Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Sokba kerülhet az önrész

Gazdaság - Az autó-márkakereskedők komoly veszteségre számítanak az egy hete életbe lépett rendelkezés miatt, ami kötelezővé tette a leendő autóvásárlók számára a minimum 20 százalékos önrész kifizetését.
Ezzel együtt tény: az általunk megkérdezett autókereskedők szerint nem volt olyan vásárló, aki közvetlenül a szerződéskötés előtt értesült volna az új szabályról, mert a szigorítás híre néhány nap alatt elterjedt. Az elmúlt hét napban azért sem volt érzékelhető hatása a rendelkezésnek, mert a hiteligénylési kedv egyébként is visszaesett október óta. Az azért biztos: a megyében – a statisztikai adatok szerint – 217 gépjármű-kiskereskedésnek (autószalonnak) kicsit sem mindegy, lesz-e hosszú távú hatása az új rendelkezésnek. Merthogy szintén a statisztikai évkönyvből tudható, hogy évente átlagosan háromezer autót vásároltunk – eddig.

Mint közismert, január 5-e óta sem új, sem használt autót nem vehetünk hitelre nullaszázalékos kezdőrészlettel: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) rendelkezése legalább 20 százalékos saját részt írt elő, s a lehetséges futamidőt is csökkentette: tízről nyolc évre. Az biztos, hogy aki nagy számban értékesített autót vásárlói önrész híján, komoly veszteségre számíthat, elvben viszont minden – legalábbis az erősebbek közé tartozó – cég egyetért abban: nem baj az, ha tisztul a piac.

Ezt önmagában a nagyban érintett Nádor Autó Zrt. kereskedelmi vezetője is elfogadja: ahogy a bankok, úgy a kereskedések száma is csökkenni fog. Buzás Norbert elmondta: mivel hónapok óta nincsenek úgymond vásárlói rohamok, ezért az óév végén sem voltak, hiába lehetett tudni a január 5-től érvényes szigorításról. Október óta jellemző ugyanis, hogy akinek nincs pénze, az nem vállal még több adósságot, akinek van, az pedig most kivár. A Chevrolet, Opel és Saab márkakereskedés kereskedelmi vezetője szerint a PSZÁF rendelkezése esetükben leginkább a Chevrolet eladását érinti: a hiteligénylőknek átlagosan 30–40 százaléka ugyanis eddig nem fizetett kezdőrészletet. Buzás Norbert a Kisalföldnek úgy nyilatkozott: a piac gyors átalakulása alatt egyelőre nehéz jóslásokba bocsátkozni, de az már tudott dolog, hogy az importőr is 15–20 százalékkal csökkentette a tervezett behozatal mértékét.

Persze ezzel – tesszük mi hozzá – a nyomás is csökken, hiszen a kereskedők éppen a túl magas darabszámra vonatkozó elvárások miatt kötöttek kockázatos üzleteket.

Ugyanis egy másik győri kereskedő, ifj. Dusza András szerint 10 üzletből 3–4 „bedőlt", már ha azokat nézzük, ahol a vevő egy fillért sem tett le a szerződés megkötésekor. Vagyis, mintha csak bérelte volna az autót, néhány hónap után visszaszolgáltatta, s ez nem volt jó sem a kereskedőnek, sem a banknak. Ezért üdvözli a rendelkezést a használt autókat forgalmazó Vanos Autószalon tulajdonosa. ifj. Dusza András elmondta: nála az évente több száz megkötött üzletből csak egy-kettő dőlt be, s ez annak köszönhető, hogy cége eddig is ódzkodott a kezdőrészlet nélküli hiteltől. „Nagyon szigorúan megszűrtük a kérelmezőket, a bankokhoz hasonlóan felmértük hitelképességüket, és csak néhány vásárlónak adtunk el autót kezdőrészlet nélkül" – mondja a cégtulajdonos, akit bevallása szerint emiatt nem is érint az önrész előírása.


Évente átlagban 3 ezer gépkocsi

A statisztikai hivatal személygépkocsikra vonatkozó legfrissebb kimutatása 2007-es adatokra épül, eszerint pedig a megyében 139.980 gépjárművel rendelkeznek az emberek. A szám tíz év óta folyamatosan nő, 1997-ben még „csak" 103.485 autónk volt. Ha az előző éveket nézzük, akkor könnyen kiszámítható: évente átlagosan háromezerrel nőtt az új autók száma – magyarán ennyit vásároltunk. Volt olyan év, amikor nagyobb arányban nőtt a személygépkocsik száma (2002-ben például csaknem 6 ezerrel), de az utóbbi években – 2004 és 2007 között – állandósult a háromezres emelkedés. A piacon tehát a tét nem kicsi, de mint írtuk is, azt, hogy milyen hatása lesz a változásnak az autópiacra, leghamarabb a 2010-ben közölt statisztika mutatja ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molnár Csaba: a magyar gázellátó rendszer jól vizsgázott

Magyarország felkészült az Ukrajna felől érkező gáz fogadására, de a szállítás újraindításáról… Tovább olvasom