – Többféle szintq és fajtájú foglalkozás van az uszodában, ilyenek például a csecsemőúszás, a gyógyúszás, a kötelező óvodai és iskolai úszásoktatás, a vízilabdások vagy a triatlonosok edzései, az aquafitnesz vagy a szinkronúszás. Mindezen igényeknek lehetőséget kell biztosítanunk. A sávbeosztást az oktatási és sportbizottság határozza meg, de arra figyelünk, hogy az uszoda látogatóinak mindig legyen két szabad sáv, melyet bárki szabadon használhat.
Varga Tibor azt mondja, szükséghelyzetben van az uszoda vezetősége. – Sajnos csak ez az egy uszodája van Sopronnak. Együtt kell élni azzal, hogy sokan szeretnék használni ugyanabban az időben a vizet és meg kell osztozni rajta. Azoknak, akik nem szervezett úszásoktatásra járnak, azt javaslom, hogy válasszák a hétköznap délelőttöket vagy a hétvégét. Szombaton és vasárnap a délelőtti órák kivételével az összes sáv és a gyerekmedence is szabad a látogatók előtt.
Az uszodában folyó oktatásról és a vízfelület foglaltságáról az uszoda telefonszámán (513-423), illetve honlapján (www.sopviz.hu) kapnak felvilágosítást az érdeklődők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bakterház: a világ közepe

"Az „ötlépésnyi birodalom", a MÁV Rt. „Szeged forgalmi csomópont" mozgalmas életű… Tovább olvasom